Nem túl kedves interjúztatók!
A vállalati világ jellegéből adódóan elég sok állásinterjún vettem már részt életem során. Az interjúk többsége rendben volt. Az interjúztatók időben érkeztek, udvariasak voltak, és még ha nem is kaptam meg az állást, kedvező vagy semleges benyomással távoztam az interjú után. Ugyanezt nem mondhatom el rólatok, a három menedzserről, akik mély és negatív benyomást tettek rám.
Először is hadd kérdezzem meg: tudjátok, mennyi stressz egy állásinterjú a jelöltek számára? Hadd emlékeztesselek titeket: először is több tucatnyi állásra kell jelentkezni, aztán a sok jelentkezés közül talán csak néhány toborzótól kapsz visszahívást, mert nagy a verseny, a munkáltatók pedig válogatósak. Ezután több körben is helyt kell állnod, mire eljutsz a személyig, aki ténylegesen interjúztat. További, láthatatlan nyomást jelent sokak vállán az is, hogy nem egy álommunka reményében jelentkeznek, hanem mert egy mérgező munkahelyi környezet, rossz vezetés, diszkrimináció, rasszizmus, szexizmus, elakadt előléptetés, alacsony fizetés, közelgő elbocsátás stb. elől próbálnak menekülni. Mindezt kombinálva egy idegőrlő helyzetet kapunk állásinterjú címszó alatt.
Az interjú lényegében egy nagy tétekkel játszott játék az interjúalany számára, és a minimum, amit adhattok, kedves menedzserek, interjúztatók nekik, az a profi és korrekt hozzáállás az állásinterjú során. Mégis, közületek egyik sem tudta ezt megtenni, amikor nálatok interjúztam. Mindannyian tanúsítottatok valamilyen formában szakmaiatlanságot, tiszteletlenséget vagy figyelmetlenséget velem szemben.
Nyílt levél az interjúztatóhoz (Kép: Getty Images)
1. A menedzser, aki elkésett az interjúról, és kibontotta az ebédjét, majd falatozni kezdett, miközben a korábbi munkatapasztalatomról beszéltem. Amikor sikerült beesned az általad tartott állásinterjúra, már több mint 30 perces késésben voltál. 20 perccel az interjú kezdési időpontja után e-mailt kellett küldenem a toborzónak, hogy megtudjam, megtörténik-e még az interjú. Aztán megjelentél, elnézést kértél, de amint megkértél, hogy mutassam meg az önéletrajzomat, máris elővetted a kajádat és elkezdtél enni. Megértem, hogy az emberek megéheznek, mégis úgy érzem, hogy ez nem volt professzionális egy állásinterjú keretén belül. Mit szóltál volna, ha én is előveszem az ebédemet, amikor épp beszélgetünk a szakmai életemről? Kétlem, hogy értékelted volna. Mindenesetre volt egy olyan érzésem, hogy nem fogod nekem adni az állást. Bárki, aki nem tud profi módon viselkedni, miután megvárakoztatott egy másik embert, nyilvánvalóan nem értékeli azt a személyt.
2. A menedzser, aki miután interjút készített velem, felajánlott nekem egy több szinttel alacsonyabb pozíciót, mint amire jelentkeztem. Először is, épp egy fárasztó interjún mentem keresztül veled és a csapatod öt másik tagjával. Ráadásul több mint alkalmas voltam arra a pozícióra, amelyre interjúztattál, de mivel a haverodnak akartad adni azt a pozíciót, úgy döntöttél, hogy az alacsonyabb pozíciót és kevesebb fizetést ajánlod fel nekem. Mi a fenét gondoltál? Te vagy a két lábon járó szexizmus. Biztos vagyok benne, hogy egy férfival soha nem tettél volna ilyet. Mondd csak, mit éreznél, ha valaki ezt ajánlaná a lányodnak? A feleségednek? Az anyukádnak? Nagy szükséged lenne egy érzékenyítésre.
3. A főnökasszony, aki kiakadt rám, mert öt perccel korábban csatlakoztam az interjúra, és ellenőrizni akartam, hogy minden (videó, hang) megfelelően működik-e. Az állásinterjúra hívó levélben kapott instrukciók egyértelműen kimondták, hogy öt perccel az interjú előtt csatlakozhatok, így pontosan ezt tettem. Sajnos te egy másik hívásban is részt vettél épp, és dühösen rám förmedtél, hogy hagyjam el a beszélgetést, majd úgy viselkedtél, mintha el akarnám lopni a vállalati titkokat. Természetesen kiléptem, és öt perccel később visszaléptem, de éreztem, hogy nem fogom megkapni az állást. Először is, nem kértél bocsánatot, a válaszaid szűkszavúak, rövidek voltak, és mintha csak zavartalak volna a jelenlétemmel. Nem tudom, mi történt veled aznap, de én csak az utasításokat követtem.
A közös bennetek az, hogy megvetéssel határos felsőbbrendűségi pózt vettetek fel. Remélem, hogy arra visz titeket az élet, hogy ráébredjetek, hogy nem egy darab hússal tárgyaltok, hanem emberek mennek hozzátok állásinterjúra. Érző lények, akik megérdemlik a tiszteletet és profi bánásmódot. Ha úgy bántok velük, mint emberi lénnyel, nem pedig egy kutyával, az már nagy győzelem lesz.
