nlc.hu
Életmód
Miért isznak sok energiaitalt a tinik?

„Könnyebb venni 15 évesen egy energiaitalt, mint egy kávét” – Miért isznak sok energiaitalt a tinik?

Az energiaitalokat kávé helyett, agyturbózásra használják a tinik, pedig a fogyasztásuk egyáltalán nem veszélytelen az egészségükre nézve.

Minden második tini kezében energiaital van már évek óta, és a divat nem csökken, sőt, egyre többen kapnak rá ezekre az italokra a kamaszok közül. A probléma ezzel főleg az, hogy az energiaitalok tele vannak koffeinnel és cukorral, ami hosszú távon káros lehet a fejlődő szervezetre. A nagy kérdés az, hogy ha a dohány és alkohol vásárlása a 18-as korhatárhoz van kötve, és a szülők nem adnak kávét sem a tizenéves gyereküknek, mert féltik őket, akkor miért lehet már 14 év felett szabadon energiaitalt venni a boltokban? Ráadásul a márka nélküli fajtákat olcsóbban is megkapják a tinik, mint egy üdítőitalt, így aztán előszeretettel fogyasztják ahelyett is.

Miért isszák a tinik az energiaitalt?

Mielőtt pálcát törnénk a kamaszok felett – ez egyébként egyáltalán nem célunk –, amiért energiaitaloznak, érdemes megkérdezni tőlük, hogy valójában mi annyira jó nekik ebben az italban. Két 17 éves lány név nélkül szívesen mesélt arról, hogyan kerültek kapcsolatba az energiaitalokkal. „Hogy őszinte legyek, nem is tudom, miért iszom energiaitalt – mondta el az egyik lány. – Az elején azért kezdtem el inni, mert úgy éreztem, hogy ettől leszek valaki, meg menő az iskolában.

Alapvetően most már annyira sokat iszom, hogy nem szoktam annyira érezni a hatását, mint régebben, nem pörgök fel tőle.

Anno a felpörgés volt a másik indok, amiért elkezdtem inni, és hogy ébren tudjak maradni, mert nagyon fáradt voltam, sokat kellett tanulni, nem akartam, hogy ebben a suliban is romoljanak a jegyeim. Régebben egy nagy doboz Monstert megittam, és az felébresztett valamennyire, meg sokkal jobban tudtam koncentrálni tanórákon.”

Energiaital az érettségi vizsgán

14 év felett szabadon vásárolhatnak maguknak energiaitalt (Képünk illusztráció – Fotó: MTI / Balázs Attila)

A Monster neve egyébként előkerült a másik lánynál is, aki általánosságban is megfogalmazta, hogy szerinte mi lehet a motiváció az energiaitalok fogyasztása mögött a fiataloknál. „Azt hiszem, a legnagyobb rész ebben az, hogy menő dolog energiaitallal mászkálni. A Monster például azért volt annyira elterjedt a mi iskolánkban – amíg még nem volt ennyire drága –, mert össze lehetett egyeztetni az italos dobozok színét az aznapi ruhánkkal.

Olyan színű energiaitalt vettünk reggel, amilyen színű felső volt rajtunk, és így nagyon menőnek éreztük magunkat.

De ezt 15 évesen csináltuk, azóta azért már több eszünk van. Most inkább csak megszokásból iszom energiaitalokat, üdítő helyett szoktam inni. Már túl nagy hatása nincs rám, talán reggel segít felébredni, a kávé helyett jobb, mert a kávénak undorító íze van. És a boltban is könnyebb venni 15 évesen egy energiaitalt, mint mondjuk egy kávét.”

Egyre növekvő piac

Az energiaitalok a világpiac egyik leggyorsabban növekvő italtermékei közé tartoznak. A Grand View Research üzleti tanácsadó cég jelentése szerint az energiaitalok globális piacának mérete 2021-ben 86,35 milliárd dollár volt, és várhatóan 2022 és 2030 között 8,3 százalékos éves növekedési ütemmel fog bővülni. A jelentés szerint a serdülők fogyasztása várhatóan még tovább növekszik majd, pedig már most is túl nagy részt visznek el az összfogyasztásból. Az NCCIH (National Center for Complementary and Integrative Health) szerint a multivitaminok mellett az energiaitalok a tizenévesek és fiatal felnőttek által leginkább keresett étrend-kiegészítők, a 18 és 34 év közötti férfiak fogyasztják a legtöbb energiaitalt, és a 12 és 17 év közötti gyerekek mintegy harmada fogyasztja rendszeresen.

Az energiaitalok nagy vonzereje a fiatalok számára abban rejlik, hogy teljesítménynövekedést ígérnek, miközben még édes, üdítő ízük is van, nem kell a koffeinhez a kávé keserű ízén keresztül hozzájutniuk.

A koffein persze nem eredendően rossz dolog, legalábbis ártalmatlan drognak tartják, és sok csoki, tea, számos üdítőital is tartalmazza, amikkel semmi problémája nincs senkinek, csakhogy az energiaitalok adagonként 70-200 milligramm koffein tartalmaznak, ami túl sok egy gyereknek. Az egészségügyi ajánlások szerint egy egészséges felnőtt számára napi 400 milligramm koffeinig (ami négy csésze kávénak felel meg) biztonságos mennyiségről beszélünk, de egy tinédzser szervezeténél ez teljesen más megítélés alá esik.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szerint a 12 és 18 év közötti gyerekeknek nem szabad naponta 100 milligramm koffeinnél többet fogyasztani – ez egy csésze kávé, néhány csésze tea vagy körülbelül két üdítőital. A túl sok koffein megzavarhatja a tinédzserek alvás-ébrenlét ciklusát, és a kutatások szerint a tizenévesek már így is alváshiányosak, átlagosan csak körülbelül hét órát alszanak az iskolai napokon, pedig legalább kilenc órára lenne szükségük.

