nlc.hu
Életmód
Tolvai Reni elmondta, hogyan fogyott 23 kilót

Nem csak stílust, életmódot is változtatott Tolvai Reni – 23 kilót fogyott

Arról is beszélt, hogy édesanyjával együtt fogtak bele az életmódváltásba.

Tolvai Reninek megjelent az új videóklipje, MásHol jársz címmel. A klipben extrém külsőt villant a sok neonszínnel, ráadásul pár másodpercig szimplán csak festék takarja a testét. Az új stílusba, a technóba nagyon beleszeretett, és elmondása alapján egy ideig most csak ilyen zenéket szeretne készíteni. De a Life TV Ébredj velünk! című műsorában arról is mesélt, hogyan sikerült az elmúlt időszakban 23 kilót fogynia

Tolvai Reni

Tolvai Reni az Ébredj velünk! című műsorban

„A legfőbb a táplálkozás, a nagyon tudatos táplálkozás. Régen mindig úgy diétáztam, meg úgy éltem, hogy próbáltam nagyon keveset, nagyon ritkán enni, mert azt gondoltam, hogy ettől fogok fogyni. Most meg kétóránként eszem. Nekem ez működött. Előre lefőzöm, dobozolok, ezt csak így lehet. Mindent előkészítek, macerásabb, de megéri” – mesélte Reni, aki azt  is hozzátette, előfordul, hogy bűnözik, mert szerinte kell a léleknek néha egy kis pizza vagy fagyi. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top