Emilia Clarke-ot leöregezték. A dolog bő egy hónapja történt, de azóta sem tudok napirendre térni felette, ugyanis a Trónok harca színésznője 36 éves, azaz mindössze két évvel idősebb nálam, így eléggé magamra vettem a sértést. Az Instagramon megosztott szelfi talán tényleg nem a legelőnyösebb megvilágításban készült róla – sokan ezt rótták fel neki, bár ezzel nem értek egyet –, de legalább valóságos és emberi rajta, ami ritkaságszámba megy abban a világban, ahol minden a filterek és a tökéletes szépség körül forog (khm, bold glamour). 

A kor miatti megszégyenítés nem újdonság, különösen nem Hollywoodban, ahol a külső a minden, ahol 30 felett már kiöregedettnek számítasz (ha nő vagy, férfiként a szavatosságod azért tartósabb), de a legégetőbb kérdés, hogy mit várhat egy hétköznapi nő, mint én a megítélését illetően, ha már egy olyan embert is, mint Clarke – aki még a legrosszabb formájában is gyönyörű, ragyogó – öregnek titulálnak? 

Nem csak a húszéveseké a világ 

Az öregedés természetes folyamat, amit bizonyos életmódbeli változtatásokkal lehet picit késleltetni, de senki nem marad 20 éves, még Cindy Crawford sem, aki töretlenül dolgozik azon, hogy megőrizze a formáját. És szándékosan nem fiatalságot mondok, mert az megint csak azt támasztja alá, hogy öregedni ciki, amivel újabb pejoratív felhang adódik hozzá a korábbiakhoz.  

Visszakanyarodva a témához, Hollywoodban gyakori jelenség az életkorgyalázás, de még itt is van néhány olyan kirívó eset, ami már-már bicskanyitogató mértéket öltött. 

• Paulina Porizkova, a ‘90-es évek szupermodellje 57 éves, és mindamellett, hogy mereven elutasította a szépészeti beavatkozásokat, a haját sem festeti. Azt hinnéd, hogy ezzel kivívta magának az elismerést, hiszen nem állt be az örök fiatalok sorába, azonban mikor megosztott magáról egy majdnem teljesen pucér – de mégis ízléses – fotót, akkor a kommentelők véleménye kimerült abban, hogy öltözzön fel. Konkrétan azt írta valaki, hogy „Vedd vissza a ruhádat, nagyi… szánalmas vagy”. 
• 2021-ben kijött a Szex és New York folytatása, És egyszer csak… címmel, a legnagyobb megdöbbenést és botrányt azonban nem a Chris Noth körül kialakult szexuális zaklatási ügy okozta, hanem az, hogy Sarah Jessica Parker ősz hajjal forgatott. Hetekig másról sem szóltak a szalagcímek, csak arról, hogy mennyire bátor, amiért vállalja az ősz tincseket. Miért is lenne bátor emiatt? Ja, igen, azért, mert az elvárás egészen mást diktálna: ne őszülj, mert akkor öreg és hasznavehetetlen vagy. 
• Maggie Gyllenhaalt egy meg nem nevezett producer öregnek titulálta egy szerephez, mondván, hogy túl idős ahhoz, hogy a főszereplő szerelmét alakítsa. A férfi 55 volt, Maggie 37 akkoriban. Nem ő az egyetlen, Geena Davis is hasonlót élt át, 20 évvel volt fiatalabb a férfi főszereplőnél, és mégis túl idősnek találták a szerephez és az úriemberhez. 

„Hollywood üzenete egyértelmű. A nők megöregednek. A férfiak… csak idősödnek” – fogalmazta meg találóan a Stephen Whitty, amivel az a probléma, hogy a közösségi média miatt nagyon sokan elhiszik, hogy ez így van rendjén, és akkor jönnek az olyan kéretlen kommentek is, mint amik Emilia Clarke bejegyzésénél is megjelentek. 

Ageizmus a mindennapokban

Az ageizmus kifejezést először Robert N. Butler gerontológus használta 1969-ben az idősebb felnőttek elleni diszkrimináció leírására. Bár akkor úgy gondolta, hogy ez a jelenség elsősorban a ténylegesen korosabb embereket érinti, ma már nyilvánvaló, hogy gyakorlatilag minden korosztályban megtalálható, sőt, egyre inkább begyűrűzik a gyerekek közé is. (Lásd: „A te gyereked még nem kúszik? Az enyém ennyi idősen már a vízen járt.”) Nyilván a közösségi média hatása mindez, ahol, ha nem a tökéletes oldaladat mutatod, akkor nem is vesznek emberszámba.  

