Több mint négy évtizeddel ezelőtt Jim Jones tiszteletes, egy amerikai szekta karizmatikus vezetője a guyanai dzsungelben arra utasította híveit, hogy gyilkoljanak meg egy amerikai kongresszusi képviselőt és több újságírót, majd kövessenek el tömeges öngyilkosságot cianidos gyümölcspunccsal. A Jonestown-i mészárlás a legnagyobb szándékosan elkövetett civil haláleset volt az addigi amerikai történelemben 9/11 előtt.
Buddha és Krisztus reinkarnációja
Jim Jones egy szegény családban született Indianában. Az intelligens és furcsa gyermekként jellemezhető Jones ösztönösen vonzódott a valláshoz, különösen a karizmatikus keresztény hagyományokhoz, mint például a pünkösdista mozgalom. Utcai prédikátorként az időhöz és a helyhez képest szokatlan módon a faji egyenlőség szenvedélyes szószólója volt.
A Jones hirdette evangéliumi kereszténység, a New Age spiritualitás és a radikális társadalmi igazságosság sajátos keveréke lelkes követőket vonzott. Felfutó szektáját Népek Templomának (Peoples Temple) nevezte. Bár Jones követőit később agymosott idiótáknak minősítették, Tim Reiterman újságíró a témával foglalkozó alapkönyvében azzal érvel, hogy sokan „tisztességes, szorgalmas, szociálisan tudatos emberek voltak, néhányan magasan képzettek is”, akik „segíteni akartak embertársaikon és szolgálni Istent, nem pedig egy önjelölt istenséget”. A Népek Temploma a szocializmust és a közösségi életet hirdette, és etnikailag kivételes módon színes volt.
A hívek Jim Jones tiszteletes körül egy hátrahagyott felvételen (Fotó: Getty Images)
1965-ben, amikor Jones a harmincas évei közepén járt, elrendelte, hogy a Népek Temploma Kaliforniába költözzön. A férfi eltávolodott a hagyományos keresztény tanításoktól, messiási kifejezésekkel jellemezte magát, és azt állította, hogy olyan alakok reinkarnációja, mint Krisztus és Buddha. Azt is állította, hogy célja mindvégig a kommunizmus volt, és teljesen kicsavarva a híres mondást, miszerint a vallás a „tömegek ópiátja”, azt állítva, hogy a vallás csupán az eszköze a marxizmus élvezetesebbé tételének.
Az 1970-es évekre a San Francisco-i székhelyű szekta jelentős politikai befolyásra tett szert. Jones heves támogatása az elesettekért kivívta a baloldali ikonok, például Angela Davis és Harvey Milk csodálatát, valamint az olyan csoportok támogatását, mint a Black Panthers, amely egy afroamerikaikból álló radikális polgárjogi mozgalom volt az Amerikai Egyesült Államokban – Jonestown esetleges áldozatainak egyébként több mint kétharmada afroamerikai volt.
A Népek Temploma részben azért volt sikeres, mert politikailag hasznos volt: Jonesra lehetett számítani, aki busznyi engedelmes, jól öltözött tanítványt szállított tüntetésekre, kampánygyűlésekre és politikai körzetekbe. Csakhogy egyre inkább szaporodtak a jelek, hogy az események hamarosan baljós fordulatot vesznek. A követőktől azt várták, hogy teljesen az egyház utópisztikus projektjének szenteljék magukat: átadták személyes vagyonukat Jonesnak, hosszú órákon át fizetetlen munkát végeztek az egyháznak, gyakran megszakították a kapcsolatot a családjukkal, és azt várták tőlük, hogy a kommunán belül neveljék fel gyermekeiket. Elkötelezettségük demonstrálásaként a Népek Temploma tagjait megkérték, hogy írjanak alá hamis tanúvallomásokat arról, hogy molesztálták saját gyermekeiket, amit az egyház megtartott esetleges zsarolás céljából.
