41 macskát tartott a lakásában, állatkínzással vádolják az 57 éves nőt

F.C. | 2023. Október 07.
A ház többi lakóját is fertőzésveszély fenyegette.

Negyvenegy macskát tartott a tömbházlakásában a romániai Piteştiben egy 57 éves nő – számolt be a Transtelex. Az állatokat rendőrök távolították el a lakásból, az asszony ellen kivizsgálás indult állatkínzás gyanúja miatt.

A rengeteg állat miatt nemcsak a nő lakásában, hanem már a lépcsőházban is erős ürülékszag terjengett. A hatóságok szerint az asszony nem biztosított a macskák számára megfelelő életkörülményeket, állatorvosi ellátást, mozgásteret, és fennáll a gyanú, hogy többféle betegségben is szenvedhetnek. 

A macskák most egy állatvédő egyesülethez kerültek.

Nemrég Magyarországon is fény derült hasonló esetekre. Székesfehérváron egy idős pártól 30 macskát koboztak el az állatvédők, mert az egyszobás panellakásukban tartottak ennyi állatot. A cicák már a szekrény tetejére és a szekrény mögé ürítettek, annyian voltak, sőt már a lépcsőházban is elviselhetetlen volt a bűz. Az állatvédők még az ágyneműtartóban is találtak macskákat, ráadásul még a csilláron is lógtak cicák. Egy pusztavámi család pedig 72 kutyát halmozott fel a házában, a látvány az állatvédőket is sokkolta. Az ebek embertelen körülmények között éltek, ebben a piszokban laktak a szülők is a gyerekükkel.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version