„Ha nem beszélünk nehéz témákról a gyerekkel, ha nem olvasunk róla, magára marad velük”

Kiss Judit Ágnes József Attila-díjas költő, író, tanár, akit új, Zsálya és a mélyvölgyi utazás című mesekönyve kapcsán kérdeztünk többek között arról is, hogy miért fontos nehézségekről olvasni a mesékben.

Kun Gabi

2022. December 06.

A költészet, írás mellett mivel foglalkozol?

Kiss Judit Ágnes: Eredetileg tanár vagyok, három tanári diplomát szereztem. Az írásról, ami a fő foglalkozásom, nincs papírom. Sokáig úgy tekintettem magamra, mint középiskolai magyartanárra, aki néha verseket ír. Amikor az első verseskötetem miatt elvesztettem az akkori tanári állásomat, hirtelen előtérbe került az írás. Eléggé nagy felelősséget tett rám, és át is alakította az identitásomat. Ma már elsősorban írónak, alkotóművésznek tartom magam, aki szeret tanítani. Hiába írok regényt, dalszöveget, színpadi művet, gyerekkönyvet, a vers volt és marad az írói anyanyelvem, még a meséimben is gyakran rajtakapom a költői énemet.

Miért vesztetted el a tanári állásodat a verseskötet miatt?

2006-ban jelent meg az első kötetem, az Irgalmasvérnő. Egy év múlva elküldtek a katolikus gimiből, ahol tanítottam, noha osztályfőnök voltam, és érettségire vittem volna a gyerekeket a következő évben. Nem adtak hivatalos magyarázatot. Az igazgatónővel összefutottam a tanári vécé előterében, ő mondta számonkérően, hogy „Nem közölted, hogy ilyen verseket írsz!” Már a címét úgy értelmezte, hogy az irgalmasrendi apácákon gúnyolódom vele. Az erotikus verseim végképp kivitték a biztosítékot. Utólag azt mondom, a versek csak ürügyül szolgáltak ellenem, valójában azt a pedagógiát viselték nehezen, amit képviselek. Ami nem tart távolságot, egyenrangúnak gondolja a diákot és a tanárt.

Kiss Judit Ágnes (Fotó: Szöllősi Mátyás)

Hogyan született meg Zsálya hercegnő alakja?

A lányomnak kezdtem el gyerekkönyveket írni. Egyszer azt mondta, írjak egy mesét, amiben van hercegnő, tündér, unikornis, mert éppen ezekért volt oda, és az a címe, hogy az Öregnek hitt herceg. Feladta a leckét, azóta ha bedob egy címötletet, kikérem magamnak, hogy ő itt sziporkázik, én meg fél évet dolgozom utána. Egyrészt olyan mesét kellett írnom, amiben szerepelnek ezek a figurák anélkül, hogy szirupos giccsbe fulladna, mert olyanból már több is van, mint elég, másrészt át kellett gondolnom, ki ez az öregnek hitt herceg, ki hiszi vajon annak, és miért. A kérdésre adott válasz rajzolta ki a történetet.

Zsálya hercegnő valójában átlagos kislány, nem volt mögötte konkrét szereplő az életemből, de minden kislány egy kicsit az én lányom és egy kicsit a saját gyerekkori énem is. Ahogy általában, a szerző nem kopíroz a valós életből, sokkal inkább montázst készít belőle: egy mondatot innen lop, egy mozdulatot onnan.

Zsálya hercegnő (Illusztráció: Szimonidesz Hajnalka)

Mindkét Zsálya-könyvben nehéz témákat dolgozol fel, mint a bántalmazás és betegség. A meséid segítő könyvek?

Minden könyv segítő könyv, ha jó. Nyilván könnyebben megszólít, amikor hasonló élethelyzetben vagyok, mint a szereplő. Tolsztoj Anna Kareninája semmit nem jelentett középiskolás koromban, a válásom idején annál többet. Nem terveztem el, hogy bántalmazásról vagy betegségről írok. A bántalmazás, a családon belüli erőszak témája iszonyúan foglalkoztat. Hogy Magyarországon minden második gyerekkel szemben még mindig használják a testi fenyítést. És minden ötödik nőt ér erőszak vagy bántalmazás – a legtöbb esetben közeli hozzátartozótól. Magam is meglepődtem, hogy ez először egy gyerekkönyvben bukott ki belőlem. Azóta befejeztem a felnőtteknek szóló regényemet is, ahol ez a téma áll a középpontban.

