nlc.hu
Életmód

Népszerű lánynevek jelentése

Hanna, Léna és a többiek: ez a jelentése az 5 legnépszerűbb női névnek

Nagyanyáink, anyáink korában, de még két évvel ezelőtt is mások voltak a legnépszerűbb keresztnevek. Ha esetleg te is választás előtt állsz, érdekes lehet számodra, hogy mit jelentenek a 2021-es döntős lánynevek.

Néhány évtizeddel ezelőtt még egészen más nevekkel lehetett találkozni a játszótéren: Mária, Erzsébet, Éva, Ilona, Margit, ezek voltak a legnépszerűbb, klasszikus magyar női nevek. Ma már sokkal több a külföldről átvett név, a szülők gyakran inspirálódnak filmekből, sorozatokból, gondoljunk csak híressé vált Kevinre és Dzseniferre, amelyeknek írását magyarosították is.

Nevek egy táblán

Fotó: Pexels

Persze azért a klasszikus nevekről sem kell lemondanunk, a régiekből is tartja magát jó pár, az Anna például ma is az első öt legnépszerűbb női név között szerepel. De lássuk, hogy 2021-ben mely lánynevek álltak az első öt helyen?

  • Hanna
  • Zoé
  • Anna
  • Léna
  • Luca

Amikor neveket választunk, rendszerint megnézzük azt is, mit jelent, vagy honnan ered. Segítünk a tájékozódásban, összeszedtük az öt legnépszerűbb lánynév jelentését:

1.) Hanna

Jelentése: Kegyelem
Eredete: Héber eredetű, a Johanna rövidülése és az Anna eredeti héber alakja.
A Hanna név jellemzése:
Az érzelmi és lelki egyensúly megtalálása prioritás számára. Nem szereti a megalkuvást és szenvedélyesen tud szeretni.

Híres Hanna nevet viselők:

  • G.Ferenczy Hanna író, az Irodalmi Rádió szerzője,
  • Hanna Beth amerikai modell
  • Hanna Ljungberg svéd labdarúgó.

2.) Zoé

Jelentése: Élet
Eredete: Görög
A Zoé név jellemzése:
A kilencvenes években ritka név volt, a kétezres évekre azonban népszerűvé vált.  A Zoé mögött kedves, barátságos személyiség bújik meg, aki könnyen mások befolyása alá kerülhet. Alkalmazkodó, könnyen ismerkedik, ugyanakkor tud hajthatatlan is lenni. 
Ismert Zoék:

  • Zoé bizánci császárnő
  • Zoe Naylor ausztrál énekesnő
  • Zoë Isabella Kravitz
Zoë Isabella Kravitz

Zoë Isabella Kravitz Fotó: Momodu Mansaray/Getty Images)

3.) Anna

Eredete:
Héber eredetű bibliai név, Szűz Mária édesanyjának a neve. Közvetlenül a héberből átvett név, héber formája Channá, Hannáéber.
Jelentése:
Isten kegyelme, kellem, kecsesség, báj, könyörület, kedvesség.
Az Anna név jellemzése:
Bájos, kedves, szeretetteljes, érzelmes személyiség kialakulását segíti elő. Jellemző rá a szenvedélyesség, szélsőséges érzelmi megnyilvánulások. Ragaszkodó személyiség, aki nyílt és őszinte is.
Híres Annák:

  • Báthy Anna – opera-énekesnő
  • Czillich Anna – festőművész
  • Fehér Anna – színésznő
  • Kiss Anna – költőnő
  • Kubik Anna – színésznő

4.) Léna

Eredete:
A görög eredetű, a Heléna és a Magdaléna utótagjának állandósulása.

Jelentése:
A Heléna görög szó, egyes értelmezések szerint a heliosz, azaz görögül a „nap” szóból származik. Névként a jelentése a fényességes, sugárzó kifejezéssel írható le. A Magdaléna héber eredetű szó és jelentése: a Magdala városából származó nő. Ma már a torony, bástya átvitt értelmű jelentését kapta. A Léna név mindkettő név rövidítéseként felfogható, önálló jelentése nincs.
A Léna név jellemzése: A Léna név harmonikus, kiegyensúlyozott embert takar, aki kerüli a konfliktusforrásokat.
Híres Lénák:

  • Lena Olin svéd színésznő
  • Lena Headey angol színésznő

5.) Luca

A név jelentése: hajnali
Név eredete:
A Lúcia régi magyar formája
Név elemzése:
A Luca olyan személyiség kialakulását támogatja, aki nagyszerű munkaerő, kedveli a megszokottságot, továbbá szereti, ha a maga tempójában dolgozhat, bármifajta nyomás, sürgetés nélkül. Ha túl sok változás, az ingerültté és szétszórttá teheti.
Híres Lucák:

  • Szent Luca
  • Szekerczés Luca kézilabdázó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top