nlc.hu
Életmód
Levideózza a szabálytalankodókat az autósiskola oktatója

Ezt találta ki a szabálytalankodók ellen az autósiskola oktatója, akinek motorbalesetben meghalt a barátja

Nagy Lajos felfüggesztette a motoros képzéseket az elkeserítő közlekedési állapotok miatt, most a szabálytalankodók lefilmezésével szeretne javítani a helyzeten.
Halálos motorbaleset a Soroksári úton

Egy dunavarsányi autósiskola vezetője felfüggesztette a motoros képzéseket, mert szerinte a magyarországi közlekedési morál és infrastruktúra állapota mellett életveszélyes motorozni. Mint azt megírtuk, Nagy Lajos a döntését azután hozta meg, hogy néhány napja egy barátja szabályosan közlekedve motorbalesetben az életét vesztette.

„2023.06.20-án a délutáni órákban barátom és volt tűzoltó kollégám a KRESZ szabályait betartva közlekedett motorkerékpárjával a Soroksári úton, amikor egy figyelmetlenül sávot váltó gépkocsi nekiment. Az ütközés következtében elesett és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. 41 éves és három gyerek apukája volt” – írta akkor a Facebook-bejegyzésében.

Az oktató már régóta gondolkozott azon, hogyan tudna javítani a hazai közlekedés állapotán. A Blikknek most azt mondta: elhatározta, hogy felvételeket készít majd minden szabálytalankodóról, akivel csak találkozik, és közzéteszi a videókat a Facebookon. Nem akarja, hogy felismerhetők legyenek a szabálytalankodók, csak az a célja, hogy jobban figyeljenek egymásra a sofőrök.

„Eddig is számtalan szabálytalankodóval találkoztam az utakon, de mostantól mindent felveszek – jelentette ki Nagy Lajos. – Legutóbb egy kamion jött szemben velünk, 60-as táblánál előzött, kis híján leszorított minket az útról. Nem célom, hogy bárkit lebuktassak, hogy bárki beazonosítható legyen, aki a felvételeimen szerepel. Azt akarom elérni, hogy az illetékesek végre felfigyeljenek arra, mennyire veszélyes lett a helyzet az utakon… és végre cselekedjenek.”

(Kiemelt kép: Facebook/Veled Vezetünk Autósiskola)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top