Mélyen tisztelt tanárok!
A megszólítás nem szarkazmus, tényleg mélyen tisztelek minden tanárt, tanítót, pedagógust, legyen bármilyen foglalkozású, aki mások gyerekeivel törődik, neveli, tanítja, fejleszti őket. Hihetetlen nehéz szakmátok van, legalábbis az én szememben az, mert nekem elképzelhetetlen lenne, hogy 30 idegen gyerekkel legyek mindennap és terelgessem őket, miközben alig kapok pénzt érte. Tudom, hogy mennyire megalázó a fizetés, amit kapnak a tanárok, és tudom, hogy teljes joggal vagytok frusztráltak, idegesek ettől a helyzettől, hogy ennyire nem becsülik meg a munkátokat. Anyagiakban biztos nem, de ahogy látom a szülőket magam körül, szerintem érzelmileg is kevés pozitív visszajelzést kaptok tőlük.
Én már tuti beleőrültem volna, ha tanár lennék. Már a saját két alsós gyerekem is ki tud úgy készíteni egy este alatt, hogy az idegösszeomlás szélére kerülök, pedig őket feltétel nélkül szeretem, az életemet adnám értük. El sem tudom képzelni, lelkileg milyen lehet tanárként egész nap vinni a hátatokon azt a felelősséget, hogy ott van rengeteg gyerek a felügyeletetek alatt, akiknek meg kell tanítani az előírt tananyagot.
Közben az előírások és kötelezettségek csak szaporodnak, küldik az utasításokat fentről, a fizetés pedig már 20 évvel ezelőtt is nevetséges volt, azóta sem nagyon változott semmit. Borzasztó, amit veletek, tanárokkal művelnek, amikor a ti szakmátok lenne az egyik legfontosabb, hiszen a következő generáció tudása, jólléte a kezetekben van, pont fordítva kéne működnie a világnak, és a legmegbecsültebb helyen kellene lennie minden pedagógusnak. Az oktatás minősége, a tanárok személye az egész ország jövőjére hatással van, hogy lehet, hogy mégis éhbérért, kifizetetlen túlórákkal kell gondoskodnotok a jövőről? Megértem, hogy ez milyen fájdalom lehet nektek, átérzem és mindenben támogatom is a tanárokat, amennyire tőlem telik.
Szeressétek a gyerekeket! (Kép: Getty Images)
Lélekben veletek vagyok, a szívem viszont a gyerekeké, ezért nagyon rossz látni, amikor egy-egy tanár a tanítványokra önti a frusztrációját. Amikor kivételezik, amikor kockásítani akarja a nem annyira kocka gyerekeket, vagy amikor egy SNI-s tanulót egyszerűen rossz gyereknek kezel. Ilyenkor nem tudom, mi a jó megoldás, mert minden szimpátiám mellett úgy érzem, meg kell védenem a gyerekemet, ha az iskolában sérelem éri. És sajnos most, hogy ennyire kevesen maradtatok pedagógusok a gyerekek mellett, egyre érezhetőbbé válik a feszültség. A minap úgy jött haza a gyerekem, hogy a napközis tanító csak kiabál velük, nem segít a leckében, és folyton mérges. Egy másik anyuka azt mesélte, hogy a felsős gyerekek fejéhez vágta a tanár, hogy esélyük sincs a normális életre és hajléktalan lesz belőlük.
Teljesen rendben van, hogy néha elszakad a cérna, a szülők is kiabálnak a gyerekeikkel, a tanárok is emberek és 30 gyerek ugrál az idegeiken, csak akkor van baj, ha ez tendenciává válik. Ha mindennapos lesz a tanár kommunikációjában a kiabálás és megalázás, akkor ott verbális bántalmazást kiálthat a szülő. Ha a kivételezés felüti a fejét és hiába feszül meg a gyerek, akkor sem kaphat jó jegyet, mert egyszer szemtelen volt, akkor joggal lesz ideges a gyerek anyukája. Ha a viselkedészavarral küzdő gyereket állandóan előveszik a tanárok, és nem segítő szándékkal állnak hozzá, hanem a sarokba állítják rendszeresen, akkor az biztos nem vezet semmi jóra.
Talán nyálasan hangzik, de szerintem ezeknek mind megoldása lehet az, ha tudatosan úgy állunk szülőként és pedagógusként is a gyerekekhez, hogy szeretjük őket. Mert ha ez alapozza meg a tetteinket, akkor nem kis szörnyetegeknek fogjuk látni a gyerekeket, hanem olyan emberi lényeknek, akiknek szükségük van a segítségünkre.
Akkor is, ha rosszul viselkednek, hisztiznek, nem tanulnak, visszabeszélnek, kiabálnak és futkosnak a folyosón, vagy neadjisten az óra közben kell nekik pisilni ötször. Idegesítőek, hangosak, neveletlenek, lusták… mind igaz lehet a gyerekekre, de kérlek titeket, tanárokat, pedagógusokat, hogy minden mostoha körülmény és viselkedésprobléma ellenére is szeressétek őket, mert belőlük lesz a következő generáció és rajtatok is múlik, milyen emberré válnak. A szeretettel tudjuk együtt a legjobban segíteni a gyerekeket, hogy egy jobb jövőt hozzanak létre, ahogy felnőnek.
