Nem olyan rég írtam egy hosszabb cikket a terhesség alatti mozgásról és ehhez kapcsolódó avitt sztereotípiákról. Szakértőket kérdeztem, akik megerősítették: a sportos kismamák csökkentik a terhességi cukorbetegség kockázatát, nem híznak el, jobban alszanak, nincs annyi hátfájás, a hangulatuk is jobb tőle. Kimutatták azt is, hogy a mozgás a szülés folyamatát is megkönnyíti, segít a regenerálódásban, kevesebb a terhesség alatti vizesedés, és a visszerek kialakulását is csökkenti.
Bár a modernizáció átszövi a mindennapjainkat és rengeteget köszönhetünk a fantasztikus technikának, ahogy a modern orvoslásnak, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a várandósság egy természetes állapot, a női test úgy lett kitalálva, hogy a kilenc hónap alatt a mindennapi rutinunkkal, megszokott tevékenységeinkkel nem kell felhagyni. Nyilván vannak nehezebb és könnyebb terhességek, alkati sajátosságon is múlhat, ki mennyire tud mozgékony maradni, ugyanakkor jó szem előtt tartani, hogy a mozgásszegény életmód terhesen sem jó.
Tornázni, jógázni pedig otthon is tudunk, hiszen számos online lehetőség áll már a rendelkezésünkre, főleg a koronavírus óta, amikor hosszú hónapokra a négy fel között ragadtunk.
A jóga az egyik legjobb mozgásforma, ami fitten tartja a testet, segít a napi stressz kioldásában, és nem utolsó sorban felkészíthetnek minket a szülés aktusára is. A várandósság alatti jógagyakorlatok általában kímélő módon segítenek az energiaszint megőrzésében, vagy akár fokozásában, a test rugalmasságának megőrzésében, és abban, hogy a szülést követően visszanyerd a formádat, ha te is úgy akarod.
Az előző cikkemben említettem egy külföldi jógatanárt, Juliana Spicolukot, akinek az online elérhető ingyenes óráit még a koronavírus alatt próbáltam ki. Az ő videóin keresztül tudtam először kapcsolódni ehhez a különleges mozgásformához, amire, mint később kiderült, nagy szüksége volt egy nehéz műtétből és törésből felépülő szervezetemnek, ahogy a lelkemnek is.
A jóga nemcsak megerősítette újra a testemet, hanem segítségével megtanultam magam megnyugtatni, kikapcsolni a folyton zakatoló gondolataimat, sőt, később segített feloldani bennem a hatalmas pánikot és félelmet, amit a meddőségi problémáim miatt éreztem.
A jóga velem maradt a várandóságom alatt is, segít kapcsolódni magamhoz, a babámhoz, erősnek maradni fizikailag, és nem utolsó sorban elengedni a napi stresszt, ami a terhesség alatt sem kerüli el az embert.
Továbbra sem járok csoportos órákra, csak ritkán, inkább egy-két kedvenc jógatanár óráira gyakorlok otthon a saját kis burkomban. Az egyikük marad Juliana, aki közben anyává vált és inspiráló volt látni, ahogy a várandóságát is végig jógázta.
Miben segíthetnek a kismamajóga gyakorlatok?
- Csökkenti az ödémát (folyadék megrekedés) és a görcsöket, ami igen gyakori, különösen a terhesség utolsó hónapjaiban.
- Segít a babát megfelelő pozícióba fordítani, ha szükséges.
- Átmozgatja a hast, erősíti a törzsizmokat, ezek segítik a bélmozgás stimulálásában.
- Növeli a test általános energiaszintjét, miközben javítja az anyagcserét.
- Csökkenti a terhesség alatt sokszor jellemző hangulati ingadozásokat.
- Enyhíti a hátfájást és segít a megfelelő testtartás megtartásában.
- Segít a méhnyak és a szülőcsatorna körüli feszültség oldásában.
- Segít a medencét felkészíteni a szülésre, ami könnyebbé és gyorsabbá teszi a szülést.
Juliana szerint a lehetőségek végtelenek, és eddigi élete során megtanulta, hogy a korlátainkat saját magunk hozzuk létre.
Lehet hinni neki, hiszen egy apró, kis ukrán faluban született, majd Kanadában nőtt fel, ahol profi tornászként azt tanulta meg, hogy csak küzdelem útján lehet felfedezni a növekedést és a lehetőségeket.
Egy sérülése vetett véget a tornászkarrierjének 17 éves korában, ez vezette el ahhoz, hogy közelebbről megismerkedjen a jógával, és a pilates-szel, tanárrá váljon, majd megalapítsa később a saját életmód birodalmát, a Boho Beautifult.
A világ minden táján élt már. Nepálban csirkeólakban aludt és furgonokban a sivatagi csillagok alatt. Hihetetlen tanároknál tanult távoli országokban, teázott tibeti szerzetesekkel, az eddig útjai során sokat tanult az alázatról, önmagáról és arról, honnan hová lehet eljutni. A cégét férjével Mark Spicolukkal vezetik Costa Rica-i új otthonukból, ahová a járvány ideje alatt költöztek ki.
Juliana szerint a terhesség a személyes növekedés és önfelfedezés emlékezetes időszaka, amikor nőből anyává válunk. A rendszeres testmozgás elősegíti az elme-test-csecsemő kapcsolat mélyebb megértését, így már születés előtt lehet a kötődést mélyíteni, mindemellett segít a belső tudatosságot építeni, a légzésen és az egyensúlytechnikákon keresztül.
Ő úgy érezte, a terhesség alatt végzett gyakorlatok megerősítették a testét, az elméjét és a pszichéjét, segített hozzájutni a mélyen benne rejlő erőhöz, amire minden nőnek nagy szüksége van a szülés alatt és után.
Magabiztosnak és erősnek éreztem magam a kicsim érkezésekor, segített a szülés utáni gyors felépülésben.
– írta az nlc-nek.
Juliana tanácsa a kismamáknak, hogy ne kezdjünk bele semmi újba, hanem félelem nélkül csináljuk azt, amit korábban.
„Szánj időt önmagára, mert a testmozgás segít a terhesség, a szülés és a felépülés során. A tested erős lesz és készen áll ennek a különleges időszaknak a követelményeire, és sokkal nagyobb valószínűséggel térhet vissza „normális” énedhez, miután a kicsi megérkezik”
Juliana szerint fontos, hogy a fiatal anyák elfogadjanak segítséget, miután megszületik a gyermekük, olykor szüksége van egy másik kézre, és szerinte az is természetes, hogy az anyasággal az élet megváltozik.
Nem tudok annyi mindent csinálni, mint a baba előtt, és ez rendben van.