Jim Jones és felesége, Marceline egy hátrahagyott fotón (Fotó: Getty Images)
Megszületik Jonestown
Jones, aki régóta hitte, hogy az Egyesült Államokat küszöbön álló nukleáris holokauszt fenyegeti, olyan helyet keresett, ahol temploma „biztonságban” lenne egy apokaliptikus esemény idején. Egy magazincikk, amely a Népek Templomában történt visszaélésekről szólt, Jonest arra sarkallja, hogy új helyet keressen szektájának. Guyanát, az egykori dél-amerikai brit gyarmatot választotta, amelynek szocialista rezsimje politikailag szimpatikus volt a számára. Így hát 1977-ben a szekta áthelyezte a székhelyét a guyanai vadon egy távoli területére. Jones kijelentette, hogy itt egy utópikus társadalmat építhetnek fel a kormány vagy a média beavatkozása nélkül. A nyomasztó trópusi klímával és a korlátozott erőforrásokkal küzdve elkezdték a sűrű dzsungelt egy működő mezőgazdasági kommunává alakítani, amelyet hamarosan „Jonestownnak” neveztek el.
Az egyház megafonon juttatta el Jones tomboló monológjait Jonestown lakóihoz, miközben a szektatagok naphosszat robotoltak. Esténként kötelező propagandaórákon vettek részt. Jones utasításait a „Vörös Brigádnak” nevezett fegyveres őrök hajtották végre. Mindeközben Guyana kormánya teljesen figyelmen kívül hagyta a szekta tekintélyelvű és paranoiás hajlamának jeleit. Az Egyesült Államokban azonban Jonestown lakosainak hozzátartozói – aggódva a gyerekeiktől kapott furcsa levelek vagy épp azok hiánya miatt – azért lobbiztak a kormánynál, hogy nyomozásba kezdjen.
Egy halom papírpohár ciános gyümölcsitallal és fecskendők, amit Jonestownban találtak a guyanai rendőrök (Fotó: Getty Images)
Miután egy család az Egyesült Államokban elnyerte egy gyermek felügyeleti jogát Jonestownban, a paranoia fokozódott. A kommuna fegyveres táborrá vált, amelyet machetákkal felfegyverkezett önkéntesek őriztek, és azzal fenyegetőztek, hogy halálukig harcolnak a kívülállókkal. A (képzelt) ostrom alatt a vezetők rádión keresztül beszéltek Jonestown lakóival, hogy kifejezzék szolidaritásukat, és azt mondták, hogy a forradalom élcsapatában állnak, és joguk van ellenállni az ellenük irányuló „mély összeesküvésnek”.
Az öngyilkos gyakorlatok megkezdődnek
Valamikor ebben az időszakban Jonestown elkezdte a „fehér éjszakák” nevű gyakorlatokat, amelyek során a lakosság tömeges öngyilkosságot szimulált. A gyakorlatok célja a csoportos öngyilkosság előkészítése volt. Jones elültette hívei fejében, hogy a forradalmi öngyilkosság is jobb, mint egy könyörtelen ellenség általi mészárlás lehetősége.
Eközben Leo Ryan kaliforniai kongresszusi képviselő az Egyesült Államokban élő családtagok kérésére újságírókból és másokból álló küldöttséget szervezett, hogy tényfeltáró küldetést tegyenek Jonestownba. A küldöttség 1978. november 17-én érkezett meg, és polgári audienciát kért Jonestól, de a látogatást november 18-án rövidre zárták, miután a kommuna egyik tagja megpróbálta leszúrni Ryant. A küldöttség visszaindult a reptérre, egy tucat jonestowni lakos kíséretében, akik a kommuna elhagyását kérték. A küldöttek azonban soha nem tudtak elindulni. Ahogy felszálltak a gépekre, kísérőik fegyvert rántottak és tüzet nyitottak. Ryant agyonlőtték, és megöltek két fotóst, akik felvételeket készítettek a támadásról. A sebesült túlélők vérezve futottak vagy vonszolták magukat az erdőbe. (Ryan egyik segédje, Jackie Speier a csodával határos módon túlélt öt lövést, és most Kalifornia 14. kerületében kongresszusi képviselő.)
