Temetés
Néhány gyermek időtöltése ebben a korszakban megdöbbentően hátborzongató volt, mint például az egyik szerepjáték, a Funeral (Temetés). Bármilyen furcsának és nyugtalanítónak is tűnik manapság, a 19. században elterjedt volt egy játékbaba áltemetése, még a korabeli szerzők is hivatkoztak rá. Charles Dickensnél is szerepel egy ilyen játék az 1840-ben megjelent regényében, az Ódon ritkaságok boltjában. A történetben a főszereplő, Nell egy temetőben egy gyerekcsoportba botlik, akik „temetést játszanak” egy nagyon valósághű babával – kistestvérükkel. Figyelembe véve a korszak magas csecsemő- és gyermekhalandósági rátáját, logikus, hogy az életvégi rituálék tükröződtek a gyerekek játékában. Nemcsak a gyerekek gyűltek össze, hogy eljátsszák a szeretett személy elvesztését, de voltak erre a célra készült játékok is, köztük egy apró fekete koporsó és egy apró fekete gyászruha.
Mézes bödön
A 19. századi Honey-Pots játék igazi kis erőművészeknek volt való. Az egyik játékos egy nagyon szoros labdává gömbölyítette a testét, a másik játékosnak pedig fel kellett emelnie az illetőt, és úgy kellett vinnie, mintha egy korsó mézet hozna haza a piacról. A mézes bödönt megszemélyesítő és az emelést végző játékos méretétől függően nagy fizikai kihívást jelenthetett a játék.
Alma és gyertya
A viktoriánusok kedvelték a tűzzel kapcsolatos játékokat. Ezek közül néhány egyértelműen veszélyes volt, például az Alma és gyertya halloweeni játék, amelyben egy botot vízszintesen felfűztek, az egyik végéhez egy almát, a másikhoz pedig egy égő gyertyát erősítettek. A résztvevők sorra felugrottak, és a fogaikkal megpróbálták kiragadni az almát a gyorsan forgó pálcikáról. Nagyon gyakran előfordult, hogy a gyertya megfordult, mielőtt észrevették, és megperzselte az arcukat, vagy forró viasz csöpögött rájuk.
Olmos koki
Az egyik híres viktoriánus társasjáték gyerekeknek és felnőtteknek, az Olmos koki talán a legbizarrabb és legerőszakosabb. Egy játékos letérdel bekötött szemmel, fejét egy ülő ember ölébe teszi, majd megvárják, míg a többi vendég felváltva hátulról rúgja meg szegényt. A cél az, hogy a játékos „kitalálja, ki rúgta meg őket az imént”. A játék egy másik változatában a bekötött szemű játékos kitalálta annak a személynek a kilétét, aki éppen megpofozta. Ebben a videóban bemutatják a játékot, a 7. perctől érdemes nézni.
Fonallabda
Nehéz elképzelni, hogy annyira unatkozzunk, hogy szórakoztatónak tűnjön egy fonalgolyót lefújni az asztal másik oldaláról. Igen, ez is egy játék volt. A kihívást jelentő rész az volt, hogy a gombolyagot úgy kellett átjuttatni a másik oldalra, hogy közben az ott álló személynek ezt meg kellett akadályoznia. Egy másik változatban a játékos a leheletét használja, hogy a lehető leghosszabb ideig a levegőben tartsa a tollat. Képzeljétek el, hogy a következő családi összejövetelen ezzel a játékkal próbáljátok meg szórakoztatni a gyerekeket. Kell hozzá tüdőkapacitás.
Játék1898-ban. Fotó: Heritage Art/Heritage Images via Getty Images)
Házasodós
Lehet, hogy ma hülyén hangzik egy házasság témájú játék, de mivel a viktoriánusokat általában annyira lefoglalta, hogy ki kihez megy feleségül, logikus, hogy lesz egy társasjáték a téma alapján. Ezek a játékok általában a tinédzsereknek és a fiatal felnőtteknek szóltak. A játékban az összes lány a szoba egyik oldalán, míg a fiúk a másik oldalon sorakoztak fel. Akivel szembe álltak, az lett a partnerük. Minden játékosnak meg kellett írnia egy jellemrajzot a másikról, beleértve a hibáikat is. Mintha ez az egész nem lenne már így is kínos, minden résztvevőnek fel kellett olvasnia ezeket a leírásokat a csoport előtt. Ez alapján a játékosok kérhettek „házasságot” vagy „válást” a játékbírótól, azt azonban a bírónak kellett eldöntenie, hogy elég összeillőek-e. Abban az esetben, ha egy házaspár kérte a válást, annak ellenére, hogy a bíró úgy ítélte meg, hogy alkalmasak, büntetés járt.
Pestises körjáték
A Ring Around the Rosie-t egy körjáték, amely ma is népszerű. A gyerekek egymás kezét fogva körben táncolnak, és éneklik ennek a régi mondókának a szavait. A dalszöveg azonban a történelem tragikus fejezetében gyökerezik. Széles körben elterjedt a hiedelem, hogy a szavak a bubópestis tüneteit írják le. Az első sor, „Ring around the Rosie” (körbe a rózsa), könnyen utalhat a fertőzött embereken látható élénkvörös kiütésekre. A pocket full of posies (zsebek tele bokrétával) sor utalhat a növényekre, amelyek megvédtek a vírustól, de ezeket néha arra is használták, hogy elnyomják a holttestek bűzét. Az „Atischoo, atischoo” sor tüsszentésként hangzik, tehát ez is beleillik az elméletbe. De a gyerekek néhol ehelyett azt mondják: „Ashes, ashes” (korom, korom), ami utalhat a pestisjárvány idején gyakori hamvasztásokra. Sajnos a „we all fall down” (mindannyian lezuhanunk) kifejezés a halált szimbolizálhatja, mivel a pestisnek természetesen nagyon magas volt a halálozási aránya.
Ring around the rosie. Fotó: Getty Images
A Litverse cikke nyomán
