Segítség, mindent elárasztanak otthon a gyerekjátékok

Karácsonykor úgy gondoltuk, a fiunkat sok kisebb ajándék helyett egy nagy LEGO-val lepjük meg, a téli szünetben úgyis lesz ideje összerakni. Örült is neki, csakhogy jöttek az ünnepek és ezzel együtt a családlátogatások, és úgy tűnik, túl sok rokonom figyelt, amikor a nyár folyamán elejtettük a „Boldizsár szeret legózni” megjegyzést. Írd és mondd: a karácsonyi utazásaink végeztével összesen öt doboz új LEGO várt itthon összerakásra.

A gyerek arcán ugyan láttuk az örömöt, a feleségem arckifejezésén mégis azonnal kiszúrtam a „Hová fogjuk tenni ezt a sok vackot?” érzést, és mélyen együtt tudtam érezni vele. Ha az ember nem egy kiskastély méretű helyen él és van legalább egy gyereke, jó eséllyel előbb-utóbb azon kapja majd magát, hogy az életét elárasztották a játékok. A mi kezünkből az irányítás már rég kicsúszott, Marie Condo pedig a házunk ajtaján belépve valószínűleg azonnal sikítófrászt kapna.

Elveszve a játékok között

Névnapok, születésnapok, húsvét, karácsony, munkautak utáni hazaérkezés: mind olyan alkalmak, amikor a gyerekeink már előre várják, hogy kapjanak valamilyen játékot. Egyáltalán nem tartozunk az ultrakényeztetős szülők közé, de ha az ember nem hagyja ott a fél fizetését játékboltokban, sőt kimondottan visszafogja magát, az otthoni játékkészlet dinamikus növekedése így sem maradhat el.

Ha mi nem veszünk játékokat, akkor vesznek a nagymamák, a nagynéni, a tágabb rokonság vagy az épp minket meglátogató barátok („Nem akartunk üres kézzel jönni a gyerkőcökhöz…”), sőt ma reggel még az iskolai felkészítő tornán is egy kis eszkimófigurát és egy focis kártyát kapott a fiam ajándékba, az ő nagy örömére, és az én kis bánatomra. És akkor a Kinder tojásokban található játékokról vagy a boltok akcióinál osztogatott kis figurákról (stickies… még visszagondolni is szörnyű) még nem is beszéltem, amikkel már tényleg nem tudunk mást kezdeni azon kívül, hogy cipősdobozokban gyűjtjük össze őket, hogy ne legyen teli velük az otthonunk minden négyzetcentimétere.

Fotó: Getty Images

A gyerekeink négy- és hatévesek, és ez az a korszak, amikor szinte csak a játékoknak tudnak igazán örülni. Ez egyrészt megkönnyíti az ajándékozást a rokonoknak/ismerősöknek, másrészt garantálja a játékfolyam kiapadhatatlan áramlását és az ebből fakadó játékkáoszt az otthonunkban. Hiába vesz nekik az ember egy szép új cipőt vagy egy menő új kabátot, azok nem számítanak igazi ajándéknak, ugyanis nem lehet velük játszani. A lányom például két éven át kizárólag plüssfigurákat kért ajándékba, melynek eredményeként gyakorlatilag bármikor nyithatnánk idehaza egy plüssállatkertet.

Az igazi Toy Story

Magyarországi statisztika erről valószínűleg nem létezik, de egy amerikai felmérés szerint mire egy gyerek Amerikában eléri a 13 éves kort, 117 különféle játékot (biztosan nem számolták az üveggolyókat, stickieseket és Kinder-figurákat…) birtokol, ám ezekből mindössze 10-zel játszik rendszeresen. Tízből hat szülőt kimondottan idegesít az odahaza felhalmozott rengeteg játék, ráadásul ezeknek a nagy része előbb-utóbb biztosan a szemétben köt ki. Az amerikai családok 75%-a évi 3-14 játéktól szokott megszabadulni. Ráadásul tanulmányok azt is kimutatták, hogy a túl sok játék gátolhatja a gyermekek kognitív és idegrendszeri fejlődését.