Jackie Speier a georgetowni reptéren, miután 5 lövést kapott a jonestowni támadásban (Fotó: Getty Images)
Jonestownban Jones bejelentette, hogy ideje vállalni az utolsó „fehér éjszakát”. A nézeteltérések csillapítására elmondta a lakosságnak, hogy Ryan kongresszusi képviselőt már meggyilkolták, ami megpecsételte a kommuna sorsát, és a „forradalmi öngyilkosság” lett az egyetlen lehetséges kimenetel.
Jonestown lakói közül némelyek elfogadóan és derűsen, mások valószínűleg kényszer hatása alatt álltak sorban, hogy átvegyék a cianidos poharakat és fecskendőket. A több mint 300 gyereket először megmérgezték, sírásukat és jajgatásukat hangszalagra vették, amelyeket később az FBI talált meg.
Amikor másnap reggel a guyanai csapatok Jonestownba értek, hátborzongató látvány fogadta őket. A hely tele volt holttestekkel, és csak csekély számú túlélő került elő, főleg olyanok, akik a mérgezés során elrejtőztek. Egy idős nő, aki átaludta az egész megpróbáltatást, arra ébredt, hogy mindenki meghalt. Jonest holtan találták, valószínűleg fejbe lőtte saját magát.
Orwell disztópiáját építette fel
Az öngyilkosságba hajszoláson túl Jim Jones sokkal félelmetesebb dolgot épített fel: gyakorlatilag Orwell 1984 című regényének disztópikus társadalmát hozta létre azokkal a manipulációs eszközökkel, amelyeket az író mint elrettentő példákat foglalt a regényébe. „A feltétlen engedelmességre kondicionálás, az újbeszél, a bűnstop, a duplagondol, a valóság kontrollja, az érzelmek kontrollja, a szexualitás kontrollja, a megfigyelés, a kínzás, a kemény munka, az élelemmegvonás – mind olyan, az orwelli elnyomó rendszer repertoárjából származó manipulációs technika, amelyet a szektavezér átvett, és hatékonyan alkalmazott, hogy bizonyítsa az emberi viselkedés gyökeres megváltoztatásának lehetőségét” – írja a stanfordi börtönkísérletéről híressé vált Zimbardo Életem című önéletrajzi könyvében. Jones kísérletének célja ugyanis az elme uralma, a nyájszellem kiváltása volt.
A híres pszichológus, aki több túlélővel, egykori szektataggal is készített interjút, úgy véli, nyolc pontban mutatható ki egybeesés Orwell és Jones manipulációs technikái között. A bántalmazott, túlhajszolt, kimerült embereket rendszeresen arra kényszerítették, hogy akárcsak a regényben Nagy Testvér iránt, fejezzék ki hálájukat az Apa, vagyis Jones iránt. Ezek a hálaadások dicsőítő litániák voltak, amelyben ünnepelték a vezért, hiszen ő jó volt hozzájuk, munkát, élelmet és szabadságot biztosított, miközben a valóság az volt, hogy nemcsak, hogy fogva tartották ezeket az embereket a dzsungelben, de ízetlen kását kaptak, szenvedtek a klímától és a könyörtelen munkától. Jones odáig ment a manipulálásban, hogy a ciánt is gyógyszernek nevezte.
A többszáz holttest a tömeges öngyilkosság után, Jonestownban (Fotó: Getty Images)
Jones Orwell elnevezéseit és regényében szereplő hivatalait is utánozta, például létrehozott egy diverziós ügyosztályt, amelyek az volt a feladata, hogy kormányzati berkekben különösen érzékeny személyes adatokat gyűjtsön politikusokról, melyeket arra használtak volna fel, hogy megzsarolják az illetőket, ha nem támogatják a Népek Templomát. Jonesnak kiépített kémhálózata is volt, akik tájékoztatták, ha valaki panaszkodott a munkára, ételre. Az ellenvéleményeket megfogalmazókat megbüntette, és figyelmeztette a közösség tagjait, hogy besúgókat épített be közéjük.
