nlc.hu
Életmód
Pszichológus vallomása a páciensről

Egy pszichológus vallomása: „Nehéz búcsút inteni az első páciensnek”

A pszichológus és a páciens kapcsolata is intim bizonyos fokig, ezért nehéz az elválás mindkét részről, amikor egy terápia véget ér.

Roger M. Cahak klinikai szakpszichológus írt arról őszintén, hogy milyen érzésekkel kellett szakemberként megküzdenie, amikor az első páciense a terápia végére ért és el kellett köszönniük egymástól.

„Tegnap a legelső páciensem, Evan befejezte a közös terápiát. A vele való úton mindketten sokat erősödtünk, alázatot tanultunk és fejlődtünk. A karrieremben Evan mindenképp mérföldkőnek számít, több olyan félelmemet is sikerült általa legyőznöm, ami már az egyetem eleje óta kísértett. Például a félelmeim között volt az is, hogy búcsút kell intenem majd olyan pácienseknek, akikkel hónapokig, sőt, akár évekig együtt dolgozunk, és a szívemhez nőnek.”

A szakember leírása szerint a terápiás kapcsolat is egyfajta intim kapcsolatnak számít, hiszen igazán akkor működik jól maga a terápia, ha a páciens és a pszichológus között érzelmi kötődés alakul ki az etikai határok között. Persze ez a kapcsolat egyoldalú, hiszen a terapeuta nem beszél igazán magáról, míg a páciens az életének minden részletét kitárgyalja vele.

„Evannal nyolc hónapig dolgoztunk együtt, leástunk minden gyerekkori traumájának a mélyére, felderítettük, hogyan szabotálja saját magát a párkapcsolatokban, és kiderítettük, mitől szorong annyira. Evan sikeresen ráébredt arra is a terápia során, hogy a párkapcsolati konfliktusokban az anyja reakcióit vetíti a párjára, ezért viselkedik úgy, mint egy kisgyerek. A férfi gyerekkorában érzelmi és fizikai bántalmazást is elszenvedett az anyjától, míg apja passzív maradt a család életében. A fiú magányosnak érezte magát, mélyen sebzett állapotban jött terápiára 25 évesen, épp egy mérgező párkapcsolat után. Ahogy megértette, miért volt mérgező a párkapcsolata, hogyan függött a barátnőjétől testileg és érzelmileg, úgy dőltek le a falak a gyerekkori bántalmazások körül is.”

Fiatal férfi pszichoterápián

A pszichológusnak is nehéz az elengedés (Kép: Getty Images)

Evan már pár hónapja járt terápiára, amikor elvesztette a munkáját, és erre már sikerült nem kisgyerekként, hanem érett felnőttként reagálnia, amit áttörésként, sikerként éltek meg mindketten a terapeutával. Ráadásul hamar sikerült egy minden szempontból jobb állást találnia, ahol megkapta azt a tiszteletet is, amit már gyerekkora óta keresett.

„Evan és az anyja között is elindult egy gyógyító folyamat, a fiú az apja felé is nagyobb megértéssel és elfogadással fordult már, így alakult át dacos gyerekből magabiztos, tudatos felnőtté. Ekkor jött el az ideje, hogy elengedjem a kezét. Amikor éreztem, hogy Evan készen áll arra, hogy egyedül is megálljon a lábán, természetesen nem elküldtem, hanem apránként adagoltam neki, hogy érezze, menni fog nélkülem is tovább a fejlődés.

Mindketten nyeltük a könnyeinket az utolsó terápiás alkalmunkon. Elmondtam neki, mennyire csodálom és tisztelem, amiért szembenézett a traumáival, ő pedig megköszönte nekem, hogy törődtem vele és fogtam a kezét az úton. És vége lett. Az érzelmeim az öröm és a szomorúság széles skáláján mozogtak, ahogy lezártuk ezt a közös szakaszt az életünkben. Örültem, mert pszichológusként elértem a célt, elvégeztük a munkát, amiért eljött hozzám a páciens. De közben nem tudtam távol tartani magamtól a szomorúságot és a gyász érzésétől sem, kellett egy kis idő, hogy túltegyem magam rajta, de soha nem fogom elfelejteni Evant.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top