Nincs sok hátra, hamarosan óraátállítás jön

nlc | 2023. Október 22.
Jó hír ez azoknak, akik szeretnének egy kicsit tovább aludni.

Október 29-én kezdődik a téli időszámítás, vagyis következő vasárnap hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órát, ami azt jelenti, hogy azaz egy órával többet aludhatunk, de sajnos azt is, hogy korábban is sötétedik. 

Ugyan az Európai Parlament már évekkel korábban megszavazta az óraátállítás eltörlését, és úgy tűnt, 2021-ben utoljára kell majd előre- és visszatekerni az órákat, a folyamat elakadt, a tagországok ugyanis nem tudtak megállapodni, ami Magyarországot illeti, úgy tűnik, mi nyitottak vagyunk a változásra.

Mint a 24.hu írja, először a XVIII. században merült fel, hogy a mért időt igazítsák a nappal és az éjszaka periodikájához, de az ötlet csak az első világháború idején jutott el a gyakorlati megvalósulásig. Ekkor már jelentős energiát lehetett megspórolni az óráátállítással, így egyre több hadviselő ország vezette be a nyári időszámítást. A béke évei alatt feledésbe merült, majd az újabb háború megint felszínre hozta a kérdést, a XX. század közepétől pedig a világ legtöbb országa állandóvá tette a téli és nyári időszámítás váltogatását. Magyarországon először ezt  1954 és 1957 közt alkalmazták, majd 1958 és 1979 között szünetelt a nyári időszámítás, és csak 1980-ban vezették be újra, energiamegtakarítási céllal.

Fotó: Pexels

A Magyar Alvás Szövetség szerint egyébként alvásegészségügyi szempontból pozitív fejlemény lenne az óraátállítás megszüntetése. Az alvás és az ébrenlét évezredeken át kialakult természetes ritmusának, a cirkadián ritmusnak a mesterséges (intézményes) megzavarása ugyanis az emberi szervezetre negatívan hat.

Exit mobile version