nlc.hu
Életmód
Szlovéniában már házasodhatnak az azonos neműek

Szlovéniában már házasodhatnak az azonos neműek

A kedden módosított családtörvény alapján az örökbefogadásra is van lehetőségük.

A szlovén parlament módosította kedden a családtörvényt: beleiktatta az azonos neműek házasságát és az azonos nemű párok örökbefogadási lehetőségét is. A jogszabályt 48 igen és 29 nem szavazattal fogadták el – közölte szlovén közszolgálati televízió (RTV).

Két nő esküvője. A felek egymást átölelve álnak háttal a kamerának a horizontra vetve tekintetüket.

(Fotó: Pixabay)

A módosított törvény a házasságot két személy szövetségeként határozza meg, és lehetővé teszi az azonos nemű házastársak számára, hogy ugyanolyan feltételekkel fogadjanak örökbe gyermeket, mint a különneműek.

A kormány által kidolgozott törvényjavaslatot két hónappal azután fogadták el, hogy az alkotmánybíróság kimondta: az azonos neműek házasságának és az általuk történő örökbefogadásnak a tilalma nem egyeztethető össze az alkotmánnyal.

A taláros testület két azonos nemű házaspár alkotmányjogi panasza alapján tárgyalt az ügyben. A pároknak nem engedélyezték a házasságkötést az anyakönyvi hivatalban, és nem kerülhettek fel az örökbefogadásra jelentkező szülők listájára. A bíróság az utóbbival kapcsolatban rámutatott, hogy határozata „nem vezet be örökbefogadási jogot”, mindössze annyit jelent, hogy a jogalkotónak szem előtt kell tartania a diszkrimináció tilalmát, és lehetővé kell tennie az azonos nemű házaspárok számára, hogy örökbefogadásért folyamodhassanak.
A bíróság hat hónapot adott a parlamentnek, hogy módosítsa a jogszabályt.

A Robert Golob kormányfő vezette balközép koalíció támogatta a törvénymódosítást, míg az ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) és az Új Szlovénia (NSi) párt nemmel szavazott.

Néhány hete Kubában népszavazáson fogadták el a családjogi törvény átfogó reformját, amely többek közt lehetővé teszi az azonos neműek házasságát és meleg pároknak az örökbefogadást, valamint kiterjeszti a gyerekek és a nagyszülők jogait.

Júliusban pedig megkötötték az első melegházasságot Svájcban, ahol tavaly szeptemberben egy népszavazáson közel kétharmados többség támogatta, hogy házasodhassanak az azonos neműek.

(Forrás: MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top