Egy étteremben akaratlanul is fennáll a veszélye annak, hogy nem azt kapjuk, amire számítunk, és nincs is kiábrándítóbb, mint egy rossz étkezés, amire már oly sokat vártunk. Annak a lehetősége is felmerülhet, hogy rossz minőségű, vagy kevésbé átsütött fogást tesznek elénk.
Marcus Arcabascio élelmiszerkutató a Femailnek nyilatkozott arról, hogy szerinte mit szabad és mit nem szabad rendelni egy étteremben. Véleménye szerint minden ezen múlhat. Nyilatkozatában hat ételt emelt ki, amit semmiképpen sem ajánl – írja a Daily Mail.
Sajtos makaróni
A makaróni egy klasszikus étel, amit szinte mindenki szeret, azonban Marcus szerint ezt a fogást sok étteremben már előre elkészítik, így nem lesz friss. Az is előfordulhat, hogy túl sok feldolgozott sajtot használnak, ami miatt kevésbé lesz finom és egy ragadós masszát kapunk.
Csirke
Az élelmiszerkutató szerint az éttermekben azért kell kerülni a csirke fogyasztását, mert könnyen el lehet rontani. A csirke megéghet, kiszáradhat, és alapos főzés hiányában nemcsak kevésbé lesz ízletes, hanem az élelmiszeralapú megbetegedések veszélye is fennállhat.
Rántotta
A rántotta biztonságosnak tűnhet, de ha túl sokáig főzik, romlik a minősége – mondta Marcus.
Továbbá a felhasznált tojások nem mindig a legfrissebbek, ami az általános ízekre is hatással van.
Brownie
Ha az étkezés után desszertre vágyunk, kerüljük ezt a csokis finomságot. Marcus szerint előfordulhat, hogy az étteremben kapható brownie-kat nem helyben készítik, így nem olyan frissek és egyediek az étlapon szereplő többi desszerthez képest.
Steak
A steak fogyasztása nagy kockázatot jelenthet, kivéve akkor, ha prémiumkategóriás étteremben fogyasztjuk őket. A steak minősége állandóan változik, így ha egy rossz minőségűt fogunk ki, örökre elmehet tőle az étvágyunk, nem beszélve arról, hogy sok helyen nem sütik át megfelelően őket.
Sushi
A sushi legfőképpen nyers alapanyagokból áll, így kulcsfontosságú, hogy friss hozzávalókból készüljön el.
A nem sushira szakosodott létesítményekben a nyers halat nem kezelik vagy tárolják megfelelően, ami potenciális egészségügyi kockázatokat, például parazitás fertőzéseket okozhat
– mondta.
Na de akkor mit fogyasszunk?
Mindig az olyan ételeket keressük az étlapon, amik a legfrissebb alapanyagokból készülnek, ilyenek például a szezonális zöldségek vagy friss halak. Marcus továbbá azt javasolja, hogy az étterem specialitását is vegyük fontolóra.
Mivel ez egy olyan étel, amelyről az étterem ismert, jó eséllyel ízletes választás lesz – mondta.