nlc.hu
Életmód

10 év után jött rá a házaspár, hogy valójában unokatestvérek

10 éve éltek boldog házasságban, amikor megtudták, hogy unokatestvérek

Már 17 éve boldog házasságban él az a pár, akik 10 év után tudták meg, hogy valójában unokatestvérek. Gondolkoztak a váláson, azonban a három gyermekük miatt úgy döntöttek, hogy együtt folytatják.

A 37 éves Celina Quinones és férje Joseph, közel 17 évvel ezelőtt fogadtak örök hűséget egymásnak, azóta pedig boldogan élnek együtt három gyermekükkel. 

10 évig boldog tudatlanságban éltek, majd egy “véletlennek” köszönhetően megtudták, hogy valójában rokonságban állnak, vagyis unokatestvérek.

A háromgyerekes anyuka azt állítja, hogy fogalma sem volt arról, miszerint férjével valójában közeli rokonságban állnak. Azt is elárulta, hogy a hírt csak azután tudták meg, miután családfa kutatásba kezdtek. A DNS-teszt eredménye sokkolta a házaspárt a hír, és eleinte azt hitték, hogy ez véget vethet a házasságuknak is. 

Házaspár egy virágcsokorral a kezükben

Házaspár egy virágcsokorral a kezükben (Fotó: Pexels)

A pár először egy Halloween partin találkozott egymással, majd randizni kezdtek, később pedig már elválaszthatatlanok lettek.  Abban az időszakban, amikor megtudták, hogy unokatestvérek Celine erősen gondolkozott a váláson. Férje elmondása alapján egy ideig teljes tagadásban éltek, azonban a teszt nem hazudott. 

Elkezdtem inkább arra gondolni magamban, hogy a gyerekeink érdekében együtt kell maradnunk

– mondta a nő.

Miután a ház

Miután a házaspár nyilvánosságra hozta a történetét, megosztó vélemények sora érkezett. Többen is betegnek nevezték a viszonyukat, azonban a gyerekeik, illetve a családjuk is támogatja a kapcsolatukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top