nlc.hu
Életmód

Stohl András családi titkokról beszélt

Megbékélt a lányai udvarlóival Stohl András

Már mindenen átment nagyobb lányaival a színész.

Stohl András a magánéletéről árult el részleteket a TV2 riporterének, Budavári Fülöpnek. A műsorvezető februárban jelentette be, hogy feleségével, Vicával gyermeket várnak. Nem lesz ez új terep Bucinak, hiszen már van négy gyereke. Egy korábbi interjúban azt mondta, az ötödik gyermek lesz élete legnagyobb kalandja, most viszont a korábbi megpróbáltatásokról beszélt egy keveset. Például arról, miként fogadta az első udvarlókat a lányai körül. 

Stohl András

Stohl András és Budavári Fülöp /TV2

„Én ehhez hozzászoktam már. A Luca ugye 30, már férjhez is ment, a Rebus is hál’ Istennek nagyon jó párkapcsolatban él. Megkedveltem én a palikat, már nincs ilyen gondom. Féltem őket persze, hogy jó párjuk legyen” – mondta Budavárinak, majd hozzátette, nem emlékszik olyanra, hogy bármikor is összetűzésbe került volna valamelyik udvarlóval. 

„Az biztos, hogy az elején nagyon nehezen viseltem, de aztán egyszer rám szólt a lányom, hogy »Apa! Neked is rossz, nekem is rossz, hagyd már abba!« és akkor abbahagytam” – emlékezett vissza Buci.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top