„Amikor kinyílik a startgép, megszűnik a világ, és csak a lódobogást hallod, a sebességet érzed, és azt, hogy a ló és te együtt száguldotok. Egy dobogó szívként működtök” – mondja a még csak 25 éves Gönczi Rebeka, aki májusban minden idők legfiatalabb női zsokéjává vált, aki eljutott a 100. győzelemig. Szintén rekordot döntött azzal, hogy 2018-ban, mindössze 20 évesen aratta 40. győzelmét, ezzel hivatalosan is zsoké lett. Sikereit 2019-ben egy súlyos baleset szakította félbe, ő hosszabb kihagyás után mégis lóra szállt.
A galoppsport egyértelműen férfiak uralta terep, de egyre többen vannak a nők is. Rebeka szerint egy nő egészen másképp kapcsolódik egy lóhoz, talán jobban megérti, érzi az állat rezdüléseit. A siker azonban rengeteg lemondást, fegyelmezettséget is követel a profi zsokéktól. Rebekával az Alagi Lóversenypálya és Tréningközpontban beszélgettünk.
Hogy jött a szerelem a lovak, a lovassport iránt?
Ovisként eléggé hiperaktív gyerek voltam, emiatt anya elvitt egy lovas napközis táborba, és nagyon magával ragadott, hogy a lovak milyen tekintélyt parancsolóak, mégis csodálatos kapcsolat alakulhat ki velük. Ahogy telt az idő, egyre komolyabban vettem a lovaglást, hetente egyszer lovagoltam, majd egyre intenzívebben, aztán az egész nyarat egy lovardában töltöttem, és 14-5 éves lehettem, amikor kaptam egy telefont, hogy indulhatnék a Kishuszár Vágtán. A pónimmal nagyon-nagyon sok kudarc ért, mert bolond és nehéz természetű volt. Kizártak az első futamunkon, mert fejbe rúgta a felvezetőmet, én pedig leestem. Ma már úgy látom, hogy ez a kis póni megtanított küzdeni, türelmesnek lenni, az utam része volt, hogy vele találkozzak, mert talán így lett érzékem a gyengébb idegzetű, idegesebb angol telivérekhez. Velük Gajdos Zsolt istállójában találkoztam, de egy ideig csak messziről szemléltem őket. Amikor láttam a telivéreket dolgozni, azt mondtam, itt a helyem. Már maga a lovak közelsége is egy misztikus dolog, viszont a telivérek jelleme, az eleganciájuk, intelligenciájuk, az, hogy tisztában vannak a saját képességeikkel, még ennél is csodálatosabb érzés. Így maradtam a galopp mellett.
Gönczi Rebeka az alagi telepen, Dunakeszin (Fotó: Juhász János)
Mikor kezdtél velük versenyezni?
Amikor a póniból már kinőttem, 16 évesen. Gajdos Zsolti elkezdett felültetni a telivérekre. Akkor már nagyon sokat lovagoltam, és 2014-ben jött az ötlet, hogy ideje lenne kiváltani a zsoké licencemet. Abban az évben sikerült is két győzelmet elérnem, elképesztően boldog voltam, amikor Gajdos Zsolti Winnie nevű lovával arattam az első győzelmet 1600 méteren. A telivérek versenyei részben hendikep rendszerben működnek, ami azt jelenti, minél több hosszal nyersz, a későbbi versenyeken annál több kilót fog vinni a ló, tehát nem bölcs túl sok hosszal nyerni. De annyira nem tudtam elképzelni, hogy elöl vagyok, hogy 12 hosszal nyertem. Emlékszem, Gajdos Zsolti kérdezte, „nem hallottad, hogy nem jönnek a többiek?”, én meg mondtam, „Bolond vagy? Nagyon jöttek”.
Akkor még gimnáziumba jártál. Hogy tudtad ezt a sportot tanulás mellett csinálni?
