nlc.hu
Életmód

„Én legalább nem játszom meg magam” – Lakatos Márk ismét üzent Tóth Gabinak

Egy izgalmas celebháború van kialakulóban.

A hét elején Lakatos Márk egy TikTok-videóban üzent Tóth Gabinak. A stylist az énekeső szombati, Sztárban sztár leszek! című műsorban viselt ruháját szólta meg. Márk úgy fogalmazott, ami Gabin volt ruha, az egy „fekete, csöcskidobós, bulamutatós, igazi szado-mazo szerkó”, emellett pedig feltette a kérdést, „hova lett az imádkozó matyóbaba?”.

Lakatos Márk

Lakatos Márk (Fotó: Instagram)

Az énekesnő Instagramon válaszolt: „Manyika is beindult a Sztárban sztár indulásával együtt, hisz jól jön neki a figyelem bármi áron! Ezek szerint a velem kapcsolatos posztjai nagyot mennek, mert minden hétre akad nála egy. Manyikám, egészségedre!”

Most újabb videót készített Márk, melyben többek között azt is kifejti, nincs szüksége a külön figyelemre. 

„Figyelj, én 16 éves korod óta ismerlek, már akkor is összevissza beszélő, hebrencs vidéki fruska voltál, aki egyébként nagyon szerethető volt és nagyon jól énekelt – kezdte, majd így folytatta. – Én legalább nem játszom meg magam, én el tudom dönteni magamról, hogy Dr. Jekyll vagyok-e vagy Hyde, nem úgy, mint te, a te esetedben ez nem annyira egyértelmű. Az egyik héten Spéter Erzsébetnek öltözöl, imádkozó matyóbabának és veted a keresztet, amikor valaki egy durvább szettet vesz fel és metáldalokat énekel. Majd a következő héten egy olyan miniruhát – ami tökmindegy, hogy óarany, fekete vagy királykék – combcsizmával, amivel simán átvehetnéd a pornó-Oscart.”

A videóban arról is szót ejt, hogy a popszakma női szereplői az öltözékükkel akarják magukra felhívni a figyelmet, azonban ha Gabi esetében nem ez történik, akkor szerinte csúnyán kihasználják.

„Az is lehet, hogy igazából neked tényleg a csatornán dolgozó producerek használják ki az összes botrányodat azért, hogy a műsorra nagyobb figyelmet generáljanak. Akkor meg, szegényke, úgy jártál, mint Varga Irén, akit szintén kihasználnak, pedig állítólag te sokkal okosabb vagy, nem?”

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top