nlc.hu
Életmód
Szőcs Reni alakja

Így néz ki Szőcs Reni teste 5 hónappal a szülés után – Fotó!

A várandósság utáni testmozgásról közölt egy Instagram-bejegyezést.

Májusban jött a világra Szőcs Renáta kislánya, Amélia. Az énekesnő a baba érkezése óta párjával, Gergővel a templomi esküvőjüket is pótolta, és mint kiderült, odafigyelt arra, hogy visszanyerje a szülés előtti alakját. Az előadó a posztban kihangsúlyozta, hogy egy kisbaba minden változást megér, viszont senki ne érezze rosszul magát, ha a szülés után rögtön nem azt látja viszont a tükörben, amilyen a kicsi érkezése előtt volt.

„Sokat gondolkodtam, hogy megosszam vagy sem ezt a posztot. Nem azért készültek a fotók, hogy majd kitegyem, hanem csak magamnak. Tudtam, hogy mindenki másképp regenerálódik, senki nem szabadna emiatt rosszul érezze magát és ez nem egy verseny. Életet adtunk kisbabánknak, aki minden küzdelmet és változást megér! Megérdemlitek, hogy kis időt szánjatok magatokra, mert csodálatos az, amit nap mint nap véghezvisztek” – írta többek között Szőcs Renáta.

Szőcs Renáta

Szőcs Renáta (Fotó: Instagram)

Mások is bevállalták

Lindsay Lohan nyáron adott életet első gyermekének, kisfiát Luai névre keresztelte. A 37 éves színésznő a közösségi oldalán azt is megmutatta, hogyan fest az alakja a baba érkezése után.

„Roppant büszke vagyok arra, amit ez a test elért a terhesség alatti hónapokban és most, a gyógyulás alatt is. Gyermeket szülni a legcsodálatosabb dolog a világon! Ilyen ruhákat viselek mostanság, ez direkt egy szülés utáni szett. Ugyanis nem átlagos anyuka vagyok, hanem szülés utáni” – írta a fotó mellé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top