Nehéz volt, mert minden hétvégén feljártunk Pestre, vasárnap éjfélkor értünk haza a lovakkal, majd másnap reggel iskola. Hétköznap délutánonként jártam lovagolni a tanítás mellett. Lovagoltam hétig vagy fél nyolcig, majd mentem haza tanulni a következő napra. Közben jártam személyi edzőhöz és már koplaltam is (a zsokéknak kemény diétát kell folytatniuk, hogy ha a lovuk alacsony súllyal (53-55 kg) fut, ők azt is képesek legyenek lovagolni – a szerző.) Ez az életmód nagyon leterheli a gyerekek fejlődő szervezetét, viszont megtanít tervezni. Nekem nem voltak holtidőim, a tévénézés, telefonnyomkodás teljesen kimaradt az életemből. Nagyon nagy szabálytartásra kötelezett a lovaglás.
Elképesztő sebességgel vágtáztok a lovakkal. Mi fog meg téged ennyire ebben?
A telivérek 65-70-nel is képesek menni egy sprintet, de volt, hogy mentünk már 73-mal is. Tavaly öt versenyt nyertem zsinórban egy Marlon nevű lóval, aki 72-73 kilométer per órával is képes volt vágtázni.
Ez egy elképesztő adrenalin löket, nem is tudnám elképzelni nélküle az életet. Amikor kinyílik a startgép, megszűnik a világ, és csak a lódobogást hallod, a sebességet érzed, és azt, hogy a ló és te együtt mentek. Egy dobogó szívként működtök.
Persze elképesztő jó futás vagy úszás közben áthaladni a célon, de egyetlen más sportban sincs olyan, hogy egy nyelvedet nem beszélő élőlénnyel együtt csináljátok végig az egészet. Talán ez benne a legnagyobb varázslat.
Rebeka a Kincsem Parkban (Fotó: Juhász János)
Azt szoktad mondani, nem te nyered meg a versenyeket, hanem a ló.
Ebben a sportban az eredményhez 90 százalékot a ló, 10 százalékot a zsoké tesz hozzá. A díjugratásban, díjlovaglásban egy állandó páros indul, itt viszont fölkérnek minket a tulajdonosok, trénerek, és van, hogy egy nap lelovagolok hat-hét versenyt, hat-hét különböző lóval, akik közül lehet, egyiket sem ismerem. Szoktak mosolyogni azon, hogy mikor beérek a ringbe, és nyerek, mindig rámutatok a lóra, mert úgy érzem, hogy ugyan hozzásegítem őt a győzelemhez, de ez az ő alkotása. Alázattal fordulok hozzájuk, mert tényleg nagyon-nagyon tekintélyparancsoló állatok. Az a zsoké, aki nem igazán szereti a lovat, nem is lehet annyira eredményes. Egy néma kapcsolat az, ami előre viszi ezt az egészet.
Hogy tud ez a kapcsolat kialakulni úgy, hogy – ahogy mondtad is – sokszor olyan lovakat kapsz, akiken még nem is lovagoltál. Számolod egyébként hány lóval vágtáztál eddig?
Nem tudom pontosan megmondani, de azt hiszem, 300-400 lóval versenyeztem már. Ha 14 órakor van a verseny, akkor mi 13 óra 45-kor ülünk lóra, tehát tizenöt perc az egész, plusz a futam, ami maximum két és fél perc. A kapcsolat mégis kialakul. Mindketten adrenalintól duzzadtok és győzni mentek. Nagyon sok olyan ló van, akivel már az első percben megvan az összhang, ilyen volt Regina is, akivel a 100. versenyemet nyertem.
Ha 10 százalékban múlik a zsokén az eredmény, mi az, amit elbaltázhat?
Nagyon sok dolgon áll vagy bukhat a történet. Vannak olyan erősebb, makacsabb lovak, akik inkább tekintélyparancsolóbb viselkedést és akaratot igényelnek. Vannak olyan érzékeny kancák, akikhez ha nagyon durva kézzel nyúl hozzá a lovas, akkor inkább visszatartanak és befeszülnek, ők inkább puhább kezet, simogatást, nyugtatást igényelnek, és úgy adják majd ki a 100 százalékot. Nagy szókincsünknek kell lenni a lovak nyelvén, például ha meglátsz egy lovat mozogni, már tudod, hogy nagyjából hogy kell vele bánni. De a zsoké el tudja rontani a taktikát is. Például a tréner azt mondja, Rebi, menj a második, harmadik helyen”, de én látom, hogy ennek a lónak a jobb tempó kell. Néha bátorság kell ahhoz, hogy felül mered-e írni a tréner utasítását, vagy tényleg betartod azt maradéktalanul. Sok tréner van, aki ad egy utasítást, de azt mondja, te dönts. Verseny közben azért nagyon sok minden alakulhat, a másodperc töredékei alatt kell döntést hoznunk, és mindig kérdés, hogy éppen akkor jól dönt-e a lovas, hogy hol helyezkedik, mikor indít, tud-e várni. Türelemjáték ez.
