2022. augusztus 28-án három idegen igyekezett az ohiói East Fork tóhoz: egy fotós, Hannah Brink, egy Savannah nevű fiatal nő és Colt Reese, akinek aznap volt a születésnapja. Ahogy azt a Good Morning America című lapnak elmondta, a vakrandis fotózást egy barátjától kapta ajándékba. „Megkért, hogy a kedvéért menjek el a fotózásra és ha már ott vagyok, érezzem nagyon jól magam. Én pedig így is tettem” – mesélte Colt.
Hannah, a fotós úgy emlékszik Savannah és Colt között már az első pár kép készültekor is hatalmas volt az összhang.
Folyamatosan nevetgéltek, mosolyogtak egymásra; látszott, hogy megvan köztük a kémia. A fotózás vége felé azt vettem észre, hogy úgy viselkednek, mintha legalább ezer éve ismernék egymást. Colt konkrétan le se tudta venni a szemét Savannahról.
A fotós elárulta, aznap úgy köszönt el a pártól, hogy legközelebb az esküvőjükön szeretne találkozni velük, de álmában se gondolta volna, hogy néhány hónappal később tényleg az esküvőjük miatt hívják majd a fiatalok. Pedig így történt.
Savannah és Colt úgy gondolták, stílusos lenne, ha az esküvőjükön újraalkotnák azokat a képeket, amik az első találkozásukkor készültek róluk. „A legközelebbi fotózás, amire Hannah-t felkérjük majd, kismamafotózás lesz” – büszkélkedett Savannah, aki első közös gyermeküket várja. Egy kisfiút.
A példánkból okulva, mindenkit arra biztatnék, hogy ragadja meg a kínálkozó lehetőséget, mert sosem lehet tudni. Akármi is legyen az, amire vágysz, ragadd meg a lehetőségeket, mert lehet, hogy a következő pillanatban meg fog változni az egész életed
– mondta zárásképp Colt.