Marija Primacsenko, Ukrajna egyik legismertebb festője

„Az ukrán népet művé­szetének ápolása, a g­az­­d­ag örökség megbecsülé­se ugyanúgy jellemzi, mint valamennyi szov­jet köztársaságot. A nép művészete mindenkor szépíti a napi használ­a­­ti tárgyakat, a tányéro­kon élénk színekben vi­rulnak a hagyományo­san stilizált virágok, a kapuikon, a házak ablakkeretein sorba elhelyez­ve kelnek életre a ter­mészet népművészetivé nemesedő alakjai, a  szarvas, a medve és a madarak egés­z serege. S mindez olyan harmóniá­ban egyesül, hogy a szo­kásosan kifestett pa­rasztházak egyéniek lesz­nek, mégis meg lehet különböztetni őket távolabbi tájaik sajátos dí­­­szítő jegyeitől”

– ezt írta a Vas Népe 1983-ban az Öröklődő népművészet című cikkében, amit Marija Primacsenko festőnő és fia képével illusztráltak.

Marija Primacsenko Ukrajna legkedveltebb művésze, nemzeti szimbólum, születésének 100. évfordulóján arcképével díszített pénzérmét adtak ki, bélyegek jelentek meg műveivel, emellett utcát és kisbolygót is neveztek el róla, sőt, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2009-et Primacsenko évnek nyilvánította, és sokan az olyan kiemelkedő tehetségű naiv művészekkel emlegetik együtt mit Henri Rousseau, Niko Pirosmani, Ivan Generalić vagy Nikifor Krynicki. Pablo Picasso pedig állítólag ezt mondta, miután Párizsban ellátogatott egyik kiállítására:

Katonáink, védelmezőink (1978)

Marija Primacsenko életműve azonban az orosz-ukrán háború miatt veszélybe került, néhány héttel ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy a háborúban több műve megsemmisült, február végén ugyanis Ivankivban leégett a Népi Iparművészeti és Helytörténeti Múzeum.

Az első hírek szerint 25 festmény veszett oda a tűzben, de azóta felmerült, lehet, hogy egy helyi lakos sikeresen kimentett közülük párat.

 „Ez volt az első épület, amit Ivankivban leromboltak. El akarják pusztítani az ukrán gyökereinket, meg akarják semmisíteni az ukrán kultúránk. És Marija Primacsenko nemcsak Ivankiv vagy Ukrajna szimbóluma, hanem az egész világé. Biztos vagyok benne, hogy ez szándékos volt” – idézi a CNN Natalia Gnatiuk ügyvédnőt, aki kapcsolatban áll a Marija Primacsenko Családi Alapítvánnyal. 

Ha sikerül is megmenti néhány művet tőle, így is van még miért aggódni, több ezer alkotása található még ugyanis helyi magángyűjteményekben és múzeumokban, csak a kijevi Nemzeti Népi és Iparművészeti Múzeumban több mint 600 festményét és rajzát őrzik. Az intézmény munkatársai azt nyilatkozták, természetesen mindent megtesznek, hogy megmentsék a gyűjteményüket. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (International Council of Museums – ICOM) eközben felszólította az ukrán civileket, hogy segítsenek a kulturális örökség védelmében.

Az UNESCO szerint egyébként több mint 3000 műemléket tartanak nyilván Ukrajnában, ezek közül hét a világörökségi listán is szerepel, az ukrán kormány pedig Oroszország tagságának megszüntetését kérte tőlük az ivankivi múzeum elpusztítása miatt. 

Világszerte több szolidaritási akciót is hirdettek a történtek után, a Missouri állambeli St. Louisban, a kaliforniai Oaklandben és San Franciscóban is felfestették, illetve kivetítették az egyik legikonikusabb, Egy galamb kitárta szárnyait, és békéért könyörög című festményét, ami az ukrajnai háború, valamint az orosz erők által elkövetett pusztítás és erőszak elleni erős szimbólummá vált. „Ez a béke globális jelképe, nem a háborúé, de nagyon is a hagyományos ukrán stílusban. Az ukrán hagyományos művészetek szépsége sokaknál megragadta az itteni embereket” – nyilatkozta David Solnit, a kaliforniai kezdeményezés egyik támogatója.