Fotó: Juhász János
Sok a kritikus hang a sporttal kapcsolatban, sokan azt mondják, kizsigerelik a lovakat. Hogyan látod ezt a kérdést?
Ezeknek a lovaknak úgy indul egy napjuk, hogy már reggel négykor itt vannak a lovászok, adnak nekik szénát, szalmát, és amíg kialmozzák őket, addig treníroznak kint, ami egyórás mozgatást jelent. A lovak aktív sportolókként vannak kezelve, egy nap háromszor esznek, utána lemossák őket, legelnek, masszázspisztollyal masszírozzuk őket, és a lelki állapotukra is figyelünk. Ezek a lovak arra vannak tenyésztve, hogy a maximális sebességen fussanak, és nemcsak a versenyeken. Amikor „munkát megyek” egy lóval, ő minél gyorsabban akar menni, és azért ülök rajta, hogy fogjam, „nem babám, még nem megyünk, még lassan megyünk”. Ha kimész egy lóverseny ménesbe, akkor látod, hogy a csikók konkrétan versenyeznek egymással, ki „veri le” a másikat, ez élteti őket. Az emberek többsége ebből csak egy pillanatképet lát, hogy a versenyen nagyon gyorsan futnak a lovak, gyorsan veszik a levegőt, és ez állatkínzás. Egy igazán jó ló általában négy hétben egyszer fut, vagy háromhetente egyszer, de a milliárdokat érő legjobbak évente maximum 6-7-szer. Ennyi időközönként kell igazából kettő-két és fél percet a maximumon nyújtania. Bárcsak átadhatnám azt az értést, amikor ülök a telivéren, és ő nyerni akar. Sajnálom, hogy az emberek nem látják azt, amit most te, hogy például síri csendnek kell lennie körülöttük, mert épp pihennek.
És a te életed hogy kell elképzelnünk márciustól november végéig terjedő versenyidőszakban?
Mióta 2021-ben végeztem a Corvinuson kereskedelmi és marketing szakon, az elmúlt másfél-két évemben csak a galopp vállalt szerepet az életemben. Három óra ötven perckor csörög az órám minden reggel, így négy óra húsz magasságában el is tudok indulni otthonról. Öt órakor lovon ülök, indul a tréningezés kb. délig, hogy a lovak minél hamarabb „le tudjanak dolgozni”, mielőtt még nagyon meleg lenne. Utána ebédet készítünk nekik, és egy-fél kettő magasságában be is zárjuk az istállót általában, akkor hazamegyek, megeszem a kis diétás ebédemet, edzek vagy futok. Van személyi edzőm, Debreczeni Dóra, és futóedzőm is, Zarándy András, akiknek elképesztően hálás vagyok, amiért fogják a kezem. Egy héten négyszer vagy ötször van futóedzésem, Dórinál egyszer személyi edzésen veszek részt, egyszer pedig csoportos edzésen. Délután sok a logisztikai dolog, versenyszervezés, kapcsolattartás a menedzsmenttel, tulajdonossal, beszerzések, takarmány, és sokszor vége is a napnak. A napom nagy részét igazából a táplálkozás és az edzés, és persze a lovak teszik ki.
Fotó: Juhász János
A versenyidőszakban gondolom kiemelten fontos az étkezés? Miből áll a zsoké diéta?
Sajnos korábban nem kaptam segítséget, hogyan kell táplálkoznom. Idősebbeket kérdeztem, ti hogy csináljátok, és jöttek a régi módszerrel, ami annyit jelent, hogy vasárnap a versenynap, ezért szerdán már csak egy levest ettünk, onnantól semmit, maximum egy-egy fehérjeszeletet vagy csokit. Ha a zsoké nagyon rosszul állt súlyban, akkor péntektől kezdi el visszavonni a vizet is, péntek és szombat este is kell szaunáznia. Amikor amatőrként belecseppentem ebbe, azt mondtam, úristen, ez brutális. A párom, Paizs Gábor, aki szintén zsoké és most már tréner is, amikor meglátta, mit művelek, azt kérdezte, „te normális vagy?” Bár ő sem evett, azért neki is sok volt, amikor látta, hogy szombaton
nyakig beöltözve síkabátban lovagoltam, hogy izzadjak, majd a szauna előtt eljártam sprintelni, hogy majd attól biztos jobban fogok izzadni, majd sí ruhában ültem be a szaunába.