Amikor a Zsálya első részét írtam, akkor is nagyon mélyen bennem volt, de nem határoztam el tudatosan, hogy erről fogok írni. A második részben pedig nem a betegséget, hanem a gyógyulást akartam elmesélni. Azt a belső gyógyulást, az ahhoz vezető lelki utat, ami talán egy fizikai betegségből is ki tud hozni. Amikor az első rész megjelent, már tudtam, hogy a másodikban Zsályának kell bajba kerülnie, hogy visszabillenjen az egyensúly – mivel az első részben ő a segítő. Évekig nem mertem hozzákezdeni a könyvhöz, annyira féltem, hogy ha ezt megírom, a kislányom beteg lesz.

Talán ez elsőre szimpla babonának hangzik, de meggyőződésem, hogy a szavakba vetett mágikus hit nélkül nem lehet írónak lenni.

Tavaly ősszel covidos lettem, és a saját betegségem tudta ezt a félelmet eloszlatni, akkor voltam képes belekezdeni a könyvbe, amikor magas lázam volt, és a fejemet is alig tudtam mozdítani a fájdalomtól. Mintha az én betegségem valósította volna meg Zsályáét, és ezzel elhárította volna a veszélyt a saját gyerekem feje fölül.

Zsálya és a mélyvölgyi utazás (Illusztráció: Szimonidesz Hajnalka)

A szülők sokszor félnek szomorú történeteket mesélni a gyerekeiknek. Miért jó nehéz témákról olvasni nekik?

Ha nem beszélünk nehéz témákról a gyerekkel, ha nem olvasunk róla, magára marad velük. Egy gyerek mindent észrevesz, megérez. A háborútól való félelmet, a szülei közti feszültséget, a gyászt. Ha nem kap tőlünk, felnőttektől támogatást abban, hogyan lehet ezeket a helyzeteket kezelni, szorongani kezd. A művészet, a mese ezt a szorongást oldja, nem véletlenül létezik művészet-, sőt konkrétan meseterápia, amivel gyerekeket is, felnőtteket is lehet gyógyítani. Ha a gyereket bántja valaki vagy valami, nagyon sok erőt tud kapni egy-egy történet szereplőjétől.

Nem attól kell félni, hogy nehéz témákról, betegségről, halálról, gyászról, válásról, bántalmazásról beszélünk a gyerekkel. Attól kell félni, hogy hallgatunk róla, közben ő maga megéli, és nem kap segítséget a feldolgozásához.

Ha pedig elhallgatunk, tabusítunk, terelünk, kegyesen hazudunk, azzal ártunk a legtöbbet a gyereknek, aki kedvünkért ugyanígy megtanul hazudni, terelni, elhallgatni. Márpedig a rettentő titok, a szekrényben lapuló csontváz a legártalmasabb pusztító betegség egy családban.

Zsálya és a mélyvölgyi utazás (Illusztráció: Szimonidesz Hajnalka)

Mennyi a valós történet Zsálya betegsége és a családon belüli erőszak mögött a mesekönyvekben?

Vannak ennek is az életemből átemelt darabkái. Volt egy csodálatos tanítványom, aki daganatos betegségből gyógyult. Miatta mentem el önkéntesnek a Bátor Táborba, ahol a nyári táborban tartottam onkológián kezelt kamaszoknak színjátszó foglalkozást. Ezek a gyerekek általában az aktív kezelésen már túl vannak, ez az élményterápiás hét a lélek megerősítésével segít a gyógyulásukat véglegesíteni. Hogy odamentem közéjük, az tudatos szembefordulás volt az én betegségtől, haláltól való rettegésemmel. Emlékszem, az interjún elmondtam, hogy nagyon félek, a tanítványom miatt csinálnám az egészet, inkább ne is válogassanak be. De kellettem. És az első háromnegyed óra volt csak ijesztő.

A másik, mélyebb emlék, hogy nyolcéves voltam, amikor az akkori legjobb barátnőm tizenkét évesen meghalt leukémiában. Ma már ez a betegség gyerekeknél 80 százalékban gyógyítható. Akkoriban 20-30 százalékban volt az. Ő volt az első szerettem, akit elvesztettem. Írás közben nem gondoltam erre, de utólag azt hiszem, Móni halálát is, a saját gyászomat is bele tudtam szőni ebbe a történetbe.

A könyvben nem a betegség a lényeg, javarészt nem a kórházban játszódik, és nem a fizikai tünetekre helyezi a hangsúlyt. A betegség színfalai mögött játszódó gyógyulás érdekel.

