nlc.hu
Életmód

Október 13. a melltartónélküliség napja

Ma van a napja, hogy eldobjuk a melltartókat

A melltartó érdekes jelképe a női létnek, akár politikai állásfoglalás is lehet abból, ha valaki megszabadul tőle.

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, és ilyenkor sokan, sokféle módon igyekeznek felhívni a figyelmet a betegségre, ami több mint félmillió nő halálát okozza világszerte, és ami sajnos hazánkban is komoly problémát jelent. Egyes adatok szerint Magyarországon, a nők körében az emlőrák a második vezető halálok a rosszindulatú daganatok között.

Ezen a napon az egyik üzenet, amivel sokszor találkozhatunk, hogy mennyire fontos, hogy odafigyeljünk magunkra, hogy rendszeresen járjunk szűrővizsgálatokra, hiszen – ahogyan azt a Semmelweis Egyetem is írja – a mellrák népegészségügyi szolgáltatásokkal megelőzhető halálozás körébe tartozik, és az időben történő felismeréssel és kezeléssel a halálesetek nagy része elkerülhető lenne. 

Kik jogosultak a szervezett emlőszűrésre?

Mammográfiás emlőszűrésre meghívható minden társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkező, 45-65 év közötti nő, aki az elmúlt két évben (pontosan 22 hónapban) nem járt emlőszűrésen vagy diagnosztikus emlővizsgálaton, és akinek nincs igazolt emlődaganata.

Szervezett emlőszűrést csak az egészségügyi hatóság által 2001-ben kijelölt Komplex Mammográfiás Központok (KMK), illetve Mammográfiás Szűrő Állomások (MSZÁ) végezhetnek. A szervezett emlőszűrési feladatot jelenleg 39 mammográfiás szűrővizsgálatra és klinikai betegkövetésre egyaránt alkalmas KMK, valamint 10 kizárólag szűrővizsgálatokat végző MSZÁ látja el az életkor alapján veszélyeztetett teljes népesség vizsgálatára alkalmas kapacitással.

Forrás: Egészségvonal

Az egyik kampány vagy kezdeményezés, amivel októberben rendszeresen találkozni lehet, az a No Bra Day, vagyis a melltartó nélküli nap. Ezt eleinte júliusban tartották, de később október tizenharmadika lett a hivatalosan kijelölt időpontja. És hogy honnan ered a No Bra Day?

Egy torontói plasztikai sebész, bizonyos dr. Mitchell Brown kezdeményezésére tartották meg az első BRA Dayt. Mint sokan tudják, a bra melltartót jelent, de a BRA ebben az esetben mást is jelent, a breast reconstruction awareness rövidítése, mivel Brown arra szerette volna felhívni a nők figyelmét, hogy milyen műtéti lehetőségeik vannak, amennyiben a rák miatt el kell távolítaniuk a mellüket. 

Illusztráció egy melltartóval a mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából

Illusztráció: Getty Images

Az első BRA Dayt 2011-ben tartották meg, és ugyanebben az évben valaki az interneten meghirdette a No Bra Dayt, ehhez pedig az elkövetkezendő években a közösségi oldalakon egyre többen és többen csatlakoztak. Meg kell jegyezni, hogy ugyan sokan a mellrák elleni küzdelem miatt állnak be a kezdeményezés mögé, de vannak, akik a nemek közötti egyenlőtlenségekre akarják így felhívni a figyelmet.

Persze, nem ez lenne az első alkalom, amikor a melltartóknak fontos szerepet jut. Bár a történet, ami szerint az 1960-as években a feministák melltartókat égettek, városi legendának tűnik, az igaz, hogy az 1968-as Miss America verseny után a tiltakozók a nők elnyomását jelképező tárgyakat, például melltartókat dobtak a kukába. 

 

Így vizsgálhatod meg magad!

  • Állj szembe a tükörrel leeresztett karral és vállal! Figyeld meg a mellek alakját, és hogy látható-e bőrelváltozás, elszíneződés, duzzanat vagy szokatlan alakváltozás (például a mellbimbók behúzódása). Mindezt ismételd meg úgy, hogy mindkét karod a fejed fölé emeled!
  • Tapintsd át a melleidet úgy, hogy az egyiket, majd a másikat két tenyered közé veszed, és tenyered függőleges, majd vízszintes irányban csúsztatva mozgatod! Jobb kezed összezárt ujjaival enyhe nyomással, körkörös mozgással kívülről befelé csigavonalban haladva tapintsd át egyik, majd másik melled!
  • Kényelmesen hanyatt fekve, egyik kezed a fejed alá, egy kispárnát pedig a vállad alá helyezve ugyancsak körkörös mozgással tapintsd át egyik, majd másik melled; ujjaid hegyével tapintsd át a hónaljad is! Majd karod a tested mellé helyezve ismételd meg a tapintást egyik, majd a másik oldalon!
  • Enyhén nyomd meg a mellbimbóid, és figyeld meg, hogy ürül-e belőle váladék.
  • Ha a melledben szokatlan csomót vagy a bőr-megvastagodást észlelsz, illetve ha a mellbimbó váladékozik, forduljon orvoshoz!