Nagyon sokat számít ilyenkor a gyomrodban lévő étel mennyisége, súlya, ezért is mertünk inkább csokikat enni, mint levest, ami súlyban többet számít. Szerencsére most már teljes mértékben fogják a kezemet, így 5 darab étkezésre van bontva a napom. Ez sem sok, reggelire például csak egy kevéske zabot, picike, 35 gramm gyümölccsel eszem.
Ez a szigorú diéta nem vezet táplálkozási zavarokhoz, mint a balett táncosoknál?
De igen, a zsokék nagy része sajnos táplálkozási zavarral küzd. Vasárnap, verseny után „bezabál a zsoké”, hétfőn, kedden még eszik valamennyit, aztán jön a gyomorgörcs, hogy szerdától már nem ehet. Akár 3-4 kilót is változhat a súlyunk egy héten belül, volt, hogy két és fél kilót kellett leszaunáznom magamról a vasárnapi versenyre. Amikor pedig vége van a szezonnak, elképesztő zabálásokba kezdenek a zsokék, általában mindenki fölszed 3-4 kilót, mert ki vagyunk éhezve. Én is ducinak látom magam, és minél kevesebb kiló szeretnék lenni. Kilenc éve csinálom, gyerekfejjel csöppentem ebbe bele, és ez öleli föl mindennapomat.
Hogy marad így energiád versenyezni?
Ez az egyetlen sport, ahol a verseny előtt és után is mérlegelnek. Mi sokszor szomjazva, éhezve ülünk a lóra, de mégis a verseny ad egy olyan adrenalin-löketet, amivel képes leszel 130 százalékot nyújtani. A nézők sokszor ebből csak annyit látnak, hogy ülünk a lovon, pedig nekünk sokkal több a feladatunk ennél. Mivel a ló is menekülő állat, a verseny első szakaszában tartanunk kell őt, hogy a végküzdelemre ne veszítse el teljesen az erejét, és minél nagyobb sebességgel tudjon vágtatni a cél felé, azaz a zsokénak kell az ő erejét “beosztani”. Ez nem kis felelősség és feladat.
Fotó: Juhász János
Ez egy koedukált sport. Miben vannak előnyben, és miben hátrányban a nők a férfi zsokékkal szemben?
Előnyben a nők szerintem abban vannak, hogy finomabb kézzel tudunk a lóval bánni. Előjönnek ilyenkor az anyai ösztönök, és azt látom, a nők sokszor jobban kijönnek a lovakkal, jobban megtalálják velük a hangot, talán azért, mert menekülő állatok. A férfiak a befutóban az erejükkel vannak előnyben, mert én hiába edzek rengeteget, nem fogom tudni olyan erővel nyomni a ló nyakát és ösztökélni arra, hogy minél gyorsabban menjen, mint egy férfi, akinek a testfelépítése sokkal adottabb ehhez a dologhoz.
Volt, hogy találkoztál előítéletekkel, amiért nő vagy?
Sokszor, de szerintem minden sportban kapják a nők a megjegyzéseket, hogy ők a „gyengébbik” nem.
Engem az is éltet, hogy megmutassuk a férfiaknak, ez nekünk is sikerül.