Marija Primacsenko élete 

1909. január 12-én született a Kijevtől északra, Ivankiv mellett található Bolotnya nevű faluban. Édesapja kézművesként és asztalosként dolgozott, édesanyjától és nagymamájától pedig korán megtanult hímezni és tojást festeni. Néhány éves korában sajnos őt is megbetegítette a járványos gyermekbénulást okozó vírus, és emiatt több évig volt ágyhoz kötve, későbbiekben pedig több műtétre is szükség volt ahhoz, hogy segítség nélkül tudjon állni.

Ennek a meghatározó élménynek is köze volt ahhoz, hogy olyan nagyfokú empátia alakult ki benne, hogy különösen fogékony volt mások szenvedésére legyen szó nem csak embertársairól, hanem minden más élőlényről. Mindez művészetének is nagyon sarkalatos pontja lett, ami tulajdonképpen egy folyóparton kezdődött.

„Egyszer, még fiatal lányként, éppen egy csapat libát őriztem. Miután átkeltem egy vadvirágokkal tarkított mezőn, a vízparton elkezdtem pálcával valódi és képzeletbeli virágokat rajzolni a homokra… Később elhatároztam, hogy természetes pigmentek segítségével kifestem a házunk falát. Ezután soha nem hagytam abba a rajzolást és a festést” – nyilatkozta egyszer a kezdetekről.

Marija Primacsenko, Ukrajna egyik legismertebb festője

Az, hogy máshol is felfigyeltek rá viszont nem festményeinek, rajzainak köszönhette, a 1920-as években egy helyi hímzőszövetkezetben kezdett dolgozni, a hagyományos népi motívumokat pedig saját, különleges látásmódja szerint értelmezte újra. Már a harmincas években járunk, amikor felfigyelt munkáira a helyi piacon egy kijevi művésznő, 1936-ban meg is hívták a városba, hogy tagja legyen a tehetséges népművészeket felkaroló művészközösségeknek. Mikor egy tárlat keretében egy egész termet az ő munkáinak szenteltek, óriási sikert aratott, és később a nemzetközi közönség is megismerkedhetett csodálatos alkotásaival, műveit Varsóban, Szófiában, Montrealban, Prágában, sőt az 1937-es párizsi világkiállításon is meg lehet tekinteni.

Marija Primacsenkónak azonban nem tetszett a nagyvilági, városi élet, ezért 1940-ban visszatért szülőfalujába. 1941 márciusában megszületett fia, de férjét és bátyját is elveszítette a háborúban. Az átélt borzalmak mély nyomott hagytak benne, egy időre fel is hagyott az alkotással, egy kolhozban dolgozott.

Ebben az időszakban is sokat hímzett, majd idővel újra ecsetet és festéket ragadott. A művésznő soha nem fogadott el pénzt a festményeiért; azokat mindig barátainak és szomszédainak ajándékozta. Marija Primacsenkó 1997. augusztus 18-án, 89 éves korában halt meg szülőfalujában, Bolotnyában. Örökségét fia vitte tovább, aki megkapta hozzá hasonlóan Ukrajna Népi Művésze címet, illetve két unokája a nyomdokaiba lépett, de ők nem értek el hasonló sikereket. 

Marija Primacsenko művészete

Le sem tagadhatná, milyen óriási hatással volt rá a helyi folklór, népművészet és az őt körülvevő természet, és ami különlegessé teszi vibráló alkotásait, hogy mindezeket nagyon egyedi módon értelmezte és gondolta újra akár csodás hímzésként, akár festményként, akár könyvillusztrációként vagy kerámiák díszítéseként.  És aki úgy érzi, mintha álomképeket látna a képeken és egyéb alkotásokon, nem jár messze az igazságtól, Primacsenko több művét is saját álmai ihlették, a létező, valós állatokra emlékeztető fantasztikus lények sarokpontját jelentik művészetének, aminek kulcsmotívuma a jó és a rossz közötti küzdelem, ahol mindig a jó győz.

