A Budapesti Fesztiválzenekart választották Az év zenekarának, jelentették be kedd este a Gramophone-díj gálarendezvényén Londonban.
A világ legrangosabb komolyzenei szaklapjának versenyében Fischer Iván együttese mások mellett a Bécsi Filharmonikusokkal és a Bajor Állami Zenekarral versenyzett az elismerésért, és a szavazatok több mint harmadát kapta meg.
A BFZ-t szakmai zsűri jelölte a tíz legjobb közé, amelyből a nemzetközi közönség választhatta ki kedvencét.
A díj kapcsán Fischer Iván hangsúlyozta, az együttes célja az alapítás óta sosem a versenyzés volt, hanem a közönség szolgálata itthon és nemzetközi szinten is, minden formában és minden korosztálynak. „Ez a legnagyobb siker, amit magyar zenekar valaha elért, és ez muzsikusaink, munkatársaink, hazai közönségünk és nagylelkű támogatóink, fenntartóink sikere is” – nyilatkozta a BFZ zeneigazgatója.
A budapesti együttesre minden bizonnyal nem csak a magyar közönség szavazott: lemezeik mellett állandó turnézásaiknak is köszönhető, hogy óriási rajongótáboruk van többek között Németországban, az Egyesült Királyságban és Amerikában is.