nlc.hu
Életmód
Kánikula a háziállatoknak

Tedd elviselhetőbbé a kánikulát a kiskedvenced számára!

Hacsak nem tanítod be a kutyádat arra, hogy magától tudja kezelni a légkondi távirányítóját, elég csekély az esélye, hogy ilyen melegben, a lakás négy fala között le tudja hűteni magát a segítséged nélkül.

Az elviselhetetlen hőséget nemcsak mi emberek szenvedjük meg, hanem a házikedvenceink is, akik hanyatt fekve, lábaikat a levegőbe nyújtva próbálnak valamicskét enyhíteni a gyötrő hőmérsékleten. Bármennyire is cuki a látvány, alapvetően pontosan tudjuk, hogy a vastag bunda alatt megszenvedik ezt az időszakot, ezért olyan tippeket hoztunk, amikkel kicsit enyhíthetsz a helyzetükön. 

Csekkold a páratartalmat 

Az állatok lihegéssel próbálják a hőt leadni, de ha túl magas a páratartalom, esélyük sincs saját magukat hűteni. Nagyon könnyen felmelegszenek és innen már csak egy ugrás a hőguta – nem kell ahhoz forró járműben felejteni őket -, úgyhogy érdemes folyamatosan monitorozni a lakás páratartalmát, és 40-50 százalékon tartani. Ha kell, akkor szerezz be egy olyan párásító készüléket, ami el is tudja szívni a felesleget, ez nyilván egy nagyobb beruházás, de magad és a szőrmókok miatt is megéri. 

Kell a friss levegő 

Nagyon hamar megugrik a napközbeni hőmérséklet, ráadásul az aszfalt is pillanatok alatt felforrósodik, ezért a nagyobb séták időpontját célszerű a kora reggeli vagy késő esti időpontokra időzíteni, amikor már kedvezőbb az időjárás. Ami a lakásban tartást illeti, a macskák nagyon szeretnek elnyúlni az ablakban, ahol picit erősebb a légáramlat, de fokozottan kivannak így téve az UV-sugárzásnak, ezért fontos olyan lehetőséget biztosítani nekik, ahová éppen nem süt a nap, vagy hajnalban – természetesen szökésbiztos hálóval felszerelkezve – kiengedni őket egy jó kis madárlesre az erkélyre. 

Gondoskodj utánpótlásról 

Tudjuk, hogy szájbarágós, de mindig cseréld az itatóvizet! Ha kell, akár napközben többször is, hiszen az átmelegedett lakásban a víz is hamar felmelegszik. Ez egyébként a sétákra is érvényes, ilyenkor mindig legyen nálad friss víz, amivel megkínálhatod a kedvencedet, főleg, ha hosszabb útvonalat jártok be. A macskák szívesen halásznak, szóval az is járható út, ha egy lavórba teszel vizet, játékot és hagyod a bársonytalpút, hogy kiélje a vadászösztönét – persze célszerű a felmosót készenlétbe helyezni. 

A legtutibb fekvőhely 

Lehet már hűsítő párnákat vásárolni, amik kifejezetten erre az időszakra lettek kitalálva. Ezeket nem kell előzetesen hűtőben vagy fagyasztóban tárolni, ugyanis a benne lévő gél kezd el hűsíteni, amikor az állat ráfekszik. Különböző méretekben is megvásárolható, úgyhogy nagyméretű kutyák számára is ideális és néhány fokkal tényleg segít a testhőt lejjebb vinni. Ha nem akarsz költeni, egy benedvesített törülköző is megteszi, de ez relatíve gyorsan átmelegszik, úgyhogy gyakran szorul cserére. 

Macska alszik

Fotó: Pexels/Peng Louis

Ice, ice, baby 

Egy kis nasival is meglepheted a kedvenceidet, a melegre való tekintettel jégkockába rejtve. Lehet, hogy először idegenkedni fognak tőle, de ha rájönnek, milyen finomságot rejt az olvadó kocka, onnantól nem lesz megállás. A jégkocka azért is praktikus, mert az itatótálban olvadva tovább hidegen tartja a vizet, úgyhogy, ha éppen el kell menned, akkor sem kell aggódnod a felmelegedés miatt. 

Ápold a szőrt 

A vedlés miatt ilyenkor sokkal inkább oda kell figyelni a szőr ápolására, lehetőleg naponta fésüld át a kedvencedet, akkor is, ha éppen kézzel-lábbal (karommal) tiltakozik ellene. Ha pedig hatalmas, bundás jószágról van szó, akkor irány a kutyakozmetikus, egy friss vágás csodákra képes. 

A ketrec lakói 

A rágcsálókra is fokozottan figyelni kell a kánikulában, ezért alapszabály, hogy a ketreceket sose tedd ki erős napfénynek! Sőt, célszerű úgy megemelni őket valamivel aládúcolva, hogy alul is érezhető legyen a légmozgás, így a műanyag kevésbé melegszik fel. Természetesen a friss vízcsere náluk is elengedhetetlen, de emellett a vízben gazdag zöldségeket és gyümölcsöket – például a zellert vagy az almát – is nagyon szeretik ilyenkor, úgyhogy azzal szintén kedveskedhetsz nekik. Ami még hasznos lehet, ha a melegben gyakrabban tisztítod a faforgácsot, szénát, valamint, ha egy darabka járólapot is becsempészel az alomba, mert ráülve ők is tudnak hűsölni kicsit. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top