nlc.hu
Életmód

Nagy vihart kavar Japánban az abortusz tabletta

Nagy vihart kavar Japánban a terhességmegszakításra való tabletta

Ahhoz ugyanis, hogy egyáltalán felírják a terméket, mindkét biológiai szülő hozzájárulása szükséges.

Tervek szerint az év végéig kapja meg Japánban a szükséges hatósági engedélyeket egy terhességmegszakításra alkalmas tabletta, de a pirula már most jelentős vihart kavar az ázsiai országban – számolt be a LADBible. Noha ilyen készítmény immáron világszerte 70 országban kapható és az Egyesült Királyságban már három évtizeddel ezelőtt legalizálták, Japánban újdonság lesz.

magányos, háttal álló japán nő

Fotó: Pixabay

A konzervatív ázsiai országban ráadásul, ha valóban terv szerint halad az engedélyeztetési folyamat, felírattatásához mindkét biológiai szülő engedélyére szükség lesz. Ez pedig olyasmi, ami miatt számos nőjogi szervezet tiltakozását fejezte ki a közelmúltban arra hivatkozva, hogy sérti a nők önrendelkezési jogait. Japánban egyébként a műtéti abortuszok elvégzéséhez – néhány kivételtől eltekintve – egy 1948-as jogszabály értelmében szintén mindkét fél beleegyezése szükséges.

A szigorú szabályozás olykor a szükségesnél is nagyobb tragédiákat idéz elő. Nemrég letartóztattak például egy 21 éves nőt, akinek halott gyermekét egy tokiói parkban találták meg. A Guardian tudósítása szerint a nő a bíróságon arra hivatkozott, szerette volna elvetetni a gyermeket még a terhessége alatt, de nem sikerült neki, mert nem tudta megszerezni párja hozzájárulását, ugyanis a férfi időközben felszívódott.

Japán, ahol 2020-ban 145 ezer műtéti terhességmegszakítást hajtottak végre, egyike annak a maréknyi országnak, ahol továbbra is egy harmadik fél hozzájárulása szükséges az abortuszhoz annak ellenére, hogy korábban már a WHO és az ENSZ egyik szervezete is kérte a japán kormányt ezen gyakorlat felfüggesztésére.  

A Guardian cikkéből az is kiderül, hogy a tabletta, ha egyszer kapható lesz, körülbelül 280 ezer forintba kerül majd, ami azt jelenti, hogy anyagi szempontból sem lesz mindenki számára elérhető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top