nlc.hu
Életmód

Az oltárnál hagyták faképnél a menyasszonyt

Az oltárnál hagyták faképnél a menyasszonyt, miután az anyósa „rusnyának és alacsonynak” találta őt

Egy négyéves kapcsolata ment a kukába Lamiának, akit az oltár előtt szégyenített meg az anyósa, ráadásul a vőlegénye is az idős asszony mellé állt.

Lamia al-Labawi Tunéziában él, és jelenleg a világ minden pontjáról kap támogató üzeneteket, ugyanis egészen megdöbbentő dolog történt meg vele. Lamia esküvője egy hete lett volna, négy év után hozzáment volna a párjához, csakhogy a nagy napon valami váratlan történt. Mivel korábban még sosem találkozott az anyósával, az esküvő napján látták először egymást, és az asszony egyáltalán nem volt elragadtatva. Egész nap piszkálta és kritizálta Lamiát, majd közvetlenül a ceremónia előtt, a vendégek jelenlétében odalépett a fiához, és azt mondta, hogy „ez a lány túl rusnya és alacsony”, ezért ne vegye el feleségül – írja az Oddity Central.

Lamia és vőlegénye

Lamia és a vőlegénye még a faképnél hagyás előtt (Fotó: YouTube)

Lamia legnagyobb meglepetésére a vőlegénye az anyja mellé állt és ott, a vendégek szeme láttára visszalépett az esküvőtől, megalázva ezzel a lányt. Az egész terem elképedt a történtektől, senki sem értette, mi folyik ott. A katasztrofális esküvő története gyorsan terjedt az interneten, és sokan megtalálták Lamiát, hogy vigasztaló szavakat küldjenek neki. Többen mondták, hogy gondoljon arra, hogy egy ilyen férfival nem veszített semmit, sőt inkább megúszott egy átkot, ami tönkretehette volna az életét. Lamia megerősödve a sok bátorítástól még egy videót is közzétett, amiben megköszönte a sok támogatást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top