Nem csak a koffeinnel van a gond

A különböző energiaitalok természetesen különböző összetételűek, az egyik fő összetevőjük általában a koffein, a másik pedig a taurin. Dr. Nathan H. Lents biológiaprofesszor magyarázata szerint a taurint gyakran nevezik aminosavnak, de sem szerkezetileg, sem funkcionálisan nem az a hagyományos értelemben. A sejtek például nem használják fel a fehérjék előállításához.

A szakember leírja, hogy a taurint azért adják az energiaitalokhoz, mert széles körben elterjedt, és néhány tanulmány is megerősítette, hogy nagy dózisban növelheti az energiát, a koncentrálóképességet, javítja a memóriát, sőt, még a sportteljesítményt is fokozhatja. Nem teljesen világos, hogyan teszi ezt, de a központi idegrendszerben kifejtett hatása tűnik a legvalószínűbb magyarázatnak. A fejlődésben lévő agynak mindenesetre nem tesz jót a sok taurin, de a kutatások a felnőtt függők esetében például biztatók, szóval azért ne írjuk le teljesen ezt az aminosavat. Csak a gyereknek ne adjunk belőle nagy adagokat.

Ha elolvassuk a címkét egy energiaitalon, akkor találunk még az italban B-vitaminokat, guaranát, ginzenget, zöldtea-kivonatot is, amelyek mind ismert energiafokozók.

Mindezek mellé pedig a koffein természetes keserűsége miatt gyakran sok cukrot is adnak ezekhez az italokhoz, így aztán még tovább terhelik a gyerek szervezetét – egy 400 milliliteres energiaital körülbelül 54-62 gramm cukrot tartalmaz.

inédzser vásárol energiaitalt a boltban

A 12 és 17 év közötti gyerekek mintegy harmada fogyasztja rendszeresen (Képünk illusztráció – Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Ez a mennyiség meghaladja a tizenévesek számára ajánlott napi cukormennyiséget. Mivel egyre többen figyelnek a kalóriabevitelre, az energiaitalok cukormentes változatai is népszerűbbé váltak, többek között a tizenévesek körében is, sőt, a beszámolók szerint a gyerekek kiegészítő fogyókúrás termékként is isszák ezeket az italokat. Ha valamiért, akkor már ezért is érdemes aggódni, és ahogy az alkoholtól, drogtól, úgy az energiaitaloktól is védeni a gyerekeket.

Alkohol és energiaital

A kutatók szerint azok a 15 és 23 év közötti fiatalok, akik alkoholt kevernek az energiaitalokhoz, négyszer nagyobb valószínűséggel lesznek nagyivók, mint azok, akik nem isznak együtt az energiaitallal alkoholt.

Az energiaitalokkal kapcsolatos veszélyek

A Chapman Egyetem tanulmánya szerint a tizenévesek 40 százaléka számolt be valamilyen káros hatásról az energiaitalok fogyasztásával összefüggésben. Ezek közé tartoztak:

  • hasi fájdalom,
  • légzési nehézségek,
  • mellkasi fájdalmak,
  • gyomor-bélrendszeri problémák (például hányinger, hányás és hasmenés),
  • fejfájás,
  • szívdobogás,
  • fokozott szorongás,
  • álmatlanság,
  • idegesség vagy remegés érzése,
  • rohamok.

A kutatók azt is felfedezték, hogy a tizenévesek körülbelül 15 százaléka alkohollal keverte az energiaitalokat, és körülbelül kilenc százalékuk más drogokkal, például kokainnal és metamfetaminnal együtt fogyasztotta az innivalókat. Az energiaitalok mellékhatásai összeadódva a drogok és az alkohol hatásaival veszélyes kombinációt alkothatnak. Ezt erősítette meg prof. dr. Járai Zoltán, a Magyar Kardiológus Társaság főtitkára is egy nlc-nek adott interjú során:

„A magyar fiatalok 20 százaléka, vagyis minden ötödik 14-18 éves fiatal, ha buliba megy, akkor nagyobb mennyiségű, legalább három, négy vagy öt doboz energiaitalt iszik.

Ennek pedig az akut hatása jelentős, mivel a legtöbb esetben fogyasztanak mellé valamilyen alkoholt vagy tudatmódosító szert, ennek következtében pedig nagyobb eséllyel léphet fel valamilyen toxikus hatás.

(…) Lehet, hogy most semmilyen betegséget nem észlelnek magukon, és úgy érzik, nem árthatnak nekik a magas koffeintartalmú italok, de 30 év múlva más lesz a helyzet, és ide vezethető vissza a hozzászokás is.”

Nem felesleges tehát az aggodalom, ha a gyerekeinkről és az energiaitalokról van szó. Egy egészséges felnőttnek valóban biztonságos lehet az ezekben az italokban található összetevők mennyisége, de egy fejlődő szervezetre lehetnek kifejezetten káros hatásai. Ahogy nem adunk kávét a 14 évesnek, úgy nem kellene engedni neki az energiaitalt sem, a mostani szabályozás szerint márpedig 14 év felett törvényesen vásárolhat magának a boltban úgy, hogy a szülő sosem tudja meg, hogy a gyereke rendszeresen energiaitallal kezdi a napját az iskolába menet. Mi lehet a megoldás? Az őszinte, nyílt kommunikáció látszik célravezetőnek ebben az esetben is, próbáljunk a kamaszokra észérvekkel hatni és átadni nekik minden elérhető információt az energiaitalokról, hogy okosabban tudjanak dönteni a jövőben, a saját egészségük érdekében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top