nlc.hu
Életmód
Bipoláris személyiségzavar tünetei

Bipoláris személyiségzavar – ebből sejtheted, hogy érintett vagy

A bipoláris személyiségzavar, azaz a mániás depresszió olyan, mint egy érzelmi hullámvasút. Egyszer fent, máskor lent, a mélyben érzi magát az, akit érint, és az is, aki a környezetében tartózkodik. Az érzelmeinek kiszolgáltatott ember minden napja egy lutri.

Mik a jelei a bipoláris személyiségzavarnak, milyen jelekre érdemes figyelni? A mániás depresszió tünetei megtévesztők lehetnek.

Szomorú nő az ablaknál

A bipoláris zavar tüneteit nehéz felismerni
(Fotó: Getty Images)

Mit jelent a bipoláris személyiségzavar?

A mániás depresszió, vagy más néven a bipoláris személyiségzavar főleg a depresszióra hajlamosakat érinti. Habár utólag a tünetek és a szakaszok váltakozása egyértelműnek tűnhet, az esetek jelentős részében mégis viszonylag későn diagnosztizálják, pont a kettős természete miatt.

A nagymértékű lehangoltság és magány, valamint a szélsőséges lelkesedés és a túlzások két pólusa között ingadozik az, aki bipoláris zavarral küzd. Egy-egy periódus hetekig, hónapokig is tarthat, így még nehezebb átlátni. A környezetnek alkalmazkodni egy ilyen betegséghez pedig nagyon nehéz.

A bipoláris személyiségzavar két arca

A mániás depressziót azért is nehéz laikusként felismerni, mert két egymástól teljesen különböző szakasza van. Az egyik a depresszív, a másik a mániás szakasz. Az előbbi tünetei azok, amiket a legtöbben a depresszióról tudunk: szorongás, lehangoltság, kedvtelenség jellemzi. Ilyenkor gyakoriak lehetnek a dühkitörések, a magány és a meg nem értettség érzése. Szinte állandó fáradtságot él meg a beteg, semmi sem motiválja, és az alvási, az evési, valamint a szexuális zavarok sem ritkák. Az önutálat ebben a szakaszban van jelen.

Ezt követi aztán a mániás szakasz, ami pont az ellentettje a depresszívnek. A kicsattanó jókedv, a már-már indokolatlan lelkesedés, túlfűtöttség jellemzi. Amíg a depresszív szakaszban egyáltalán nem kereste a társaságot, most élénk társasági életet él, sokat beszél, gyorsan.

A szétszórtság és a csapongás, a hirtelen, átgondolatlan cselekedet jellemzik a mániás szakaszt. Ilyenkor a beteg sok mindenbe belekezd, de szinte semmit sem fejez be. Képes arra is, hogy olyat tegyen, amit máskor nem, és ha bárki a környezetében erre megpróbál rávilágítani, annak jó eséllyel vita és sértődés lesz a vége.

Ismerd meg még jobban a lelkedet!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top