Mi ugyanúgy odatesszük magunkat, és igenis ott kopogtatunk a férfiak ajtajában. Például Hollie Doyle most nyerte meg Royal Ascoton a Group 1-es versenyt, és ezzel abszolút történelemíróvá vált, hiszen 300 év alatt ő lett az első női lovas, aki a legmagasabb szinten versenyt tudott nyerni a királyi család előtt. Én nagyon-nagyon szurkolok mindig a nőknek, hátha sikerül minél jobban elnyerni a tulajdonosok bizalmát is, mert sajnos sokszor találkoztam már több külföldi tulajdonosnál is azzal, hogy „Rebi, most nem te fogod lovagolni a lovat, hanem egy külföldi férfi zsoké”. Ez nem feltétlenül a nőiességnek szól, lehet, azt hiszik, hogy egy másik zsokéval éppen jobban passzol a ló. De a lelki részét nehéz kezelni. A fiúk sokszor mondják, ne kötődj egyik lóhoz sem, mert az egyik nap te lovagolod, a másik nap már nem. Még kilenc év után is nagyon meg tud rázni, hogyha más zsokét látok azon a lovon, akivel három-négy versenyt nyertem.
Úttörő vagy, hiszen te voltál a legfiatalabb női százados.
Igen, és hál’ Istennek sikerült azt a rekordot is döntenem, hogy én vagyok a legfiatalabb negyven győzelmet elért női zsoké is. Ezt húszévesen, a századikat pedig huszonnégy évesen sikerült elérnem. Sokáig meglovagolták ezt, hogy mekkora nagy szó ez, de én egyébként nem a rekord miatt örülök ennek a számnak, nem mások legyőzése motivált ebben, hanem hogy a családomnak és saját magamnak bizonyítsak. Emlékszem, 14 évesen álltam a tribünnél, és néztem a zsokékat, ahogy nyerik a versenyeket, és azt mondtam magamnak: „Úristen, bárcsak egyszer majd nyernék tízet.” A 100 akkor még misztikus nagy számnak tűnt.
Fotó: Juhász János
Sokan emlékszünk Jeles Eszter tragédiájára, aki halálos balesetet szenvedett az amatőr lovasok világbajnokságán, Isztambulban. Benned nem volt félelem soha, hogy akár végzetes kimenetelű is lehet az egyik futamod? Ha jól tudom, voltak baleseteid.
Sok sérülésem volt már, például kétszer tört el ez a kis ujjam, hatszor tört az orrom, ami amúgy hál’ Istennek nem látszik, saját magamnak raktam helyre. Szájba rúgott a saját lovam, átlyukadt az arcom, ezért kerültem a gyermek intenzívre 17-8 évesen, ahol összevarrták a számat. Később jöttek a komolyabb sérüléseim, egyszer fölbuktam, és letört az egész vállam, és csavarozni kellett, ami miatt egy-két hónapra kiestem, és ez nagyon megviselt, mert akkor lehettem volna amatőr champion, és egy második helyezéssel csúsztam le a címről. 2019-ben volt a legnagyobb balestem, akkor fölbuktam versenyen, lett egy koponyazúzódásom agyi bevérzéssel, három csigolyám tört, a bordám zúzódott, és volt egy eszméletvesztésem is a pályán, két hétig nem emlékeztem semmire. A baleset szeptemberben történt, januárban már felültem a lóra.
Sokakat eltántorít egy ilyen trauma, te nem féltél?
Próbáltam föltárni, miért történhetett a baleset. Megfogadtam, ha félelmet fogok érezni, amikor a lóra ülök, akkor azonnal abbahagyom, mert a lónak, a trénereknek és tulajdonosoknak is tartozom ennyivel. De egy fikarcnyi félelem nem volt bennem, és azóta sem félek a bukástól. Én összetörhetek, csak nehogy a lónak valami baja legyen. Szerintem az, hogy ki hogyan kezel egy ilyen balesetet, attól is függ, hogy milyen edzői vannak. Kovács Istvánnál tanultam Nyíregyházán, aki korábban az olimpiai csapat edzője is volt. Tizenkét évesen 120-130 centiket ugratott kengyel és szár nélkül, és volt bennem egy kis félelem, hogy hűha, ezt én meg tudom-e csinálni. Erre azt mondta, „ha félsz, akkor nem kell csinálni, akkor le lehet szállni”. Én pedig bizonyítani akartam, hogy nem félek, meg tudom csinálni. Hiszek abban, hogy ezek a sérülések egyengetik az ember útját. Ez a baleset ráébresztett, hogy
túlságosan hajkurászni kezdtem a célt, csak az számított, hogy nyerjek, és elfelejtettem, hogy azért kezdtem ezt a sportot, mert imádom.
Fotó: Juhász János
A környezeted hogy viszonyul a szenvedélyedhez? A párod zsoké, de ez nem jelenti azt, hogy nem félt.
