A világ 10 legundorítóbb állása – csak erős idegzetűeknek!

K.G. | 2023. November 02.
Ha nem éreztél ma még hálát a saját munkádért, akkor jó eséllyel a következő 10 állásról olvasva átérzed majd, mennyivel jobb dolgod van.

Minden munkának megvannak a maga követelményei, amelyeknek meg kell felelni a munkaköri leírásban felsorolt feladatok sikeres elvégzéséhez. Egyes munkakörök egyetemi végzettségek egész sorát követelik meg, míg más munkák különleges készségeket, adottságokat, vagy épp sok tapasztalatot igényelnek. A következő 10 állásban azonban a legfőbb követelmény az, hogy legyen erős gyomrod, hogy el tudd végezni a feladatokat.

1. Húsipari dolgozó

A vér és belek a mindennapjaid része lesz, ha húsipari dolgozó leszel, ugyanis a feladataid között az állatok levágása, kicsontozása, a nyers húsok előkészítése mind szerepelni fog. Nem véletlenül nagy a munkaerőhiány a húsiparban, ez a munka komoly fizikai megterhelést jelent (például hidegben kell dolgozni az üzemben a húsok miatt), és erős gyomrot kíván, ami keveseknek adatik meg – ráadásul a fizetés sem túl magas a zord körülményekhez képest.

2. Temetkezési vállalkozó

A halál az élet lényeges része, ez az egy biztos. De ettől még nem lesz kevésbé durva azok számára, akiknek a munkája az elhunytak felkészítése a temetésre. A temetkezési vállalkozók fontos munkájuk során sokszor már előrehaladott bomlási állapotban lévő holttestekkel foglalkoznak, amelyek szórványosan váratlan és kellemetlen szagokat, folyadékokat bocsátanak ki magukból.

3. WC-felügyelő

Egy átlagos ember naponta körülbelül hétszer látogatja meg a mosdót. A legtöbb családban ez körülbelül 25 napi használatot jelent a házi vécén. Most hasonlítsuk ezt össze egy nagyvárosi vonatpályaudvarral, ahol évente átlagosan mintegy 1 milliószor használják a nyilvános vécét (már ahol van). Ha ehhez még hozzáveszünk néhány ezer hasmenéses embert, hanyagul célzó férfit, és egy adag részeg vendéget, akkor valakinek igencsak nehéz dolga van a hely tisztántartásában.

Bűnügyi helyszínhez és nyilvános vécéhez is kell a védőfelszerelés (Forrás: Getty Images)

4. Szagbíró

A történelem során elég sok bizarr állás létezett a világon, így a szagbírók munkája nem okozhat igazán meglepetést. Azonban pontosan mit is csinálnak a szagbírók? Nos, ők a kémiát és az orrukat használják arra, hogy pontosan azonosítsák és beállítsák szinte bármilyen termék illatát, a körömlakkoktól kezdve a mikrózható ételekig. Feladatuk a hónalj, a macskaalom, a lehelet, a láb, sőt még a pelenkák szagvizsgálata is. Nem túl csábító szakma.

5. Szállodai takarító

A nyaralás vagy üzleti út során a tisztaság bizonyos normáinak fenntartásával megbízott takarítók mindenféle kellemetlen meglepetést tapasztalhatnak. Gondoljunk a WC-felügyelő életére és adjunk hozzá olyan veszélyeket, mint hogy az ágynemű áthúzása közben használt kotonra bukkanhatunk – ez a szállodai takarítók élete. Sosem tudni, mi várja őket a szállodai szobákban.

6. Mintagyűjtő

A mások testnedveivel való foglalkozás nem a gyengébb idegzetűeknek való munka. A mintagyűjtők különféle emberi mintákat gyűjtenek, többek között vizeletet, vért, szájnedveket és hajszálakat. Ezeket a mintákat meg kell őrizni, feldolgozni és csomagolni, majd a vizsgálat befejezése után meg is kell szabadulni tőlük.

7. Hányásgyűjtő

Ha azt mondod a barátaidnak, hogy egy vidámparkban dolgozol, az menő munkának tűnhet. De csak akkor, ha nem fogalmazol ennél konkrétabban. Sok vidámparkban hányásgyűjtő csapat dolgozik, akiknek főállásban az a dolguk, hogy átnézzék a parkot hányás után kutatva, hogy eltakarítsák az emberi gyomortartalmakat.

8. Kényszeres gyűjtögetők utáni takarító

Minden elismerésünk a takarítóké, legyen szó háztartási, szállodai, vagy ebben az esetben olyan speciális kiképzésben részesült takarítóké, mint akik a kényszeres gyűjtögetők otthonait takarítják ki. A gyűjtögetők nagyjából mindent megtartanak – minden számlát, minden levelet, bizonyos esetekben még a sebeikről leszedett hegeket, kiesett fogakat, vagy akár az elhullott házi kedvenceket is. Gyakran a kényszeres gyűjtögető halála után az örökösök speciális takarító személyzetet hívnak, mert nem bírnak el az évtizedek alatt felhalmozódott szeméttel, ezeknek a takarítóknak erősen szennyezett, sok esetben fertőzéseket rejtő környezetben kell óriási szeméthalommal megküzdeni.

9. Helyszíntakarító

Ha pedig a szörnyű takarítós munkákról van szó, akkor nem maradhat ki a helyszíntakarítók munkája sem. Jellemzően súlyos balesetek, bűnügyek esetén ragaszkodnak a hatóságok ahhoz, hogy semmit se takarítsanak vagy mozdítsanak el, hogy a bizonyítékok érintetlenek maradjanak. De amint a nyomozás befejeződik, valakinek (igen, egy helyszíntakarítónak) az a kellemetlen feladata, hogy megtisztítsa a helyszínt, és közben eltávolítsa a potenciálisan veszélyes anyagokat, testnedveket.

10. Törvényszéki rovarszakértő

Az entomológia a rovarok tanulmányozása. Ez önmagában már elég lenne ahhoz, hogy az emberek többsége messzire elkerülje ezt a szakmát, de ehhez még az is hozzájön a törvényszéki rovarszakértő esetében, hogy egy nyomozás céljából megvizsgálja a rovarfertőzés jelenlétét és jellemzőit a bomló emberi testekben és azok körül. Ha csak belegondolunk, kiszaladunk a világból.

Via

Exit mobile version