Az életkoron alapuló megkülönböztetés sajnos mindenhol jelen van, elég csak a munkaerőpiacra gondolni, ahol bizonyos kor felett már nehéz váltani, vagy a női gyerekvállalásra, ahol szintén kifuthatsz az időből. És igen, a termékenység ilyen szempontból kritikus kérdés, de korántsem kellene valakit leírni azért, mert mondjuk nem vállal a húszas éveiben, vagy a harmincasokban gyereket. (Vagy ha egyáltalán nem akar gyereket, ha már itt tartunk.) Már a sztárvilágban is bőven akad példa arra, hogy „előrehaladottabb” korban is lehetséges szülővé válni. 

A kor és a diszkrimináció kéz a kézben jár 

Ashton Applewhite író egy egész TED-előadást szánt annak, hogy miért veszélyes az életkoron alapuló diszkrimináció, és megfogalmazta, hogy nem az idő múlása teszi nehézzé az öregedést, hanem az a fajta előítélet, ami ezt az egészet gerjeszti, és ami nemcsak a saját, jövőbeli énünkkel állít szembe minket, hanem egymással is.  

„Az ageizmust a tagadás táplálja, nem vagyunk hajlandóak elismerni, hogy az idősekhez fogunk tartozni. Tagadásnak számít, hogy fiatalabbnak próbálunk látszani, hogy az öregedés elleni készítményekben hiszünk, hogy úgy érezzük, a testünk cserben hagy minket, csak mert változik. Miért nem ünnepeljük a képességet, hogy alkalmazkodni és fejlődni tudunk életünk előrehaladtával? Miért velejárója az kornak, hogy úgy akarunk kinézni és mozogni, mint a fiatalkori énünk? Addig lesz zavaró, hogy idősnek neveznek minket, amíg nem válunk meg ettől az érzéstől, és nem egészséges leélni úgy egy életet, hogy félünk a jövőtől. Minél előbb megszabadulunk az életkor kényszeredett tagadásától, annál jobban fogjuk érezni magunkat.”

Applewhite szerint a kapitalista társadalom az, ami a megkülönböztetést táplálja, ha pedig ehhez még hozzáadjuk azt a fajta személytelenséget is, amit az internet nyújt, akkor gyakorlatilag szabad prédák vagyunk a jelenség céltábláján. 

„Az öregedés nem egy megoldandó probléma, vagy gyógyítandó betegség. Egy természetes, erőteljes, életen át tartó folyamat, ami összeköt bennünket” – hangsúlyozza, és előadásában azt is megemlíti, csakis rajtunk múlik, hogyan alakítjuk a témához való hozzáállásunkat. Arra is kitér, hogy milyen elképesztő különbségek adódnak férfiak és nők megítélésében pusztán a korukból fakadóan, és természetesen nem megy el szó nélkül amellett sem, mennyire más az öregedés a két nem esetében.

Globális probléma

Hogy mekkora probléma egyébként az ageizmus, az is bizonyítja, hogy a WHO globális szinten foglalkozik a jelenséggel, ahogyan fogalmaznak: az életkort gyakran használják az emberek olyan kategorizálására vagy felosztásra, amely sérelmekhez, hátrányokhoz és igazságtalanságokhoz vezet, és rontja a generációk közötti szolidaritást. Céljuk pedig az, hogy megváltoztassák az életkorral és az öregedéssel kapcsolatos negatív narratívákat.  

A törekvés már elindult, hogy ezen változtassunk, jöjjön egy idézet a nagyszerű Jane Fondától, aki megfogta az egész jelenség lényegét: „30 évvel tovább élünk, mint a nagyszüleink, de egészen a közelmúltig megragadtunk azon a régi paradigmán, hogy az életkor kórkép, a kor pedig betegség.”

És valóban, mintha az, hogy valakinek megjelennek a ráncai, vagy az első ősz hajszálai – ami akár egészen korán is megtörténhet – egyfajta tünete lenne egy betegségnek, egy fékezhetetlen kórnak. Fogadjuk el végre, hogy nincs szavatossági időnk, hogy az egymás iránti tisztelet és szolidaritás jegyében nem öregezzük le a másikat, mert nem is sejtjük, milyen károkat okozunk ezzel egymásnak és összességében a társadalomnak. 

via 1, 2