Még nem tudni, hogy beszámítható-e, elmeorvos is vizsgálhatja majd azt a horvát nőt, aki szülés után egy bokorban hagyta kislányát egy szőlőhegyen, a Baranya megyei Márfán – értesült az RTL Híradó. A magyar rendőröket a horvátok értesítették, hogy az eszéki kórházban ápolnak egy nőt, aki nemrég szült, de nincs vele a gyermeke. Ezután találták meg a csecsemőt, aki később a kórházban meghalt. Az újszülött kislányt egy szederbokorban találták meg, oda dobhatta az anyja, sérülések is voltak a csecsemőn.
A 31 éves nő ellen emberölés miatt nyomoz a Baranya megyei rendőrség. Azt nem tudni, hogy jelenleg hol van a nő, de kihallgatások várnak rá és a hozzátartozóira is. Azt is megvizsgálják, hogy beszámítható-e.
“Igazságügyi pszichológus szakértő vizsgálja minden ilyen esetben, illetve elmeorvosi szakértői vizsgálat is készül általában, hogy a személy, a nő, mennyire volt beszámítható. Mindig egy tudatmódosult állapot egyébként, amikor szül egy nő, tehát azért ezt bele kell venni” – mondta az RTL Híradónak Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa.
A rendőrség úgy tudja, hogy a nő napszámosként dolgozott Magyarországon és az is elképzelhető, hogy eltitkolta a terhességét.
Kiemelt kép: illusztráció, MTI/Cseke Csilla