nlc.hu
Életmód

Gyerekszerepbe ragadt férfi

5 jel, hogy nem férfival, hanem egy kisfiúval randizol

Nem, egyáltalán nem romantikus és cuki, hogy nagyra nőtt gyerek a férfi egy kapcsolatban.

A kultúránkban gyakran úgy állnak a gyerekszerepben ragadt férfiakhoz a párkapcsolaton belül, mintha ez szexi lenne, és egyébként is, a férfiak már csak ilyenek. Sajnos ennek a hozzáállásnak általában a nők isszák meg a levét, hiszen nem társként, hanem anyaként kell funkcionálni egy olyan kapcsolatban, ahol a férfi kisfiú maradt. Dr. Jill P. Weber klinikai szakpszichológus öt jelet írt le, aminek érdemes tudatában lenni, hogy észrevedd, ha egy gyerekszerepben ragadt férfival hozott össze a sors.

1. Állandóan pakolni kell a férfi után

Lehet, hogy csak olyan apróságokat kell folyton összeszedni a férfi után, mint a földre dobált ruhái, szanaszét hagyott koszos tányérjai és poharai, de lehet olyan komoly „elpakolás” is, mint amikor a tartozását neked kell kifizetni. A te feladatod persze az is, hogy a családjának kiválaszd a karácsonyi, szülinapi ajándékokat, és ha nem olyat vettél, ami szerinte menő, akkor még le is szúr miatta. Még a baráti kapcsolataiért is téged tesz felelőssé, a döntéseket lehetőleg elkerüli vagy talál kifogást a rossz döntéseire. Nem akar a felnőttséggel törődni, rátolja a feladatokat a környezetére, és leginkább teher mindenkinek a nyakán.

2. A gyerektéma pánikot okoz neki

Amikor már randiztok egy ideje, akkor óhatatlanul előkerül a jövő témája, házasság, gyerekvállalás… A gyerekszerepbe szorult férfi azonban nem szereti ezt tervezgetni, hanem inkább a pánikot látod a szemében, ha szóba kerül az elköteleződés bármilyen formája, még akkor is, ha csak viccelődni akarsz ezzel, például azt mondod, hogy „majd te fogod átpelenkázni éjjelente a gyerekünket”, ő pedig erre lesápad és gyorsan lelép ahelyett, hogy benne lenne a poénkodásban a közös jövőről. Ha egy jó ideje már együtt vagytok (nem évekről beszélünk) és nem lehet a jövőt tervezgetni együtt, akkor sajnos egy kisfiút sodort az utadba a szél, nem férfi van melletted.

Vitázó fiatal férfi és nő

A gyerekszerepben ragadt férfi jellemzői (Kép: Getty Images)

3. Szüntelen nyaggatni kell a férfit

Hallod magad, hogy folyamatosan valamiért nyaggatod a férfit, és nem tudsz vele leállni, mert azt érzed, hogy ha nem emlékezteted arra, ami a feladata, akkor soha nem fogja megcsinálni. Pont mint egy ovis gyerek. Mivel jellemzően a férfi nem tartja magát a tervhez és nem teljesíti a kötelességeit, ezért állandósul a csalódottság benned, azt érzed, hogy mindig cserbenhagy pont az az ember, aki elvileg a támaszod kellene, hogy legyen. Ne hibáztasd magad, a nyaggatás nem a te hibád, belekényszerít ebbe a szerepbe a másik azzal, hogy nem vállal felelősséget a tetteiért.

4. Elkerüli a komoly beszélgetéseket

Ha mélyebb beszélgetést kezdeményezel, komoly problémát szeretnél megbeszélni, vagy a szükségleteidet közvetítenéd a párod felé, akkor elvicceli, eltereli a témát, nyomkodja a telefonját, gyorsan elkezdi azt elemezni, mit csinálsz rosszul a párkapcsolatban. A gyerekszerepben maradt férfi nem akar konfrontálódni, és bármit megtesz, hogy megállítsa az olyan témákat, amik esetleg rámutatnának a vele kapcsolatos problémákra. A normál reakció ebben az esetben az lenne, hogy meghallgatja a mondanivalódat és esetleg elgondolkodik azon, amit mondasz, nem pedig rögtön menekülőre fogja a téma elől.

5. A barátságai gyerekszinten maradtak

Amikor elmegy szórakozni a barátaival, akkor nem ismer határokat, visszavedlik kamasz gyerekké és ugyanazokat a poénokat és mértéktelen ivászatot műveli, mint 20 éve. Ha pedig te is velük tartasz, úgy érezheted magad, mintha egy csapat tinifiú közé kerültél volna, akik csúnyán néznek rád, mert megölöd a bulit azzal, hogy nem nevetsz hangosan a fingós poénokon. A férfi, aki nem képes felnőni, nehezen tud bármit kezdeni egy felnőtt nővel, aki esetleg felnőtt szórakozási lehetőségeket szeretne a párjával. Sajnos a felnőtt nőből ez a fajta viselkedés általában a gondoskodást hívja elő, így még inkább anyaszerepbe kerül a nő a párkapcsolatban a gyerekszerepben ragadt férfi mellett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top