nlc.hu
Életmód
Vasárnapi szorongás okai, kezelése

Vasárnap 15:58 – ez a hét leggyűlöltebb perce, mondjuk miért

A specifikus időpont azok számára okoz kihívást, akik már megtapasztalták a vasárnapi szorongással járó tüneteket. Ha te is, akkor jó helyen jársz!

Már kislányként sem szerettem a vasárnapokat. A hét utolsó napja mindig egyet jelentett azzal, hogy másnap kezdődik elölről a mókuskerék, és bár alapvetően szerettem iskolába járni, mégis volt bennem egy zsigeri ellenállás ezzel kapcsolatban. Akkor azt gondoltam, majd simán kinövöm, és más lesz, ha dolgozni fogok… Nagyobbat nem is tévedhettem volna, 20 évvel később sem javult a helyzet, pedig szeretem a munkámat.  A vasárnapi szorongással – merthogy ez a hivatalos megnevezése – minden héten megküzdök. Ha te is, akkor ez most neked szól!

Instant rettegés a héttől

Amikor az Exeter Egyetem hallgatóit egy korábbi kutatásban arról kérdezték, mit éreznek vasárnaponként, az egyik résztvevő így fogalmazott: „Olyan, mintha az elméd a hétvégi pihenésről vagy élvezetről kezdene átfordulni az aggodalom felé mindazért, amit a következő munkahéten el kell végezned.

Ennél pontosabban nem is lehetne leírni, hogy mi megy végbe az emberben, amikor a vasárnapi szorongás jelenségét megtapasztalja. Ugyanakkor az, hogy miért érezzük ezt, több tényezős dolog. Egyrészt okozhatja – magától értetődően – az, hogy vége a hétvégének, és újabb öt olyan nap következik, amikor fel kell kelni, felelősséget kell vállalni. Aztán ott van a pénteken hátrahagyott munka – elmaradásokkal kezdeni a hetet, minden, csak nem felemelő, tehát nem meglepő az ebből fakadó szorongás. Ahogyan az sem, ha valaki utálja a munkáját, a főnökét vagy a kollégáit, és ezért nem szeretne szembenézni a hétfővel.

Egyesek a bezárkózással azonosítják a heti rutint. Míg a hétvége a szociális kapcsolatok időszaka, kikapcsolódással, baráti pillanatokkal, addig a hétköznapokat úgy élik meg, mint a társasági élet hiányát és ez kelt bennük rossz érzést. Nem utolsósorban pedig a másnaposság is okozhat levertséget. Ha a szombat estét bulizással töltöttük, nehéz tudomásul venni, hogy az egész napos döglés után ismét emberek közé kell menni.

Hivatali patkányok jelenet

Jelenet a Hivatali patkányok című filmből (Fotó: Profimedia)

15:58

Egy kétezer fős mintával készült felmérés szerint a válaszadók 88%-a szorong vasárnap, ha a hétfőre gondol. Az is kiderült, hogy minél inkább közeledik a délután 16 óra, annál erősebben lesz úrrá rajtuk a félelem, sőt, konkrétan a 15:58-t találták a legaggasztóbb pillanatnak a héten. Aki vasárnapi szorongással küzd, annak ez a perc olyan, mint az ítélethozatal kezdete.

A jó hír az, hogy a közelgő héthez való kapcsolatunk kezelhető. Jonathan Abramowitz klinikai pszichológus szerint a vasárnapi szorongás egy válasz valamilyen fenyegetés észlelésére, amiből elhamarkodott következtetéseket vonunk le és alábecsüljük a megküzdési képességünket. Pedig úgy gondolja, hogy a vasárnapi szorongás, akárcsak bármilyen félelem vagy frusztráció, címkétől függetlenül kezelhető. Adunk néhány tippet, amit kipróbálhatsz erre az esetre.

Enyhítsd a tüneteket!

  • Sokat javíthat a helyzeten, ha hétfőre nem vállalod túl magad. A bare minimum monday létező jelenség, aminek az a lényege, hogy hétfőn tényleg csak minimális munkát szabad végezni, hogy beleszokjunk a hétbe. Ha ez nem megoldható, akkor sokat segíthet a home office biztonságos közege, hogy könnyebben vedd a hét eleji akadályokat.
  • Adj a vasárnap délutánnak új perspektívát! Például keress egy hobbit, amit szívesen csinálsz, vagy ülj be a barátnőiddel egy kávéra valahová. A lényeg, hogy dedikáld ezt a kétséges időszakot valami számodra kellemes tevékenységnek. Ha valami pozitívat társítasz az egyébként kellemetlen időponthoz, könnyen felülírhatod a szorongást. Ezt a hétfővel is megteheted, hogy legyen mit várni és egyszerűbb legyen a nap megélése.
  • Egy tanulmány rámutatott, hogy azok, akik a hétvégét minivakációként kezelik, sokkal könnyebben veszik a hétfői akadályokat. Ehhez nem kell elutazni, a lényeg, hogy minőségi időt szánj a kikapcsolódásra, és ne csak a házimunka, főzés, bevásárlás szentháromsága köré szerveződjön az életed.
  • Érdemes a céges levelezést lenémítani, és még a laptopot is száműzni a környezetedből, hogy ne emlékeztessen a munkára.
  • Sportolj! Nem lehet elégszer ismételni, hogy a mozgás milyen jó hatással van a szervezetre, többek között a stresszt is csökkenti. Időzítsd az edzést erre az időpontra, de legalábbis sétálj egy nagyot, mert már az is sokat számít.
  • Ha az aggaszt, hogyan fogod a rengeteg teendőt menedzselni, akkor készíts időbeosztást. Így pontosan látni fogod, hogyan tudod optimálisan (értsd: anélkül, hogy belehalnál) szervezni a hetet.
  • Ha a munkahelyi környezet aggaszt igazán, akkor célszerű elgondolkodni a váltáson. Ebben – és összességében a szorongás leküzdésében is – sokat tud segíteni egy szakember.

via 1, 2, 3

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top