nlc.hu
Életmód
Olyan drága az albérlet, hogy iskolabuszt alakított lakássá egy fiatal pár

Egy iskolabuszt alakítottak át lakássá, mert nem volt pénzük albérletre

Nehezen tudták kigazdálkodni az albérletük árát, aztán mikor Jonathon elveszítette a munkáját, teljesen bizonytalanná vált a lakhatásuk. Szerencsére feltalálták magukat, méghozzá nem is akárhogyan!
Iskolabuszt alakítottak át lakássá

Alyssa Lydick és szerelme, Johnathon Peck egy kiszuperált iskolabuszt alakított át takaros otthonná, ahonnan most már semmi pénzért nem költöznének el. 

Ahhoz, hogy lakhatóvá tegyék a buszt, meg kellett szabadítaniuk a rozsdától és az ablakokat is ki kellett cserélni. Az aljzatát fapadlóval borították be, majd szép lassan berendezték a sokat megélt sulibuszt.

Alyssa azt mesélte, hogy szorult helyzetben kellett megoldást találniuk, és ebből született ez a nagyszerű újítás, amiről ők sem gondolták, hogy ennyire jól sikerül majd.

Bár a hely igen szűkös, elfért a lakásban egy kényelmes kanapé, egy mini-könyvszekrény, az energiaellátásról pedig napelem gondoskodik. A fiatal lány hozzátette, hogy sem ő, sem a barátja nem rendezett be korábban lakást, sőt, buszvezetésben sem jártasak, igaz, ezt az iskolabuszt már nem is kell navigálni.

Igaz, hogy utánanéztek, hogy használhatnák ki legokosabban a rendelkezésre álló teret, csak élesben döbbentek rá, milyen nagy fába vágták a fejszéjüket. A végeredménnyel tökéletesen elégedettek, és nagyon boldogok, hogy igazán egyedi otthonra tettek szert végül. 

Forrás: Via, Fotó: TikTok pillanatkép

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top