Nagyon félt, ráadásul abban a futamban lovagolt, ahol én fölbuktam, és ő végignézte. A dédikémmel elképesztően jó kapcsolatom volt, két éve, kilencvenkilenc évesen hagyott itt minket, és mindig azt mondta nekem, hogy
ott ülök a válladon, és nagyon izgulok, hogy le ne ess.
Ezért is tetováltattam a vállamra egy angyalszárnyat, hogy a dédi mindig velem legyen. Aki a legrosszabbul viseli, az az anyukám. Minden versenyemre feljött a bukásom előtt, de azóta retteg. Megvan a szerencseruhája, amit a versenyeimen visel, fogja a kis marokkövét, amiben van egy angyalka, imádkozik. Anya nagyon örült volna, ha abbahagyom a versenyzést. Amikor a balesetem után beadtam a licenszkérelmemet a következő évre, azt mondta, egy lapot se fog kinyomtatni a versenyprogramból, azért, hogy én kitörjem a nyakam. Mostanában otthonról nézi a versenyeket, de nagyon-nagyon fél, minden egyes futamomnál kapom reggel az üzenetet tőle, hogy „nagyon figyelj, vigyázz magadra, az egészséged az első”. Ő a koplalás részét is nagyon-nagyon nehezen viseli, de hálás vagyok, hogy hagyta, hogy a szenvedélyemnek és a szerelmemnek éljek.
Mi tesz téged ilyen eredményes zsokévá?
Szerintem az eltökéltségem és a makacsságom, akkor is megcsinálom, hogyha nem bírom, legyen szó a sportolásról vagy a diétázásról. Sokszor, mikor már őrült fáradt vagyok szombaton, mentálisan is mindig felkészülök a vasárnapi versenyből, megnézem az ellenfeleket, hogy hol fognak helyezkedni, visszanézem a ló előző futásait. Biztos vagyok benne, hogy a lovak iránt érzett szeretetem valamelyest előre viszi ezt az együttműködésünket. A fizikai állapotom is sokat nyom a latba. Az utóbbi időben vettem észre, hogy mióta én is hosszabbakat futok, jobban megértem a lovakat, és jobban érzem verseny közben, hogy például szüksége van-e pár lépés pihenőre, mert ugyanezt élem át én is például félmaraton közben.
Fotó: Juhász János
Mi jelenti a kikapcsolódást az életedben?
Ez egy aranyos kérdés. Nyáron igazából szabad időszakunk nem is nagyon van. A Derby után van kettő szabad hetünk, ami kettő szabad hétvégét is jelent, és ennyi. Nekünk minden a lovak körül forog,
nálunk nincsen karácsony, húsvét, a hosszú hétvégéken is dolgozunk.
A kikapcsolódást nekem a futás és a négylábú gyerekkel, a kutyusommal töltött idő jelenti, november végétől pedig, amikor már nincsenek versenyek, a vasárnapot anyukáméknál tudom tölteni.
Eljátszottál a gondolattal, hogy mi lesz, ha a baleseted után félni kezdesz, és leszállsz végleg a lóról?
Nem is akartam ezt továbbgondolni. Csak megfogalmaztam, ha félek, abbahagyom, de nem vázoltam fel a fejemben, hogy ne is legyen opcióm erre.
Meddig lehet ezt csinálni?
Hát figyelj, erre azt szoktam mondani, hogy határ a csillagos ég. Kállai Pali bácsi (magyar versenylovas, sportoló, egyike a világ legsikeresebb pályafutását megélő zsokéinak – a szerző.) hetvenhárom évesen halt meg a versenypályán, neki az volt az álma, hogy lóháton haljon meg. Nem tudom, hogy meddig fogom tudni ezt csinálni, ezt igazából a szenvedély viszi előre, meg ennek a sportnak a szeretete. A futótársaimmal május elején Ultrabalatont futottunk csoportban, akkor is koplaltam, a többiek pedig ott ették előttem a töltött tésztát. „Miért csinálod? – kérdezték, hiszen még pénzügyileg sem éri meg annyira zsokénak lenni Magyarországon. Egyszerűen nem tudják elképzelni azt az érzést, hogy
ha rajta vagyok a lovon, otthon vagyok.
