Ahogy arról mi is beszámoltunk, légimentők indultak Suhajda Szilárd keresésére, de még ha meg is találják a múlt héten eltűnt hegymászó holttestét, a család kérésére fent fogják hagyni a világ legmagasabb pontján. Ha biztonságosan megközelíthető helyen van, akkor a mászó eszközeit elhozza a mentőcsapat, egyrészt, hogy pontosabb képet kapjanak a történtekről, másrészt utolsó emlékként a családnak, de maga a test marad.
Nem Suhajda az egyetlen, akit az Everesten ért el a végzet: a becslések szerint megközelítőleg 200 holttest van a hófödte csúcsokon. Összesen kicsivel több mint 300-an veszítették életüket ismert expedíciókban, az áldozatok kétharmada pedig sosem jutott le.
Miért nem hozzák le a testeket?
A tengerészek a hullámsírban, a hegymászók a hegyen – ez a leggyakrabban elhangzó szentimentális magyarázat arra, hogy a hegyek szerelmesei számára miért illő a világ csúcsának közelében nyugodni. A valóságban azonban inkább józan megfontolások, mint érzelmek állnak a jelenség hátterében.
Hegymászók az alaptábor közelében
(Fotó: Prakash Mathema/ AFP)
Az Everest veszélyei rendkívül nehézzé – néha lehetetlenné – és költségessé teszik a holttestek szállítását. A helikopterek például csak a 6400 méter magasan fekvő második táborig tudnak felmenni, így az afölött lévő testeket – márpedig a halálesetek többsége feljebb történik – valakinek le kell vinnie addig, hogy onnan légi úton elszállíthassák.
Egy holttest kiemeléséhez mentőkből vagy serpákból álló csapatra van szükség, akik kiássák a megfagyott testet, egy szánra vagy egyéb hordozóra kötik, majd lecipelik odáig, ahol a helikopter vár. A becslések szerint egy ilyen manőver díja megközelíti a 70 ezer dollárt (24 millió forintot) is. Maga a csúcstámadás sem olcsó – a legfrissebb számítások szerint átlagosan 20 millió forint körül van – így szinte kizárt, hogy a hegymászó hozzátartozói a leszállítást is ki tudják gazdálkodni.
Puwei Liu 2021 májusában veszítette életét a hegyen. Az ő családja a testének lehozatala mellett döntött
Fotó: Rojan Shrestha/NurPhoto via AFP
Ha még ki is fizetik, ott a veszély kérdése: nem példátlan, hogy maguk a testért felinduló mentők is a hegyen maradnak. Így járt például az a két serpa, akik az 1979-ben elhunyt német hegymászónő, Hannelore Schmatz testéért mentek 1984-ben. A New York Times akkori tudósítása szerint a holttestüket kötelekbe gabalyodva találták meg egy nappal az indulásuk után.
A holttest körüli macerát megelőzendő, sok hegymászó már előre kitölt egy adatlapot, amivel belegyezik abba, hogy a teste baleset esetén fent maradjon.
Mi történik velük a hegyen?
Az Everesten még az év „legmelegebb” napjain is kemény mínuszok uralkodnak: az átlaghőmérséklet nyáron -20 Celsius fok, télen pedig -36, de az sem ritka, hogy akár -60-ig is lecsúszik a hőmérő higanyszála. Ez a hőmérséklet egyedülálló környezetet teremt mind az élők, mind a holtak számára.
Az Everest lényegében élhetetlen, mert bármi, amit hosszabb ideig ott hagynak, kőkeményre fagy. Pontosan ezért olyan ijesztőek a hegyen hagyott holttestek. A testek ugyanis – a rendkívüli hideg okozta sejtkárosodástól eltekintve – egy az egyben megfagytak, és általában ugyanúgy néznek ki, mint amikor elhunytak.
Ráadásul, figyelembe véve, hogy a hegymászó-felszerelés milyen kevés testfelületet hagy szabadon, az Everesten talált holttestek – amelyek mellett minden csúcstámadó elhalad – a beszámolók szerint néha feltűnően „élőnek” látszanak. Gyakorlatilag bárhol máshol néhány hónap leforgása alatt csontvázzá szikkadtak volna, a világ legmagasabb pontján pedig évtizedeken keresztül fekszenek jéggé merevedve.
Lhakpa serpáról mi is írtunk: a nepáli nő tízszer mászta meg az Everestet, ezzel megszerezve a rekordtartó női mászó címet. Az extrém sportoló 2018-as csúcstámadása során hét halottat látott egymás mellett, a legmagasabb pont közvetlen közelében.
