nlc.hu
Életmód

Frank Júlia halála

Elhunyt Frank Júlia

A gasztro-legenda 76 éves volt.

Hosszan tartó súlyos betegség után tegnap elhunyt Frank Júlia – tudta meg az nlc családhoz közel álló forrásból.

Frank Júlia

Frank Júlia (Fotó: Rácz Tamás)

A gasztronómiai írót  – aki 129 szakácskönyv szerzője volt  – 76 éves korában, kórházban érte a halál.

Férje és öccse gyászolja.

Az nlc 2018-ban készített interjút Frank Júliával, aki akkor többek között azt is elárulta, hogy sosem dob ki ételt és fejből tud legalább 10 ezer receptet. Akkor éppen a 129. kiadott szakácskönyvénél tartott, s megjegyezte lapunknak, hogy szerinte nincs még egy ember a világon, aki ennyi szakácskönyvet írt volna. A főzési imádatáról pedig így vallott nekünk: „Azt azért tudni kell rólam, hogy én kinyitom a hűtőt, és abból készítek ételt, ami itthon van, csak a vendégségek előtt gondolom át alaposabban a menüt. És a legtöbbször nem készül ugyanúgy étel, mindig variálok valamit, belekerül még valami, vagy éppen elveszek belőle egy hozzávalót. A legjobban a kísérletezést szeretem, szerencsére pontosan megérzem, mi mihez passzol, melyik fűszer adja meg a legjobb ízt, borzasztóan élvezem. Nálam mindig, minden van itthon, négy hűtőből főzök, óriási fagyasztókapacitásom van, és imádok vásárolni is”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top