Fontos! A rendszeres önvizsgálat azonban nem helyettesíti a szűrővizsgálaton való részvételt, csak az elváltozások egy részének észrevételét teszi lehetővé.

Forrás: Egészségvonal

Vannak, akik úgy vélik, nem a melltartó nélküliség a megfelelő módja annak, hogy felhívjuk a figyelmet egy ilyen fontos témára. Szerintük attól, ha ezen a napon ellepik a közösségi oldalakat a mosolygó, melltartót nem viselő nők fotói, érdemben nem változik semmi, ráadásul még azt is sugalljuk ezzel, hogy a nőknek meg kell mutatniuk a melleiket, ha azt szeretnék, hogy foglalkozzanak a mellrák veszélyeivel, miközben figyelmen kívül hagyjuk az emberi sorsokat, azokat, akiknek meg kellett küzdeniük ezzel a betegséggel.

Van, aki fel is hívta a figyelmet arra, hogy a mellráktúlélők közül sokan a masztektómia után mellprotézist viselnek, mert mondjuk nem szeretnék, ha mások tudnák, min mentek keresztül, ám ehhez melltartóra is szükségük van, így nekik különösen rosszul eshet az, ha a betegségükkel kapcsolatos diskurzus középpontjában pont ez a ruhadarab áll. 

Jean Sachs, a Living Beyond Breast Cancer vezérigazgatója is úgy véli, a No Bra Day elég problémás, a mellrák egy nagyon komoly betegség, és hogy valaki hord-e melltartót vagy sem, annak nem sok köze van hozzá. „Az ilyen és ehhez hasonló kampányok nem segítenek abban, hogy megértsük, mi is történik, ha valakinél mellrákot diagnosztizálnak. Fontos, hogy beszéljünk a mellekről, de ennél ebben az esetben jóval többről van szó, például arról, hogy valaki látja-e majd a gyerekeit felnőni, hogy eljut-e a következő mérföldkőig” – tette hozzá.

Christina Cauterucci egy 2015-ös cikkében így fogalmazott: „Senkit sem ment meg, ha arra buzdítjuk a nőket, hogy mutassák meg melltartó nélküli mellkasukat a tudatosság jegyében, de üzenete a mellrákos betegeknek és a túlélőknek egyértelmű, a betegségük a másodlagos nemi jellegekről szól.”

A kritikusok mellett azért akadnak, akik elnézőek az elsőre komolytalannak ható kezdeményezéssel: szerintük, ha ily módon akár csak egy emberhez is eljut a kezdeményezés üzenete, már megérte a dolog. „Sokat posztolok mellekről, de mellrák elleni küzdelemről is, így megmutathatom, hogy mi az üzenet a könnyed tartalom mellett. Ha a mellek miatt osztják tovább a bejegyzéseimet, akkor a mellrákról szóló tartalmam is eljut másokhoz” – nyilatkozta Emma Dearden, aki korábban maga is népszerűsítette a No Bra Dayt. 

Egy fiatal nő melltartót tart a kezében

Fotó: Getty Images

Hogy hordunk-e melltartót, vagy sem, annak lehetnek egészen más vetületei is. Egész biztosan hallottatok már a #freethenipple mozgalomról, amelynek támogatói a női mellek kulturális megítélésén, a szexizmus megszüntetésén, a közösségi oldalok kettős mércén alapuló cenzúráján szeretnének változtatni. Ők nagy sikerként könyvelték el például azt, amikor Colorado államban hatályon kívül helyezték azt a rendeletet, amely szerint nőknek tilos félmeztelenül megjelenniük nyilvános helyeken.

„A rendelet olyan, a társadalmunkba beégett sztereotípia fenntartásához járul hozzá, amely szerint a női mellek elsődlegesen a szexuális vágy tárgyai, míg ugyanez nem igaz a férfiak esetében” indokolta meg döntését R. Brooke Jackson szövetségi bíró.

Érdekes kérdés az is, hogy egészségünk szempontjából mi a jobb, ha viselünk melltartót vagy ha nem. Sokan vannak, akik épp a világjárvány alatt jöttek rá, mennyivel jobban érzik magukat úgy, ha nyugdíjazhatják a fehérneműket. Azoknak persze, akik azt jósolták, hogy a pandémia végleg eltörli a melltartót a föld színéről, nem lett igaza: tény azonban, hogy a járvány óta már tudatosabbak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy mi az a kényelmetlenség, amit bevállalunk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top