Teljesen úgy néztek ki, mint akik éltek. Az egyiknek még lobogott is a haja a szélben
– írta le a hátborzongató látványt a Business Insidernek adott interjújában.
Akármennyire morbid, a holtak még útjelzőként is szolgálnak az élők számára.
A hegy egyik leghíresebb halottja „Zöldbakancs”: egy fiatal férfi holtteste, ami a feltűnő lábbeliről kapta a nevét. A test közvetlenül a 8000 méteres magasságban fekvő halálzóna előtt, egy barlang bejáratánál fekszik, ahol majdnem minden csúcstámadó megáll pihenni.
Zöldbakancs személyazonossága erősen vitatott, de a legtöbben úgy vélik, hogy Tsewang Paljor indiai hegymászóról van szó, aki 1996-ban halt meg. A 28 éves férfi többedmagával tartott a csúcs felé, amikor egy hóvihar rajtuk ütött. Másik három társa is eltűnt, így az sem kizárt, hogy Zöldbakancs közülük valaki.
A férfi teste ma már nem látható, miután Paljor családja felbérelt valakit arra, hogy kövekkel és hóval betemesse, de a története szájról szájra terjed a Himalájára induló hegymászók között.
Az évek során Zöldbakancsnak sajnos társa is akadt: David Sharp 2006-ban próbált meg egyedül és oxigén nélkül feljutni a csúcsra.
A vállalkozás bátor volt, de Sharp tapasztalt hegymászónak számított. A 34 éves brit Európa és Afrika legmagasabb hegyein, az Elbruszon és Kilimandzsárón már járt, az Everestre pedig egy olyan túravezetőtől kapott meghívást, akit lenyűgözött, hogy a férfi milyen könnyen mászta meg a Cho Oyut, egy másik hegyet a Himalájában.
Sharp feljutott a csúcsra, lefelé azonban megállt pihenni Zöldbakancs barlangjában – ez a döntés később végzetesnek bizonyult. Sharpra május 15-én éjjel talált rá egy csoport, akik megdöbbenve tapasztalták, hogy a bakancsos holttest nincs egyedül. Rákiáltottak, ám a térdeit átkarolva ülő férfi nem reagált, ezért azt hitték, hogy már beállt nála a fagyhalál előtti kóma. Ennek ellenére nem szóltak le rádión az alaptáborba, hanem tovább indultak.
Bár Zöldbakancs ma már nem látható, a történetét az összes csúcstámadó ismeri
Fotó: Wikimedia Commons
Alig húsz perccel később egy másik csoport is rátalált Sharpra a barlangban; ismét kiabáltak neki, hogy álljon fel és menjen tovább, de Sharp ezúttal leintette őket. Aznap további harminchat hegymászó tartott ott a csúcs felé, akik közül néhányan megpróbáltak beszélni a férfival, de segítséget senki sem nyújtott neki.
Sharp állítólag azzal biztatta az aggódó édesanyját az expedíció előtt, hogy nincs miért aggódni, mert a hegymászók az Everesten folyamatosan egymás közelében vannak – a teste azonban szomorú emlékeztetőül szolgál arra, hogy több ezer méter magasan még ez sem mentheti meg azt, aki hátramarad.
Egyre több halottra számíthatunk
Sajnos az elmúlt években növekvő tendenciát mutat az Everesten történő halálos balesetek száma. A 2019-es év rekordnak számított: ekkor 11 ember veszítette életét a tavaszi szezon alatt. Ennél már csak 2015 volt halálosabb, amikor egy lavina 19 hegymászó életét követelte.
Úgy néz ki, hogy a 2023-as év azonban még ezt is felülmúlhatja: még szinte el sem kezdődött a mászószezon, de Suhajda Szilárddal együtt már öt ember maradt örökre a hófödte csúcsokon.
Aggodalomra ad okoz az is, hogy idén rengeteg turista érkezik majd a hegyre: Nepál rekordszámú, 463 engedélyt adott ki azoknak, akik meg akarják mászni a Mount Everestet. A hegymászókat kísérő serpákkal együtt ez azt jelenti, hogy a 2023-as mászószezonban mintegy 900-an próbálkoznak majd csúcstámadással.
Ekkora embertömegnél már torlódásra lehet számítani, ami a hegycsúcson halálos lehet – a magasban ugyanis olyan ritka az oxigén a levegőben, hogy a hegymászók szervezete folyamatosan a túlélésért küzd. Egy ilyen harcban néhány órányi késlekedés is végzetes lehet.
