nlc.hu
Életmód

Ivós játékkal akartak ajándékot szerezni az influenszerek, de az egyikük belehalt

Nézettségért és ajándékokért versenyeztek az influnszerek, az egyikük belehalt

Életét vesztette egy kínai influnszer, aki társaival együtt egy versenyben vett részt, hogy minél több nézettséget, illetve ajándékot zsebeljenek be a nézőktől. A fordulók teljesítéséhez egy üveg szeszes italt kellett fogyasztaniuk.

Egy kínai livestreamer elhunyt nem sokkal azután, hogy túlzott mennyiségű alkoholt fogyasztott egy Douyin nevű videómegosztó oldalon, ami a TikTok egyik kínai változata – írja a BBC.

A 34 éves férfi Brother Three Thousand felhasználóként volt jelen a közösségi médiában. A hatóságok azonban csak a vezetéknevét közölték, így az influenszert úgy ismerik, hogy Wang. A férfi a szeszes italok fogyasztására specializálódott. Hogy mit is jelent ez pontosan? Május 16-án részt vett egy versenyen, ahol az influenszerek egymás ellen versenyeztek. A cél az volt, hogy minél rövidebb idő alatt a legtöbb nézettséget, illetve ajándékot zsebeljék be a követőktől. A verseny négy fordulóból állt, aminek teljesítéséhez egy üveg alkoholos italt el kellett fogyasztania. 

Egy blogger, aki élő közvetítést tart a követőinek

Egy blogger, aki élő közvetítést tart a követőinek (Fotó: Getty Images)

A nézők szerint Wang legalább hét üveg Baiju-t megivott, ami 60 százalék alkoholt is tartalmazhat. A férfi éjfél után fejezte be a streamelést és az adás után 12 órával találtak rá a holttestére. 

Amikor a családja rátalált, már nem volt életben, még csak esélye sem volt a sürgősségi ellátásra

– mondta egy férfi a Shangyou Newsnak. 

Az alkalmazás már most is tiltja az alkoholfogyasztást az élő bejelentkezések alatt. Wang fiókja már korábban is letiltásra került az ivás miatt, azonban a férfi megkerülte a felületet és egy új fiókot hozott létre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top