nlc.hu
Életmód
A 11 éves kisfiú, aki egyedül érkezett a határra, találkozott az édesanyjával

A 11 éves kisfiú, aki egyedül érkezett a határra, újra találkozott az édesanyjával

A gyerek Zaporizzsjából indult útnak Szlovákia felé és ezer kilométert kellett egyedül utaznia azért, hogy odaérjen.

A 11 éves kisfiú Hassan Pisecká, Ukrajnából menekült el, és azzal került a hírek fősodrába a hónap elején, hogy 750 mérföldet utazott szülővárosából, Zaporizzsjából a szlovák fővárosba, Pozsonyba, mindössze egy műanyag zacskóval, útlevéllel és egy karjára írt telefonszámmal.

Később a sajtónak a bátyja elmondta, hogy a családjuk kétszeresen is menekült: annak idején Putyin hadserege elől menekültek Szíriából. Akkor a nagy testvér még csak 12 éves volt. Az apját megölték, és az anyja családjához költöztek Ukrajnába, ahol 8 évig éltek békében, és most megint Putyin hadserege elől kell menekülniük. A fiú édesanyja, Júlia Pisecká Ukrajnában maradt, hogy gondoskodjon saját édesanyjáról, aki az egészségügyi állapota miatt nem tudott elmenekülni. Azóta azonban mindketten útnak indultak, hogy csatlakozzanak Hassanhoz és annak négy testvéréhez.

Hassan, kisfiú, menekült

Hassan Pisecká biztonságban megérkezett a 750 mérföldes utazást követően (Fotó: Facebook)

A LadBible azt írja, hogy amikor Hassan elérte a határt, a tisztviselőket lenyűgözte  a mosolya, bátorsága és elszántsága. A kezére írt telefonszám segítségével sikerült felvenni a kapcsolatot a szlovákiai családjával, és végül újraegyesítették négy testvérével. A Good Morning Britain című műsorban a fiú azt mondta, hogy nem gondol a jövőre, és örül, hogy biztonságban van. Pontosabban a nővére tolmácsolt Hassan helyett: „Azt mondja, a legfontosabb, hogy ott lehet, ahol a családja van” – fordította a testvére. A kisfiú azt is elmondta, hogy számára a legijesztőbb a zsúfolt vonatút volt, és amikor a vasútállomáson mindenki idegen nyelven beszélt.

A hírek szerint az édesanyja is nagyon boldog, hogy újra együtt lehet a gyermekeivel:

„Szeretnék mindenkinek szívből köszönetet mondani. A nulláról kell kezdenünk. Elvesztettünk mindent, amink volt, de egészségesek vagyunk” – mondta a Sunnak.

Az ENSZ becslése szerint a háború kezdete óta már több mint 2 millió ember hagyta el Ukrajnát, zömük Lengyelországba ment.
A legutolsó hírek szerint átfogó, 15 pontból álló békeszerződéssel vetnének véget az orosz-ukrán háborúnak az érintett országok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top