nlc.hu
Életmód
17 éves lány életet mentett

Azonnal közbelépett egy 17 éves lány, emberéletet mentett vele

A 17 éves lány azonnal közbelépett, miután egy idős férfi összeesett. 

Juhász Alexandra egy hete hazafelé tartott az iskolából, amikor a vasútállomáson meglátta, ahogy egy vonatra várakozó idős férfi hirtelen összeesik. A 17 éves lány azonnal a férfi segítségére sietett, akit sikertelenül próbált felébreszteni, majd

megvizsgálta a légzését is,

miközben más diákok értesítették a mentőket.

“A férfi már nem lélegzett,

így mentésirányító bajtársunk instrukciói alapján a fiatal diáklány habozás nélkül megkezdte az újraélesztést, amihez perceken belül tatabányai bajtársaink is csatlakoztak és emelt szinten folytatták az életmentést”

-írta az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a férfit az újraélesztés után kritikus állapotban kórházba tudták szállítani a mentők.

“Úgy érzem, hogy minden embernek ezt tanulnia, gyakorolnia kellene, és cselekedni, ha bármi ilyen történik körülöttük.

 

Merjenek közbelépni, mert valakinek közbe kell,

mert az az ember akinek segítünk bárkinek lehet az anyukája, apukája. Ezért, ha a mi szüleink lesznek rosszul, nekik is segítsen valaki, jusson esély minden embernek. Ha megment egy életet, többet is megment!” – üzente Alexandra.

Fontos tudnivaló, hogy minden hónap első hétfőjén a

megyeszékhelyek mentőállomásain Hősképzés folyik,

ahol megtanulhatók az újraélesztés lépései.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top