Sanghajban szigorúbb zárlat alá vették a karantén alatt álló területeket, kordonokat és fémkerítéseket állítva fel egyes épületek köré, miközben a városban továbbra sem sikerült megfékezni a koronavírus-járvány terjedését.
Sanghaj egészét április elejétől helyezték vesztegzár alá, módosítva azt az eredeti tervet, miszerint két szakaszban öt-öt napra zárják le Sanghaj keleti, majd nyugati részét. A város egyes lakónegyedeiben már több mint egy hónapja érvényben van a kijárási tilalom.
A város lakói közül sokan akadozó élelmiszer- és egészségügyi ellátásról, valamint az intézkedések jelentős lelki és anyagi terheiről panaszkodnak. Egyre gyakoribb, hogy az emberek erőszakkal próbálnak meg kitörni a karanténból, és dulakodni kezdenek a fehér, vegyvédelmi ruhába öltözött őrökkel. Olyan sok videót töltenek fel efféle incidensekről a közösségi oldalakra, hogy a cenzorok már nem győzik törölni őket.
Itt egy férfi azt kiabálja, hogy ő egy állampolgár, nem egy rab:
A sanghaji lakosok panaszáradatát gyűjtötte össze az Április hangjai című rövidfilm.
Reggel 8 óta próbálom apámat kórházba vinni, de sehová nem veszik fel, itt senki sem ment életeket
– mondja egy férfi a videóban.
Az egyik mobilkórházba bejutott nő arról mesélt, hogy az épület teteje még nem volt befejezve, és harcolnia kellett ágyért és takaróért. Az egyik felvételen az is hallatszik, ahogy éhes emberek ütögetik a tányérjaikat,
egy férfi pedig kimondja: nem a vírus, hanem az éhínség fogja megölni őket.
A járvánnyal kapcsolatos kínai zéró tolerancia elve szerint úgy akarnak gátat szabni a vírus terjedésének, hogy karantén alá vonják a gócpontokat, kisebb-nagyobb lakónegyedeket. Ám hiába az öt hete tartó vesztegzár a város nagyobb részén, szombaton 21 058 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Sanghajban, és 39 halottról számoltak be.
A hét elejétől kezdve olyan lakónegyedekben, ahol 14 napon át nem azonosítottak újabb fertőzötteket, engedélyezték a vesztegzár feloldását, ám az intézkedés nem feltétlenül jelent számottevő enyhítést, hiszen a lakónegyed környezetének kockázati besorolásától is függ, hogy a lakók kimehetnek-e az utcára.
A sanghaji egészségügyi hatóságok vasárnapi jelentése szerint a március eleje óta tartó járványhullámban 87 koronavírus-fertőzött hunyt el a városban, közülük mindössze öten voltak beoltva koronavírus elleni védőoltással. Az elhunytak átlagéletkora 81,1 év, és a Covid-19 betegség mellett mindannyian egyéb, súlyos betegségekben szenvedtek – a többi közt rosszindulatú daganat, súlyos szív-és érrendszeri és idegrendszeri megbetegedések miatt álltak kezelés alatt.
Közben Peking egyes részein vasárnap szintén tömeges tesztelést kezdtek meg, miután szombaton 21 új esetet azonosítottak. A kínai fővárosban ezzel a péntek óta regisztrált fertőzöttek száma 41-re emelkedett – közölték a pekingi egészségügyi hatóságok vasárnap.
Az új esetek egy részét a város fontos üzleti központjának számító, keleti Csaojang kerületben azonosították, a kerület lakóit és az ott dolgozókat három körben vetik alá nukleinsavas vírustesztelésnek. A mintegy 3,5 millió lakosú kerület lakóit arra szólították fel vasárnap, hogy mérsékeljék a társadalmi érintkezéseiket. A Csaojangban működő iskoláknak, valamint sport- és művészeti központoknak pedig ideiglenesen fel kell függeszteniük a jelenléti tevékenységet.
(RTL Híradó/MTI)