Azt már mi is észrevettük, hogy a sok játék egyik hátulütője, hogy a gyerekek a legtöbbet közülük nem értékelik igazán, gyorsan megunják őket és folyton valami újat akarnak. A mother.ly néhány tanáccsal is ellátja a témában az olvasóit, de ezeknek a többsége leginkább azért hasznos, mert kevesebb szemetet termelünk általuk, de ettől még nem lesz kevesebb játék odahaza.

• Attól, hogy a barátaikkal cserélgetnek játékot
• vagy használt játékokat szerzünk be újak helyett,
• netán fenntartható anyagokból készülő játékokat vásárlunk, még ugyanúgy el fog lepni bennünket a játéközön.
• A cikk által javasolt „vásárlás helyett inkább bérelj játékot” pedig lehet, hogy Amerikában megszokott jelenség, de felénk nem annyira.
• A tippjeik közül talán a „inkább a minőségre figyelj, mint a mennyiségre” nevezhető hasznosnak: mi is elmondtuk a rokonságnak, hogy inkább egy nagyobb, tartósabb játékot vegyenek, mint több kicsit, és néha tartják is magukat hozzá.
• Ahogy szintén hasznos az is, ha rotáljuk a játékokat: ha egy megunt játékot fél évre elteszünk a szekrény mélyére, majd újra elővesszük, kicsit olyan lesz számukra, mintha új lenne.

Fotó: Getty Images

Nincs remény?

Szóval tippek/trükkök ide vagy oda, a cikk elején felvázolt probléma továbbra is fennáll. Persze lehet azt mondani, hogy ne vásároljunk a gyerekeknek játékokat ajándékba, de aki ezt mondja, az nem vitatkozott még egy makacs hatévessel, aki az ovis csoporttársánál látott valami szuper játékot, amire neki is fájni kezdett a foga. És ha még mi át is tudnánk állni az önmegtartóztatásra, a családtól és a bennünket meglátogató baráti körtől ugyanez aligha várható el. Nehéz elképzelnem egy olyan szituációt, amiben az anyósom szemébe tudnám mondani, hogy ne vegyen több játékot az unokáinak. A családi béke mindennél fontosabb.

Helyette inkább azon gondolkodunk, hogyan tudnánk még új tárolókat (dobozokat, zsákokat…) szerezni a hatalmas játékkészletnek, és a ház mely pontján (szekrény teteje, a kamra hátsó része, kinti szerszámoskamra üres része…) tudjuk őket tárolni úgy, hogy minél kevésbé legyenek szem előtt. Megszabadulni a megunt játékoktól egyébként nem olyan egyszerű. Nyilván kukázni nem akarja az ember, ráadásul sokat közülük tovább ajándékozni sem könnyű, mert az intenzív használat miatt nem mindig látszanak újszerűnek. A csomagszállítási díjak drasztikus emelkedése óta a kisebb értékű játékok online eladása sem működik, és ha jótékonykodásra adnánk a fejünket, nem árt tudni, hogy sok szervezet inkább a gyerekruhákat preferálja a gyerekjátékok helyett (a játékaink nemrég például nem kellettek egy közeli gyerekotthonnak), de persze némi kereséssel a dolog azért megoldható.  

A tapasztalat azonban az, hogy hiába sikerül megszabadulnunk egy nagyobb adag játéktól, az újratermelődés miatt villámgyorsan ugyanabban a helyzetben találjuk magunkat. Tudom, egy ehhez hasonló cikknek illene pozitív végkicsengéssel zárulnia, de én most csak azt látom, hogy a gyerekszobából sorra költöznek át a játékok a nappaliba, és nem tudok úgy lehuppanni a kanapénkra, hogy ne szúrjon oldalba egy játékautó, ami valamiért épp ott feküdt a párnák/pokrócok között. A környezetszennyezési oldalába pedig már tényleg igyekszem bele se gondolni, anélkül is elég szörnyű ez.