Ez lehet egy felnőtt ember depresszióból való kilábalása is. Mindenképp alászállással, alámerüléssel kezdődik, ahogy Dante Isteni színjátéka is. Mert egyszerűen lélektani szinten nem működik másképp. Benne van a múlttal, a családunk múltjával való szembenézés, a saját sötét, nem kedvelt oldalunk elfogadása, fénybe emelése. Benne a saját belső segítőink és gyógyítóink, akik ezen az úton kísérnek. Olyan úton, amin csak egyedül lehet végigmenni, mert a belső megéléseinket vagy épp a testi érzeteinket sem tudjuk másnak átadni, legfeljebb megosztani.

Zsálya és a mélyvölgyi utazás (Illusztráció: Szimonidesz Hajnalka)

Az előző részben (Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg – a szerk.) pedig a lányom adta cím indította el a lavinát. Miért hiszik öregnek a herceget, amikor fiatal? Mert az apja gonosz varázslata megfordította az időt. A király nem akarja átadni a hatalmát, ezért a fia egy öregember testében él, míg apja ereje teljében uralkodik. És már itt is volt egy ártalmas és nagyon is valóságos szülő-gyerek dinamika.

Ahol a szülő mindent megtesz, hogy megőrizze a hatalmát. Bármi gonoszságra képes. Mert annyira fél elbukni, veszíteni. A gyerek pedig elveszíti a gyerekkorát: gyerektestben, a szenvedéstől megvénült lélekként próbál túlélni.

Az a könyv kicsit kisebbeknek készült, hiszen az írása idején a lányom is kisebb volt. Sokkal rejtettebben, sokkal áttételesebben fogalmazódnak meg benne a problémák, mint a második részben. Mégis elcsattan egy valódi szülői pofon, és nincs feloldás, ennek az apának el kell tűnnie. Mert a bántalmazót nem lehet megváltoztatni. A bántalmazót túlélni lehet, megszökni előle, vagy elpusztítani – ha szimbolikus értelemben is.

Zsálya egy olyan hősnő, aki aktívan alakítja a sorsát, nem vár férfi megmentőre, amit öröm olvasni.

Szerencsére mára már nincs ebben semmi újdonság. Zalka Csenge mesemondó kezdett el a blogján egy feminista mesegyűjteményt, ahol erős, önálló nők a mese hősei. A világ minden táján élnek ilyen történetek. Gondoljunk csak az Okos lányra! Akit érdekelnek hasonló karakterek, olvassa el a Ribizli a világ végén című könyvet, ami a blogon szereplő meséket gyűjti egybe. De a rajzfilmek hősei között is egyre több a vezetői erényekkel bíró, céltudatos, problémamegoldó női figura, akár Vaiana, akár Anna a Jégvarázsból. Nekem lányom van, könnyebb lányokról írnom, ahogy a felnőtt regényeimben is inkább tudok női narrátorok hangján női történeteket elmesélni.

A nők sok ezer éves hallgatása után fontosnak is tartom ezeket a hangokat, és zengetni, felhangosítani akarom őket.

Zsálya és a mélyvölgyi utazás (Illusztráció: Szimonidesz Hajnalka)

Mi vár még Zsályára? Mik a terveid a jövőre nézve?

Zsálya történetét most így egésznek érzem, nem tudom, lesz-e olyan mesém még, amit ezekkel a szereplőkkel szeretnék elmondani. Természetesen egy darabig folytatom a kisebbeknek szóló Babaróka-sorozatot, aminek az újabb részében például a közösségen belüli zaklatás, bullying is előbukkan – egyszerűen azért, mert kisiskolásként a lányom ezzel szembesül éppen. Biztosan írok még a nemrég megjelent Cirka és Firkához hasonló állatos történetet. De ezek csak a gyerekkönyvek.

Természetesen – hiszen elsősorban költő maradtam – készül az új verseskötetem: A vén fegyverkovácsné plasztikai sebészhez fordul címmel. Remélem, jövőre megjelenhet az új regényem is, ami kifejezetten a bántalmazotti, az áldozati szerep köré épült, az abból való kiszakadás története: Egy nőalak szürke kontúrja. Persze rengeteg távolabbi tervem is van. Szeretnék írni mindazokról a dolgokról, amiket tanárként tapasztaltam. És szeretnék írni – bármilyen furcsán hangzik is ez – egy regényt az ország elképzelt jövőjéről. Remélem, mindez sikerülni fog. És ha igen, szerintem utána se maradok ötlet nélkül.