VV Barna, a ValóVilág11 Casanovája két hete esett ki a játékból, most pedig visszanézették vele, mi mindent csinált a villában. Barna több lánnyal is kavart a luxusbörtönben, de a leghullámzóbb kapcsolata VV Pirossal volt, akivel folyamatosan egy se veled, se nélküled viszonyban voltak. Piros a kiesése előtt lefeküdt a fiúval, de később úgy nyilatkozott, csak barátként tekint rá.
Most Barna kamerák előtt olvasott fel egy magánbeszélgetést, melyben a lány felajánlja neki, hogy míg Budapesten van, töltheti nála az éjszakákat. Természetesen Piros reakcióját is megmutatták. „Lesokkolódtam, mert tényleg nem így ismertem meg a Barnát, megmutatta a foga fehérjét. Természetesen nagyon rosszul esik, mert bíztam benne, hogy ő az a srác, akit megismertem a villában, mint kiderült, egyáltalán nem. Ennyi volt” – mondta könnyezve Piros.
Barna arról is őszintén mesélt, hogy valóban szexfüggő. „Én ezt úgy fogom fel, hogy ez egyfajta függőség, betegség számomra és ezt csinálom, mert ez bennem van, ezt le kell küzdeni valahogy. Tudom, hogy ha egy komoly párkapcsolatban vagyok, bennem nincs ez, illetve akkor ezt elszorítom, mert bennem van, de be tudom zárni.”