nlc.hu
Életmód
Hosszú házasság lezárása

„40 évnyi házasságomat lezárnám, de nem megy”

„40 éve vagyok házas, és szeretném lezárni, de nem megy. A férjem nem tudja kimutatni a szeretetét, csak a haragját és a kritikáit. Nagyon fiatal voltam, amikor megismerkedtünk, én állami gondozottként nőttem fel, ő nagy családban. Mindketten szerény körülmények között dolgoztunk, és a házasságunk ideje alatt született két gyerekünk is. Az érzelemből sajnos nem sokat kaptam, többet igényeltem volna. Elfogadtam sokáig azt, hogy ennyi van, de most, idősebb koromban már más utat szeretnék választani. Félek, hogy ha elhagynám, megbosszulná, sok mindenben rám támaszkodik. Ha szólok, hogy nekem nem jó, azt mondja válaszként, hogy pedig olyan szépen elvagyunk egymás mellett. Nem tudom, mit tegyek”

– az olvasói levelet Katalintól kaptuk, aki a szakítás folyamatában van, és aki egyelőre nem döntötte el, merre tovább. Az biztos, hogy nem érzi jól magát, és szeretne olyan kapcsolatot, amiben szeretve érezheti magát. Akárhány éves is egy nő, ez igen fontos a házasságban: a szeretet kifejezése az, amin keresztül tudjuk, hogy fontosak vagyunk a másiknak. Ha neked is van olyan mondanivalód, ami kikívánkozik belőled a párkapcsolatoddal kapcsolatban, ha a szexuális életed problémás, ha a randis tapasztalataid szeretnéd megosztani, ha szeretnél konkrét segítséget kérni, akkor Sereg Tímea párkapcsolati mediátor és szexológus tanácsadó várja a leveled a timea.sereg@centralmediacsoport.hu e-mail-címre.

Ha a szeretet hiánycikk, akkor nem érezzük magunkat fontosnak

Egy kapcsolat addig él, amíg a partnerek úton vannak, azaz valahonnan valahova tartanak – írja Popper Péter. A kapcsolatok, a házasságok akkor kezdenek el kiüresedni, amikor nincs benne semmi új, hanem mindig ugyanaz ismétlődik. Mindennap ugyanaz van, ugyanolyanok a napok. A rossz házasság valahol itt kezdődik el, hogy a két fél nem tudatosan kezeli a kapcsolatot, hanem beleolvadnak a mindennapokba.

Elmaradnak a randik, a közös, kettesben töltött új élmények, még a nyaralás is sok-sok feleségnek a család szolgáltatásról szól: ott is főznek rendszeresen, bevásárolnak, a gyerekekre figyelnek, nevelik őket, tanítgatják őket. Nem a párkapcsolat épül, hanem a családi egység, ami akkor válik törékennyé, ha a férfi és a nő kapcsolata inkább anya- és apaszerepekről szól. Évtizedekre is lefoglalhatja mindkét felet a családi szerepekben való éldegélés, aztán amikor a gyerekek saját családot alapítanak, szembe kell nézni a valósággal. Mi tart össze két embert, ha már a mindennapokat nem a családi tennivalók hajtják?

A váláshoz vezető út lelki folyamatok sokaságából áll, amiben megjelenik a közös múlt, a partner reakciójától való félelem, a gyerekek, egyéb családtagok reakciójától való félelem. Alapvetően a kielégületlenség vezet odáig mindenkit, hogy a szakításon törje a fejét: a fontosnak érzett szükségletei a házasságban nem elégülnek ki megfelelően. Az érzelmi és fizikai szükségletek kielégületlensége pedig összeadódhatnak az évek alatt. Váláshoz vezethet például valamilyen függőség, vagy megcsalás, de az is váláshoz vezethet, ha a házasságban túlságosan erős a szerepfeszültség a két fél között.

Az is válásra adhat okot, ha például az egyik fél továbbtanul, és elfejlődik a partnere mellett, új igényei, új perspektívái lesznek, ezek pedig sok-sok vitához vezethetnek. Látható tehát, hogy rengeteg oka van annak, ha valaki a váláson töri a fejét, olvasónk esetében az érzelmi szükségleteinek hiánya okozza a morfondírozást. 

válás

Fotó: Getty Images

Az tulajdonképpen jó, ha valaki képes szembenézni azzal, hogy mik a problémák a kapcsolatban, hiszen ha ezt már látja legalább az egyik fél, akkor lehetőség is van ebben: lehetne rajta változtatni. A válási folyamatnak fázisai is vannak, olvasónk amin éppen átmegy, teljesen természetes. Ez az úgynevezett tudatosodási fázis, amikor a válás gondolata felmerül. Ekkor már kialakul valamiféle tudatos állásfoglalás arról, mi az, ami jó és mi az, ami nem jó. Érvek és ürügyek bukkannak fel a gondolatokban, éppen úgy, ahogyan olvashatjuk a levélben.

A következő fázisban olvasónk már mások előtt felvállalva is mer majd beszélni a válás gondolatáról, például családtagoknak, közös barátoknak. Ebben a szakaszban általában megjelennek a szankciók, egyik-másik fél valamihez ragaszkodik a válás után is. És elkezdődnek az egyezkedések. Ekkor már teljesen nyilvánvaló, hogy a végleges válás a küszöbön van. A válással kapcsolatban is vannak elvárások, és ez is teljesen természetes. A döntés azonban következményekkel jár, a kudarc, a frusztráció hatalmas lehet, sőt, akár sokkos állapotba is kerülhet valamelyik fél. A házasság kudarcának megélése nehéz érzésekkel jár együtt, mindenképpen érzelmi megrázkódtatásról beszélhetünk.

Olvasónk azt írja a levelében, hogy nem tudja, mit tegyen. Érdemes lenne ehhez naplót írnia, minden délután (ne este elalvás előtt, mert felzaklathatja érzelmileg, ami kihathat az alvásra). A naplóban részletesen írja le, mi minden történt vagy nem történt aznap, és azt is írja mellé, mi lett volna igazán jó, hogyan lett volna olvasónk számára az a nap sokkal jobb. A kézzel írt napló sokat segíthet abban, hogy rálásson, pontosan milyen érzelmeket és milyen szeretetet várna el, mi mindent kap, és mit nem kap meg a házasságában. Vannak könyvek is, amik segíthetnek az érzések kuszaságában, Gary Chapman Az öt szeretetnyelv című könyvét mindenképpen érdemes elolvasni. 

 

Kérdezz, írj nekünk!

Ha szeretnél szexológustól, pártanácsadótól választ kapni a téged érintő problémákról, ha elakadtál a magánéletedben, ha a társkereséssel vannak gondjaid, esetleg még szűz vagy, várjuk a kérdésed! Aggódnod nem kell, minden esetben névtelenül jelenítjük meg a kérdésed, az évszámokat, éveket is átírjuk, hogy senki ne ismerjen rád. A leveled várjuk a timea.sereg@centralmediacsoport.hu e-mail-címre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top