nlc.hu
Életmód

Nem tud ügyet intézni, mert halottá nyilvánították

Egy maláj férfi arra jött rá, hivatalosan már egy ideje halott

A 71 éves Low Choo Choon a morbid malőr miatt szinte semmilyen hivatalos ügyet nem tud elvégezni.

Ritka kellemetlen meglepetésben volt része Malajziában egy férfinak. Low Choo Choon szerette volna átíratni  egyik rokonára azt a sírhelyet, melyet évekkel korábban maga és felesége számára vásárolt meg. A sírhely megváltásáról szóló iratot azonban nem találta, ezért a rendőrséghez fordult segítségért. Be akarta jelenteni az ügyet, de kiderült, erre nincsen mód. A hivatalos adatbázisban ugyanis már nyolc hónapja hallottként szerepel – számolt be a morbid történetről a LADbible.

Öreg bácsi háttal áll nekünk egy pad mellett és nézi a naplementét.

(Fotó: Pixabay)

A 71 éves férfi – aki kereset kiegészítésként egyébként maga is egy temetkezési vállalkozásnak dolgozik mint sofőr – értelemszerűen megdöbbent, a halottként való számontartása azonban, túl azon, hogy sértő, nagyon megnehezíti számára, hogy bármilyen ügyet elintézzen. Többek közt emiatt nem sikerült meghosszabbítani a lejárt jogosítványát és – mint utólag kiderült – ez volt az oka annak is, hogy idén márciusban nem tudott szavazni a helyi választásokon.

Az idős férfi attól tart, hogy, ha nem változtatnak státuszán a közeljövőben, szépen lassan a bankban tartott megtakarítását és valamennyi ingóságát elveszítheti. A hírek szerint az illetékes hatóság vizsgálja az ügyét. Bízzunk benne, hogy minél hamarabb hivatalosan is elismerik neki, hogy még nagyon is él.

Tavaly írtunk cikket arról, hogy, bármilyen furcsán is hangzik, nem is olyan ritka, hogy valakit hivatalosan halottá nyilvánítanak, miközben nagyon is él. Egy francia nőt például egy bíróság 2017-ben halottá nyilvánította, és, noha, nagyon is életben van, évek óta hiába küzd azért, hogy ismerjék el, nem hunyt el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top