Szintén a regényhez hasonlóan Jones éjjel-nappal sugározta a prédikációit és beszédeit, amelyben személyes kirohanásokat intézett a kormány, a Népek Templomából kilépő disszidensek és más ellenségek ellen. Híveit üzenetek végtelen sorával ostromolta, amelyeket a központi pavilonban elhelyezett hangszórók segítségével közvetítettek.
Jones a házastársakat elválasztotta, külön barakkokban helyezte el őket, akik csak az ő beleegyezésével élhettek házaséletet. Nyíltan megvádolta férfi követőit, hogy homoszexuális ajánlatot tettek neki, és nyilvánosan megalázta ezért őket. Nőket szexuális jellegű szívességekre kényszerített.
A legdurvább manipulációs eszköz mégis az orwelli százegyes szoba borzalmainak szimulálása volt: Jonestown kínzókamráiban a Kék szemű szörnyeteg, a Nagyláb és a Doboz képében köszöntek vissza a regényben bemutatott borzalmak. A szektavezér arra buzdította tagjait, hogy őszintén és kendőzetlenül tárják fel félelmeiket és fóbiáikat, majd ezt kihasználva, büntetés gyanánt saját félelmeikkel kínozta őket. Hihetetlen manipulációs készségeivel elérte, hogy a nyilvános megalázások, büntetések ellenére a tagok a lelkük mélyén megőrizzék azt a meggyőződést, hogy „Apa szeret engem”. „Más szóval ezek az egyének felelősnek érezték magukat azért, mert rosszak voltak, és meg voltak győződve, hogy változtatniuk kell önző és gonosz viselkedésükön ahhoz, hogy kiérdemeljék Apa szeretetét” – írja Zimbardo.
Egy kislány így számolt be a büntetésről:
Bevittek egy nagyon sötét szobába, és mindenütt szörnyek voltak. Egy hang azt mondta: Én vagyok a kék szemű szörnyeteg, és elkaplak téged. A szörny megragadta az ingemet és letépte.
A 12 éves Tracy Parks, nővére, Brenda és Brenda barátja, Chris O’Neal híradósokkal beszélgetnek, miután túlélték a repülőtéri támadást, amelyben Leo Ryan képviselőt és társait lelőtték. A Parks család megpróbált disszidálni a kommunából. A lányok édesanyja, Patricia egyike volt azoknak, akik meghaltak a merényletben (Fotó: Getty Images)
Egy túlélő az interjúban Nagylábról beszélt: „Amikor egy gyereket meg kellett büntetni, a tanács tagjai fogták, és beledobták a kútba. A gyerekek mindig hisztérikusan sírtak, amikor Jim azt mondta nekik, hogy a Nagylábhoz kell menniük. Hallottuk, hogy sírtak egészen a kútig, és egész idő alatt sikoltoztak, mialatt arra kényszerítették őket, hogy abban a mély kútban maradjanak, és amikor feljöttek, csak arra volt erejük, hogy kegyelemért könyörögjenek. Tényleg szörnyű volt. Néhány gyereket arra kényszerítettek, hogy csípős paprikát egyen, sőt volt, akinek büntetésből a végbelébe dugták.”
A kifutópályán megtámadott újságírók egyike, Tim Reiterman, a San Francisco Examiner munkatársa két lövést is túlélt, és később megírta Jim Jones és népe című könyvét, amelyet még mindig a Jones-kultusz meghatározó művének tekintenek. „A népek temploma – ahogy sok kommuna, szekta, egyház és társadalmi mozgalom is – a kialakult társadalmi rend alternatívája, önmagának nemzete volt – idézi a The Guardian az újságírót. – Az általam ismert templomot nem népesítették be mazochisták, így ebből az következett, hogy azok a tagok, akik évek munkáját, otthonukat, gyerekeiket és bizonyos esetekben a saját életüket adták, kaptak valamit cserébe.”
Reiterman szerint tévedünk, ha azt hisszük, hogy soha nem lehetünk elég őrültek vagy kiszolgáltatottak ahhoz, hogy csatlakozzunk egy ilyen szervezethez vagy társadalmi rendhez, diktatúrához. Mindenkit magával ragadhat a manipuláció. Önámítás lenne mást hinnünk.
