nlc.hu
Életmód
Bed rotting - mit jelent ez az új TikTok-trend

Ki sem kelünk az ágyból: vannak, akik imádják az új TikTok-trendet, vannak, aki szerint megvannak a veszélyei

Egyre több TikTok-videó készül arról, milyen is az, amikor valaki úgy dönt, aznap nem akar semmit sem csinálni, hanem inkább az ágyban marad. Ez nem újdonság, de a kérdés így is megosztja az embereket.

A TikTokon tűnt fel nemrég egy újabb kifejezés, ez a bed rotting, amit talán úgy lehet a legjobban lefordítani, hogy punnyadás, ágyban döglés. Ez azt jelenti, hogy valaki órákig vagy akár egy napig is ágyban marad, és azt csinálja, amihez kedve van, görgeti a közösségi oldalakat, beszélget a barátaival, nassolgat, darálja egymás után a sorozatokat és a filmeket, és így tovább. 

Vannak olyan tiktokerek, akik bemutatják, lehet ezt úgyis csinálni, hogy az ágy tökéletesen meg van vetve, és szépen rákészülsz a lustálkodásra, vannak, akik pedig lustán lustálkodnak, hiszen pont a semmittevés a lényeg. Sokan hálásak is ezért a trendért, mert kevésbé gyötri őket a bűntudat amiatt, mert úgy érzik, hogy szívesen maradnának még az ágyban. Persze olyanok is vannak, akik szerint ez azért már tényleg túlzás, mások szerint pedig csak az a baj ezzel az egésszel, hogy sokan úgy gondolják, erről szól az öngondoskodás, miközben szerintük ez egészen mást jelent az, ha valaki oda akar figyelni a mentális és fizikai egészségére. 

Nyilván mindenkivel előfordult már, hogy egy vasárnapja így telt, szeretünk hétvégén lustálkodni. Miközben persze mielőtt TikTok trend lett belőle, az egésznapos ágyban fekvést általában annak a jeleként tekintették, hogy valami nincs rendben. Akár másnaposság, enyhe depresszió, kimerültség vagy betegség jele is lehet. Vagyis a jelenség persze nem újdonság, hanem a szavak, amit használnak. Dr. Audrey Tang, a Brit Pszichológiai Társaság tagja szerint annak, hogy van az ágyban döglésnek, mint kifejezésnek egy kellemetlen mellékíze, az lehet az oka, hogy az embereknek elege van a wellnesskultúra nyelvezetéből, és úgy általában a hozzá kapcsolódó trendekből.

„Az élet nagy részében úgy teszünk, mintha az ember nem lenne undorító. Megtaláljuk a módját annak, hogyan beszéljünk a testi funkcióinkról, az anatómiánkról és az alapvető szükségleteinkről, hogy nehogy szembesüljünk azzal, hogy mi is csak állatok vagyunk. Az embereknek még mindig nehéz a vécében végzett dolgokról úgy beszélni, hogy arra ne valamilyen gyerekes kifejezést használnának. Mindeközben a zsíros hajat mindenáron el kell rejteni, mert félő, hogy valaki azt feltételezi, hogy lusta, vagyis rossz ember vagy. Így persze van valami egészen felszabadító abban, hogy ilyen nyelvezetet használunk az egyébként normális viselkedés leírására” írta erről a Refinery 29 szerzője.

Ez persze nem jelenti azt, hogy akik az ágyban döglést választják nem akarnak foglalkozni a mentális, szellemi és fizikai egészségükkel. Csak ők másképpen teszik, de persze biztosan vannak kivételek is, akik minden szempontból az ellentétes oldalon állnak. És nemcsak a néha a túlzott tökéletességet megcélzó, olykor toxikus pozitivitásba csúszó trendek keltenek egyesekben ellenérzést, még mindig erősen jelen van az ún. hustle culture. Ez azt sugallja, hogy muszáj proaktívnak, produktívnak, sikeresnek lenni, nincs megállás, pörögni, dolgozni kell, különben az ember nem ér semmit, nem lehet hasznos tagja a társdalomnak. Azoknak, akik ebben hisznek, nagy fricska lehet az, ha valaki azt mondja, hogy köszönöm, én inkább fekszem egész nap az ágyban, és nem csinálok semmit, inkább lustálkodok egyet. 

Tegyük hozzá, teljesen normális, hogyha vannak olyan napok, amikor úgy érezzük, inkább hátradőlünk, lelassulunk, lustálkodunk. Dr. Audrey Tang szerint sincs ebben semmi rossz, ám szerinte nem jó az sem, ha szokássá válik. Azt javasolja, próbáljunk magunknak határt szabni: „Ha egy napnál tovább lustálkodunk, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy ez öngondoskodás vagy egy olyan káros szokás, ami kihathat a mindennapjainkra” – nyilatkozta a szakértő. De mi bajunk lehet abból, ha sokat lustálkodunk? Például, hatással lehet az alvásunk minőségére és mennyiségére.

Más szakértők is hasonló aggodalmakat fogalmaztak meg, Nathalie Savell pszichoterapeuta szerint lehet, hogyha stresszesek vagyunk, az ágyban lustálkodás tűnik a legjobb megoldásnak, és valóban el lehet vele terelni a figyelmünket a problémákról, ám az is lehet, hogy érdemes mással is megpróbálkozni, mert könnyen túlzásba eshetünk, és ahelyett, hogy a valós megoldás felé haladnánk, csak homokba dugjuk a fejünket.

Azt ő is elismeri, hogy olyan világban élünk, ahol túl sok inger ér minket, ahol túlzott elvárásokkal kell szembesülnünk, ahol könnyű kiégni, miközben sajnos sokszor hiányzik az intézményes háttér, azok az eszközök, amik segítenének megküzdeni mindezzel. És mit lehet tenni az ágyban döglés mellett vagy éppen helyett? Ez nyilván nem mindig és mindenkinél megvalósítható, de érdemes minél több időt a szabadban, a természetben tölteni, de van, akinek a naplózás is segíthet, sőt Savell szerint még az is, ha néha sírunk egy kiadósat. 

Macska fekszik az ágyban

Fotó: Pexels

Ugyan vannak szakértők, akik figyelmeztetnek, hogy az ágyban döglés a szorongás és a depresszió táptalaja lehet, növelheti a hangulatzavarok kialakulásának valószínűségét, ám hangsúlyozzák azt is, hogy ez kétirányú folyamat: az érintetteknél a mentális probléma nem csak okozat, hanem ok is lehet. A legfontosabb, hogy semmiképpen ne bélyegezzük meg azokat, akik úgy döntenek, nem hagyják el mindennap az ágyukat, hanem kellő érzékenységgel és odafigyeléssel derítsük ki, mi lehet a háttérben. Lehet, hogy valaki csak szakember segítségével tud majd eljutni arra a pontra, hogy úgy érezze, van elég lelki ereje, hogy kikeljen az ágyból, hogy érdemes kilépnie a nagyvilágba, ezért legyünk türelmesek és megértők. 

Essen szó a fizikai egészségről is, vannak, akik arra is felhívják a figyelmet, hogy mennyire fontos az, hogy mindennap mozogjunk egy kicsit. „A hosszan tartó ágyban fekvés nem tesz jót az izmoknak és az ízületeknek; néhány napos ágyban fekvés után elkezdünk izomtömeget veszíteni , ez azt jelenti, hogy gyengébbek leszünk” nyilatkozta Dr. Theresa Marko, a Marko Physical Therapy tulajdonosa. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top