nlc.hu
Életmód

Kutatás a macskások intelligenciájáról

Az örök vitatéma ismét fellángolt: tényleg okosabbak a macskások?

Egy kutatás egészen érdekes eredményekre jutott.
Szemüveges macska

Mióta világ a világ – de legalábbis azóta, hogy az ember házasította a macskát és a kutyát –, mindenkori ellentétben áll a két fajt kedvelők tábora. Nem szeretnénk állást foglalni az ügyben, nem az a célunk, hogy magunkra haragítsuk, vagy megbántsuk bármelyik csoportot, viszont nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy egy kutatás összevetette a két klikk személyiségvonásait és arra jutott, hogy a macskatartók intelligensebbek. Persze azért a kutyatartóknak sem kell szomorkodniuk, ők másban jeleskednek. 

Ki mit tud? 

A Floridai Egyetem, a Carroll Egyetem és a Marquette Egyetem pszichológusai 418 hallgató bevonásával készítettek egy tanulmányt, ahol arra voltak kíváncsiak, milyen személyiségjegyek jellemzik az eb és macska kedvelőket. A 418 embernek egy részletes kérdőívet kellett kitöltenie, ahol erre vonatkozó kérdéseket találtak, nem mellesleg a kutatás alanyai közül mindössze 66 tartotta magát macskásnak, a többiek mind az ebek pártjára álltak. A tanulmány azonban így is meglepő eredményeket hozott. 

A macskaimádók magasabb pontszámot értek el az érvelés és az általános intelligencia tesztjén, emellett jobbnak bizonyultak az elvont gondolkodásban, az önállóságban és a nyitottságban is.

 

Persze azért a kutyakedvelőket sem kell félteni, róluk azt szűrték le, hogy inkább extrovertált és kedves, melegszívű személyiségek, emellett sokkal szabálykövetőek, mint a macskások. Ha abból indulunk ki, hogy a macskatartók valójában csak rabszolgák, akik a bársonytalpúak kívánságait lesik 0-24-ben, nem meglepő, hogy szívélyesség terén rosszabbul szerepeltek. Én sem feltétlenül vagyok a legjobb hangulatban, amikor hajnali 3-4 között a macskám vernyogását hallgatom, ahelyett, hogy aludnék, de erről lehet, hogy a szomszédok tudnának mesélni… 

A tanulmány szerzői azt a konklúziót vonták le, hogy általánosságban a macskatartók személyisége inkább visszahúzódó, félénk, magányos, sok esetben komor, ugyanakkor kreatívak, szentimentálisak, függetlenek és önellátóak. Ezzel szemben a kutyások alaposabbak, kötelességtudóak és nyitottabbak is – utóbbi nagy szerencse, hiszen a kutyasétáltatásnál szükség is van erre a kvalitásra – viszont pragmatikusabbak. Egyedül a szorongás tekintetében nem találtak számottevő különbséget a két tábor között.  

A kreatív és a macskás emberek személyiségprofilja rendkívül hasonló, ami arra utal, hogy a kreatívnak tartott emberek hajlamosak a macskákat preferálni házi kedvencként

– derült ki szintén a kutatócsapat összegzéséből, de ezt azért mindenki kezelje a helyén.  

Én például macskát tartok, mondhatnám azt is, hogy macskás vagyok, de azért van cicám, mert a mindennapokban egyszerűbben tudom megoldani az ő gondozását – és akkor most meg is döntöm az egyik kutatási eredményt, gyakorlati szempontból  sokkal egyszerűbb vele, mint egy kutyával. Ugyanakkor – és újabb cáfolat következik –, komornak egyáltalán nem vagyok mondható, cserébe viszont a kötelességteljesítés és szabálykövetés mellé akár az én arcképem is kerülhetne, még bliccelni sem szoktam, mert rögtön az arcomra van írva minden. Ha csak ezt vesszük figyelembe, és nem választok következetesen tábort, akkor vajon fordított esetben, pusztán a személyiségjegyeim alapján hová sorolna a tappancsos Teszlek Süveg? És ha innen nézem a dolgokat, akkor mennyire lehet helytálló és megalapozott ez a kutatás? Azt mondanám, egyelőre kár lenne győztest hirdetni ebben a versenyben.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top