Halott barátnője figyelmeztette Molnár Anikót. Az egykori Nagy Ő évekkel ezelőtt vesztette el legjobb barátját, aki néhány napja megjelent álmában. Szerinte ez nem a véletlen műve. A sminktetoválóként dolgozó híresség jósnőhöz fordult, a Tények Plusz kamerája előtt kérte ki Gazsi Gizi véleményét a rejtélyes álmáról.
“Az álmodtam, hogy a barátnőmet elütöm autóval, és én ölöm meg, de ő már nem él 7 éve. Ez valamit jelenthet vagy csak egyszerűen rossz passzban voltam?” – kérdezte a jósnőt.
“Ez mindenképpen azt jelenti, hogy a tudatalattidat foglalkoztatja, fontos volt a számodra, de különben most valami itt van, mert kirázott a hideg engem, végigment rajtam. Úgyhogy jelen van most egy kicsit itt, köztünk” – mondta Gazsi Gizi. A jósnő szerint ez azt jelenti, hogy Molnár Anikót a barátnője figyelmeztetni akarja. Hogy mire, azt egyelőre egyikük sem tudja.
Az egykori Nagy Ő mindig is hitt a spirituális dolgokban, így az égiek jeleire is oda szokott figyelni. “Amikor a Zsuzsi meghalt, akkor olyan paranormális dolgok történtek a lakásomban, hogy hihetetlen. Neki volt egy óvodája, amit úgy hívtak, hogy Kiskavicsok Magánóvoda, és a halála után néhány nappal a lakásomban egy csomó kis murvakavics volt szétszórva az udvaromról. A kutyáim pedig soha nem játszottak kövekkel, kavicsokkal” – mesélte a Tények Pluszban Molnár Anikó.