nlc.hu
Életmód
Beismerte a Mentőszolgálat a hibáját Gálvölgyi János ügyében

Beismerte a mentőszolgálat: hibáztak Gálvölgyi János segélyhívásának ügyében

Gálvölgyi Jánoshoz 41 perccel a hívás után indították a kocsit a mentők, ez hibás döntés volt - ismerték el.

Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel. Győrfi Pál korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében. Ahogy arról mi is írtunk, 41 perccel a hívás után indították a kocsit a művészhez.

Az Országos Mentőszolgálat pénteki közleményében azt írta: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak egy, a mentőkhöz szerda délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is.

A vizsgálat megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, ennek következtében nem történt meg a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.

 

A mentőszolgálat közleményében kitért arra, hogy a nehézlégzés (még ha már egy napja fennáll is) olyan riasztó tünet, amely magában hordozhatja az életveszély lehetőségét, és azt a hozzátartozó visszahívása során feltett, tájékozódó kérdésekkel sem lehetett kizárni.

Hozzátették: a közvetlen életveszély ugyan az elhangzott tünetek alapján nem volt egyértelműen megállapítható, de kétséges esetben a betegbiztonság érdekében mindig a súlyosabb lehetőséget kell irányadónak tekinteni. Fentieket alátámasztja az is, hogy a beteg állapota a későbbiekben tovább romlott és jelenleg is intenzív osztályos kezelésre szorul.

A felelősség megállapítása elmarasztalást von maga után, a mentésirányítók munkájának szakmai támogatását az Országos Mentőszolgálat tovább erősíti – áll a közleményben.

Gálvölgyi Jánosnak  légzési nehézségei voltak, ezért szerdán reggel kórházba szállították, intenzív osztályon ápolják.

Gálvölgyi János

Gálvölgyi János (Fotó: Schumy Csaba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top