nlc.hu
Életmód
Elmúlt a betegsége a faölelgetés hatására

Azt állítja egy nő, hogy minden betegsége elmúlt, amikor átölelt egy fatörzset

Egy kínai nő életét mondhatni megváltoztatta az az este, amikor enyhén ittas állapotban megölelte az egyik fa törzsét. Elmondása alapján minden betegsége elmúlt.

Egy kínai nő még áprilisban ölelt meg egy fát kissé becsiccsentett állapotban. Az említett fát véletlenszerűen választotta ki Shanghai egyik utcáján, azonban elmondása szerint már pár másodperc után érezte az ezzel járó pozitív energiákat – írja az Odditycentral.

A munkahelyi stressz okozta fülcsengése szinte egyik pillanatról a másikra elmúlt a fatörzs ölelése közben.

A nő úgy döntött, hogy tapasztalatait mindenképpen szeretné megosztani a világgal azért, hogy mások is részesülhessenek a terápiás jellegű faölelgetésben. 

Egy nő megérinti a fa törzsét

(Fotó: Getty Images)

A nő az Instagram kínai változatán számolt be a szürreális élményéről, miszerint éppen egy ezeréves fát ölelt meg a Shanghai melletti erdei parkban, amikor egyből átjárta a nyugalom, illetve állítása szerint rögtön meg is gyógyult.

Hozzátette, hogy olyan érzés volt számára, mintha a fa ölelné meg őt és minden létező terhet levett volna a válláról. Véleménye szerint csendben és türelmesen meghallgatják az embert. 

Qishishiqi hangsúlyozta, hogy nem tanácsolja a tényleges orvosi terápia helyettesítését a faöleléssel, ennek ellenére a kínai hagyományos orvoslás hívei azt állítják, hogy a fák ölelése jótékonyan hat a fizikai és mentális egészségre. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top