Maria Prymachenko festményéről készült installáció Kijevben (Fotó: Profimedia)

Ugyan stílusa nagyon markáns és könnyen felismerhető volt, módszerei idővel változtak, eleinte fehér háttérre festett, majd ezt később színes hátterek váltották fel, eközben a képek mérete is egyre nagyobb és nagyobb lett, és az általa használt színek még vibrálóbbak lettek, amikor akvarellről  gouache-ra váltott. Egy idő után pedig nem csak nevével szignózta a képeket, hanem azok hátoldalára rejtélyes szövegeket írt, amelyek szervesen kapcsolódnak az adott alkotáshoz.

„Nyelvünkben, de valószínűleg egyetlen más nyelvben sincsenek olyan szavak, amelyek akárcsak megközelítőleg is visszatükröznék azt a mélyből jövő, szenvedélyes, visszafojtott és ugyanakkor a fel­színre robbanó ösztönösséget, amely ezeken a szemfájásig vakító festményeken tombol, és amelyek a vásárt, Gauguin-t, az ősembe­rek festészetét, gyermekrajzokat és a cigányruhák tarkaságát egy­aránt idézik. Realizmus, fantázia, átértelmezés és így tovább – mind­ezt elmondhatjuk róluk, ám ezek a számunkra érthető szavak végte­lenül távol esnek Primacsenko iskolájának benső lényegétől”

– olvasható Irina Uvarova cikke Primacsenkóról a Művészet egyik 1871-es számában.

– teszi hozzá.

És ugyan a vibráló színek, a harmonikus, szimmetrikus kompozíciók, a képzeletbeli lények és a naiv ábrázolásmód miatt első blikkre egyfajta öröm, játékosság sugárzik alkotásairól, az öröm gyakran adja át a helyét bánatnak, a gyásznak, a fájdalomnak, a látszólag boldog vidéki életet ábrázoló jelenetek komoly állásfoglalások, több képcím is ezt sugallja, illetve nemcsak sugallja, hanem szinte üvölti, lásd például az egyik 1978-as festményét, aminek azt címet adta, hogy Pokolra ezzel az atomháborúval!. És persze van, hogy már maga a kép szereplője is egyértelmű utalás, 1968-ban festette meg például  Tarasz Hrihorovics Sevcsenko költő portréját, aki hozzá hasonlóan fontos szimbólumává vált az ukrán népnek. 

Pokolra ezzel az atomháborúval!

Persze ismerve a történelmet, már a korai művészetében is fel lehet ismerni, hogy az ártatlan képek milyen súlyos üzeneteket hordoznak. 1932-ben és 1933-ban komoly éhínség pusztított Szovjetunióban, és főként az ukrán nép körében követelt nagyon sok áldozatot a holodomor, közvetlen halálos áldozatainak számát 3-3,5 millió és 7,5 millió közé teszik. A szörnyű tragédia mögött számos ok húzódhat meg, 2006. november 28-án az ukrán parlament törvényt fogadott el, amely szerint “a mesterségesen előidézett éhínség az ukrán nép ellen elkövetett népirtás volt”.

A Guardian elemzése szerint műveiben mintha a túlélők bűntudata, a földtől való elszakítottság, elidegenedés is tetten érthető lenne, egyik lénye szomorúan, röghöz kötött lábán botorkál a kertben, de van, hogy kígyó és egy sokfejű hidra jelenik  meg a virágok között, mint megtévesztően szép, de gyilkos betolakodók az Édenben. De hogy lehet, hogy egy olyan időszakban, amikor az önálló gondolatokkal rendelkező, rendszerkritikus, a nép ellenségeinek kikiáltott embereket brutális retorziók érték, Primacsenkót nem érte utol a terror? Talán nem gondolták, hogy egy naiv, gyermekkönyvekbe illő műveket alkotó parasztasszony veszélyt jelenthet rájuk.