nlc.hu
Életmód
Megnyerte a bizalmi szavazást Boris Johnson

Megúszta a botrányt Boris Johnson, nem kell távoznia a posztjáról

A brit miniszterelnök természetesen nagyon örül az eredménynek.

Megnyerte a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagjai által hétfőn tartott bizalmi szavazást Boris Johnson miniszterelnök, aki így megtarthatja pártvezetői és kormányfői tisztségét. A Konzervatív Párt jelenleg érvényes szabályzata alapján a következő tizenkét hónapban nem lehet újabb bizalmi szavazást kezdeményezni Johnson ellen, írja az MTI.

A hétfői szavazás eredményei után elhangzott első szakértői vélemények szerint azonban Johnson továbbra sem veheti teljesen biztosra, hogy a következő, 2024-ben esedékes brit parlamenti választásokon is ő vezeti még a Konzervatív Pártot, az ellene leadott 148 frakcióvoks ugyanis azt jelzi, hogy az alsóházi pártcsoporton belül rendkívül magas, 41 százalék a távozását kívánó képviselők száma.

Boris Johnson

Fotó: Ben Stansall/ AFP

A hétfői bizalmi szavazás kimenetelének ismertetése utáni nyilatkozatában Boris Johnson azonban kijelentette: a voksolás „pozitív, meggyőző és döntő, a politika és az ország számára rendkívül jó” eredménnyel zárult. A kormányfő szerint ez lehetőséget teremt arra, hogy az ország túllépjen ezen az ügyön, a Konzervatív Párt vezette kormánynak pedig arra, hogy egységesen, megerősödve összpontosíthassa figyelmét a legfontosabb, elsősorban gazdasági feladatokra. Kérdésre válaszolva Johnson közölte: a megnyert bizalmi szavazás után – az erre irányuló felhívások ellenére – egyáltalán nincs szándékában előrehozott parlamenti választások kiírása.

A Johnson elleni bizalmi szavazás hosszabb ideje napirenden volt, miután az elmúlt hetekben kiderült, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével. A közkeletűen „partygate” néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.

A brit miniszterelnök megítélését a Konzervatív Párton és a közvéleményen belül is egyaránt jelentősen még tovább rontotta, hogy a londoni rendőrség nemrégiben megbírságolta őt a korlátozások idején tartott Downing Street-i partik miatt.

Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnök, akit törvénysértés miatt rendőrhatósági szankcióval sújtottak.
  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top